Semmelweis Ignác sebészdoktor-szülészmester hiába jött rá alig pár évvel diplomája megszerzése után, hogy az orvos bemosakodással elkerülheti a gyermekágyi halálozást okozó fertőzés átvitelét.
Első fecskének lenni, korát megelőzni minden nagy alkotónak, gondolkodónak nehéz.
A családban, a közösségben folyamatos, kölcsönös egymásra hatásban és egymásrautaltságban élünk. Mindannyiunk élete befolyásolja a többiekét – és mindannyiunknak van véleménye, leginkább a többiekről.
Anyu hogyan morcos, apu hogyan szigorú, a hugi hogyan nyafka, mi pedig jók vagyunk. Általában jól látjuk mások hibáit, tévedéseit, a magunkéit pedig alig-alig vesszük észre. A jól működő családok megtanítják a családtagokat, hogy észrevegyék saját hozzájárulásukat a helyzetek létrehozásához – személyes útmutatás, nem pedig ismételt példabeszédek révén.
A boldogság olyan jelenség, amelyről leginkább múlt vagy jövő időben szoktunk beszélni. Úgy szoktuk emlegetni, mint ami valamikor volt, vagy mint amire vágyunk, de még nem jött el.
A legritkább esetben fordul elő, hogy azt mondjuk: MOST boldog vagyok. Mintha attól félnénk, hogy maga a kijelentés, a boldogság jelen időben történő említése elzavarná tőlünk az érzést. Valahogy úgy vagyunk ezzel, ahogy az álmainkkal: amint álmunkban észrevesszük, hogy álmodunk, a legtöbb esetben felébredünk. Mintha a boldogsággal kapcsolatban is attól félnénk, hogy ha nevén nevezzük, akkor elillan.
Az emberek időnként szeretik megtakarítani a gondolkodást: ha nem muszáj, nem kezdik el önerőből elemezni és értékelni, amit látnak-hallanak, inkább megvárják, hogyan reagálnak mások, mit csinál a csoport, amelynek ők is a tagjai, és az egyszerűség kedvéért ahhoz igazodnak.
A közösséggel egy hullámhosszon lenni megnyugtató, kilógni viszont kínos, mert ez az elszigetelődés előszobája.
„Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.”
Nem szeretném, ha a halálos ágyamon a legfontosabb dolog, amire emlékezhetek, egy céges számviteli projekt lenne…
Legtöbbünk aranyosnak találja a babákat – ha találkozunk velük, ösztönösen ellágyul a hangunk, mosolyra húzódik a szánk, felemeljük és ringatjuk őket. A jelenség természetesen evolúciós tőről fakad, és elsősorban az utód túlélését szolgálja.
Az aranyos babaarc befolyással lehet ítélőképességünkre, preferenciáinkra, agyi működésünkre, első benyomásainkra, párválasztásunkra, de akár vásárlási szokásainkra is.
A Müncheni Kronotípus Tesztből mindenki megtudhatja, hogy ő a pacsirta vagy az éjjeli baglyok csoportjába tartozik-e, s ettől függően a nap folyamán mikor, hogyan fog teljesíteni. A kutatók emellett tippeket is adnak, hogyan befolyásoljuk úgy a kronotípusunkat, hogy a lehető legproduktívabbak legyünk.
A kiváló magyar muzsikus, Bródy János azt nyilatkozta, ha valaki „megpendíti, hogy a gyereke zenész akar lenni, és az én tanácsomat kéri, azt szoktam mondani, próbálja meg lebeszélni róla. Ha nem sikerül, akkor talán van valami esélye.”
Nézzük meg, mi teszi a még érdeklődő gyermeket zenét szerető és értő felnőtté!
Szakemberek szerint közvetlen összefüggés lehet valakinek a közösségi oldalakon kifejtett véleményei, valamint a fogyókúra terén elért sikerei között.
A gyerekek hajlamosak a szeparációs szorongásra, ha elválasztják őket a szüleiktől. Hasonló a helyzet meglett felnőtt emberekkel is, amikor a digitális generáció tagjaitól veszik el a mobiltelefonjukat beláthatatlan időre.
