A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – tehát akár negatív élményeit elnyomva is kötődik, a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte – tehát a pozitív élmények ellenére is megszűnik a kötődése.
A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte.
Szétesik a világ? Általános válságban van a kultúránk? Katasztrófa felé száguldunk? Egyre több pszichés probléma, szervi betegség, allergia nehezíti meg az életet?
Az értékek egymásra épülő rendjében a legalsó szint lesz az egyetlen és meghatározó – vagyis azok az „értékek”, amelyek a legegyszerűbb és legközvetlenebb vágyakhoz kapcsolódnak: evés, ivás, szex, szórakozás
„Idegeneink” végigkísérik életünket. Fontos szerepet játszanak sorsunk alakulásában, személyes és társadalmi szintű kötődéseinkben. Meghatározói egész életünknek gyermekkorunktól életünk végéig. A számunkra fontos „másikat”, az „idegent” szenvedélyesen szerethetjük vagy elutasíthatjuk, vonzódhatunk hozzá vagy idegenkedhetünk tőle.
Vajon hogyan alakulnak az egység és különbözőség, illetve az „idegenség” élményei a szerelemben, amikor intenzív a vonzódás – és hogyan a szerelmi csalódások esetén, amikor intenzív lehet a gyűlölet?
Az „ideális” másik
Azok a gyerekek, akik olyan korhatáros filmet néztek, amiben fegyverek szerepeltek, egy kísérlet során hosszabb ideig játszottak a nekik adott hatástalanított fegyverrel, és a ravaszt is többször húzták meg, mint azok, akik ugyanazt a filmet látták, de úgy, hogy a fegyvereket nem mutatták benne.
Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.
Ha egy egész szezont végignézel a kedvenc sorozatodból, garantáltan rosszul fogsz aludni – legalábbis ezt állítja egy nemrégiben közzétett kutatás, amely a tévénézési szokások és az alvászavarok közötti összefüggéseket kereste.
Ha személyes életünket vizsgáljuk, vagy akár a környezetünkben élőkét, láthatunk nagyon ösztönös, a vágyai után rohanó, azonnal mindenbe belefutó – vagy épp nagyon száraz, túlszabályozott, távolról gondolkodó embereket, kapcsolatokat is.
Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne?
Gyakran pszichoterápiás keretek között is találkozunk olyan személyekkel, akik mindenféle társas kapcsolatot és helyzetet messziről elkerülnek, csendesek, visszahúzódóak, és vágynak ugyan a szoros, szeretetteljes kapcsolatra, de mégis kitérnek előle. Ilyen volt Balázs, akivel évekkel ezelőtt találkoztam.
A kritikák és elutasítás minden lehetséges forrását igyekeznek elkerülni, megmenekülve ezzel a lehetséges megszégyenüléstől.
"Tessék, ezt is nekem kell megcsinálnom, mint mindent!" - szól a másik mellettünk, és mi máris elkezdjük rosszul érezni magunkat.
Fel se tűnik, ahogy az ember egyszer csak magára veszegy kritikus megjegyzést, ráförmedő hangsúlyt. Pedig, ahogy a mondás tartja: akinek nem inge, ne vegye magára.
„Az okos ember saját hibáiból tanul, a bölcs másokéból”, „Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye pedig semmiből sem” – sokan nőttünk fel ilyen szólás-mondások között.
Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy munkahelyi mókuskerekében. Kívülről fújjuk, mi fog történni, mégsem lépünk ki a komfortzónánkból, rójuk a megszokott köröket. Vajon véget lehet vetni ennek az ördögi spirálnak?
Persze, ha a kudarcot szeretnéd választani, nos, annak számos módja akad. Íme, egy kis gyűjtemény, mely ugyan nélkülözi a teljességet, de azért rávilágít pár izgalmas lelki háttértényezőre.
1. Ne tűzz ki célokat!
2. Halogass!
