Pszichológia

Szenvedélyem: a munka

Eszedbe se jusson zavarni, rendkívül elfoglalt! Számára a nap minden perce versenyfutás az idővel. Este nyolc előtt program? Ugyan már! Hétvégén ki sem dugja az orrát a szabad ég alá – maximum laptopja kíséretében. Nyaralás közben sem tud kikapcsolni. A barátai már nem is igazán keresik, hiszen úgysem ér rá sosem, vagy hozzánőtt a füléhez a telefon. Mindig csak egyetlen dolog jár a fejében: a munka.

A kalitkatestű vándor - Pszichokritika

A kalitkatestű  vándor – terapeuta. Lehet, hogy egy kuruzsló, aki körbejárja a falvakat, fellebbenti a leplet kalitkájáról, aztán továbbáll? Lehet, hogy fényképész, aki kegyetlen pillanatfelvételek révén szembesíti alanyait azzal, hogy ők is kalitkában élnek? Netán pszichoterapeuta, aki a kényelmes rendelő és az analitikus dívány helyett a csavargást választotta? Vagy mindez együtt? Azt gondolom, mindenkinek az, aminek ő gondolja. Amíg nem szemlélik, a festmény csupán vászon, rajta egy festékréteggel. Csak a néző rávetített gondolatai és érzései – projekciói – révén válik műalkotássá, még ha a festő tiltakozna is a néző értelmezése ellen. Kérem az Olvasót, hogy gondolkodjon el rajta, Ön szerint ki ez a kalitkás alak?

Tekintetek párharca – a szemezés

Ha a tekintetre gondolunk, valahogy mindig a másik jut először eszünkbe: a másik ember felénk irányuló, hátunkon érzett, minket leleplező tekintete, egy fotón látható szempár szúrós tekintete… Úgy tűnik, hogy szemben tapasztalataink többségével, magával a tekintettel jellemzően mások jelenlétén keresztül találkozunk. Ez persze nem olyan meglepő, ha arra gondolunk, hogy a magunkét csak a tükörben láthatjuk… A fenti példákban nem csupán az az érdekes, hogy a tekintet egy másik embertől indult, de az is, hogy a másik tekintete rám vonatkozik, vagy rám vonatkoztatható.

Érzelmeink valósága

 

Parazita érzelmek

Bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, akinek az érzelmeit valahogy hamisnak, aránytalanul hevesnek, vagy nem helyénvalónak érezzük. Lehet, hogy folytonosan fél vagy folytonosan szomorú, vagy éppen ellenkezőleg: állandóan úgy viselkedik, mintha örülne, de nekünk mégse tűnik hitelesnek. Nyelvi kifejezéseink is árulkodnak arról, hogy a látható érzelem nem feltétlenül van összhangban a valódi érzelemmel, ezért beszélünk „műmosolyról”, vagy mondjuk azt, hogy „rámerevedett az arcára a mosoly”, „savanyú a szőlő”, „hideg, mint egy jégcsap”, „fröcsög belőle a bosszúvágy vagy a káröröm” – azaz akarva-akaratlanul megjátszott érzelmekről van szó.

Pszichológiai tanácsadás interneten

…A netes kommunikáció sajátosságai kimondottan elősegítik a különböző lelki, életvezetési problémák kifejezését, illetve hatékony befolyásolását. Az anonimitás egyetlen más segítő kapcsolati formában sem olyan teljes, mint ez esetben – s a névtelenség biztonságát átélő levélíró általában gyorsabban és mélyebben megnyílik, olyan érzelmeit, problémáit is kifejezi, melyeket a személyes találkozás során talán magában tartana. Ráadásul az internetes föltárulkozás stílusa meglehetősen érzékletes és személyes – ezt a jelenséget hiperszemélyességnek nevezzük. Erre szükség is van, hiszen itt a felek nem ismerik, nem látják s nem is hallják egymást.

A sztriptíztáncosnő illata

A szaglás alkalmazásának „felsőfoka” a párválasztás. Szexuális partnereink, házastársunk kiválasztásában többé-kevésbé tudattalanul a szagokat is felhasználjuk. Agyunk ilyenkor aktiválja a rejtett szaglóideg–amygdala–hippocampus kapcsolatokat – ez lehet az oka, ha például izgalomba jövünk olyan személy közelébe kerülve, aki első szerelmünk parfümjét viseli. Az össze nem illésnek is fontos jelzése, ha a másik szagából „kiszeretünk”. „A szagát sem bírom!” – ez az ingerült mondat a közelgő válóper egyik legbiztosabb jele! Kedvesünk természetes illata viszont megnyugtatóan, izgatóan, csábítóan, őrjítően hat ránk. Érdekes módon az egyes emberek szagára mindenki egészen másként reagál. X. Y. úr Z. Z.

Időjáték

„Mennyi? - „Harminc” - „Mi harminc? - „Mi mennyi?” A kapitány és a gépész humoros párbeszéde a most következő gondolatok mottója is lehet. Azzal ugyan mindenki tisztában van, hogy bennünk a folyamatok időben zajlanak – abba viszont nemigen szoktunk belegondolni, mekkorák is ezek az idők. Pedig az idő fontos egészségi tényező is lehet, irányítja, alkalmasint meg is szabja viselkedésünket.

Félig felnőtt gyerekek

A mai fiatalok nem siettetik a felnőtté válást… Nem várják, mint nagymamáik egykoron, hogy mikor viselhetnek már „hosszú szoknyát”, mikor kaphatnak igazi önállóságot. Tanulmányaik vége felé kétségbeesetten keresgélik a megoldást, hogyan is lehetne elhalasztani a nagy horderejű döntéseket: a kilépést a munkaerőpiacra, a családalapítás felelősségét, miként lehetne kicsit meghosszabbítani a felhőtlen diákéletet. Sok második diploma, PhD-fokozat nem a tudomány iránti vonzódáson, hanem a szabadabb diákélet tartósításán, a felnőttlét terheinek elodázásán alapszik. Ma már nemcsak kapuzárási, hanem kapunyitási pánikról is beszélhetünk. Kilépni, dönteni, elköteleződni, választani épp oly sok stresszel jár, mint a lehetőségek kapuját – néhány évtizeddel később – berekeszteni.

Tartalom átvétel