Az van itt, aki elfogadja, hogy együtt dolgozzunk. Nyitva van az ajtó, bármikor el lehet menni és semmit nem kell csinálni… Ezt nagyon nehéz egy páciensnek megérteni és elfogadni, mert abban nőtt fel, hogy mindig akartak tőle valamit, mindig kellett csinálni valamit. Sőt, van úgy, hogy ha destruktív módon viselkedik, azt mondjuk: menj el, sétálj egy kört, csücsülj le egy dombra és tűnődjél, s ha úgy gondolod, hogy tudunk tovább együttműködni, akkor gyere vissza… Van olyan kapcsolati tőkénk, amiért megéri visszajönni és lemondani az ilyesfajta viselkedésről. Azokkal tudunk tehát együttműködni, akiknél még vállalható kockázatúak a határtartási problémák, a destruktív működések, aki vállalja, hogy betartja a közös játékszabályokat.

Naplót írni sokféleképp lehet. Mégis, néhány bekezdés erejéig most hanyagoljuk a vitaindító blogok zűrös világát, és forduljunk a „Kedves naplóm” típusú bejegyzések sokkal romantikusabb zűrzavara felé. Végső soron minden ilyenfajta napló történet. Olyan elbeszélés, melynek főhőse a naplóíró maga, a cselekmény pedig életének hű lenyomata, véget nem érő folytatásos regény formájában. A lelkes történetíró ezen oldalakon rendezgeti és rázza mondatokba a közelmúlt történéseit, azokkal kapcsolatos érzéseit, gondolatait. A világ eseményei a naplóban az én viszonylatában jelennek meg, értelmes, összefüggő meseként.