Egy felmérés szerint a nők vonzónak találják a szakállas férfiakat, amennyiben hosszú távú kapcsolatról van szó, mivel ez egyfajta keménységet és strapabírást sejtet ösztöneik szerint, ami termékenységre és védelemre utal.
A terméketlenségért „hagyományosan” a nőket szokás okolni. Ez odáig fajult, hogy a nőt tették felelőssé azért is, hogy „nem tud” fiút szülni. Ez még ma is élő téves elképzelés, annak ellenére, hogy a nő természetesen csak X kromoszómát tud „szolgáltatni”, a fiú utódhoz szükséges Y kromoszóma kizárólag a férfitól származhat.
A legtöbben abban a tudatban érnek el a gyermekvállalás idejéhez, hogy ha akarnak gyermeket, akkor az többé-kevésbé „simán” összejön.
Ha több ember együtt él (legyen szó akár párkapcsolatról, házasságról, családról), időről időre szükségszerűen előáll olyan helyzet, amikor eltérnek az érdekek. Ki mennyi időt tölt a fürdőben; hova menjünk nyaralni; mire költsük a közös pénzt – vagy egyszerűen: valaki épp a barátaival akar beszélgetni a lakás egyik szobájában, a másik pedig csöndet szeretne egy szobával arrébb. Ezek mind valamilyen szintű feszültséget szülnek – és ez teljesen természetes. Ha mindezt úgy próbáljuk megoldani, hogy kiabálunk egymással vagy fenyegetőzünk, az általában nem oldja meg a problémákat (sőt, inkább tovább mélyíti).
Az egy háztartásban élők közt a „nálunk sosincsenek viták”, „mi mindenben egyetértünk”, általában nem arra utal, hogy minden rendben van.
Ha néhány hónapig, akár egy évig sem jön létre a terhesség, az önmagában semmit nem jelent a pár termékenységére nézve. Senki ne szorongjon tehát a család nőtagjai, a barátnők és mások történeteit hallva, miszerint „ó, ahogy abbahagytam a tablettát, a következő hónapban már teherbe estem”, és hasonlók. Ahogy mondani szoktuk, „raktárra ne szorongjunk”…
Oldódhatnak a gátlások, hiszen itt most nem „élvhajhászásról” van szó, hanem egy „nemes célról”, amelynek elérése érdekében – szavakban és tettekben is – sok minden „megengedett”.
Az egyke gyermekből egyke felnőtt lesz, aki remekül teljesít a saját szakterületén, kitartóan végzi a feladatát, sokszor nagyon sikeres karriert fut be. Sokat dolgozik azért, hogy elérje (a szülei) célját, hogy felnézzenek rá és teljesítményével kivívja mások figyelmét – ezzel csökkentve a társas kapcsolatok terén megélt ügyetlenségeiből származó kisebbrendűségi érzését. Társas kapcsolataiban ugyanis a felnőtt egyke továbbra is bizonytalan.
Az Egyke a szüleivel való együttélés során nem ismerte meg saját kompetenciáit, képességeit, nem tanulta meg, hol vannak a saját határai. „Neki mindent lehet” gondolatkörben élte életét.
Mivel a veszekedések kirobbanása és lefolyása is szinte mindig azonos módon, ún. „viselkedéses láncokban” zajlik, közösen feltérképezhetjük, pontosan hogyan, mely ponton, milyen témában válik egy ártatlanul induló beszélgetésünk „vérre menő” ütközetté.
Tudatosítsuk szerepeinket, és párunk viselkedésének kritikája helyett próbáljuk sajátunkat megváltoztatni. Ne féljünk dicsérni, jutalmazni, bókolni, bölcsen és hitelesen használni az elismerés szavait, az ölelés és érintés erejét, akár vitáink megfelelő pontjain is.
Azt mondják, minden kapcsolatnak megvan a maga története, és ez valóban így is van. Ez a történet azonban jóval azelőtt elkezdődik, hogy két ember tekintete először egymásba kapcsolódna.
A párkapcsolatok életünk nagy rejtélyét jelentik. Rejtély, hogy miért találja meg az egyik ember a párját és él vele hosszú, kiegyensúlyozott kapcsolatban, míg a másik életében egyik elvetélt próbálkozás követi a másikat.
Egy online felméréséből az derül ki, hogy bár a kamaszok 70 százaléka a szüleitől várna választ, szexuális kérdéseikre mégis inkább a barátoktól, az ismerősöktől vagy az internetről szerzik meg az információt.
Az együttélés és a házasság a fiatal felnőttek, különösen a nők számára az érzelmi egészséget és stabilitást jelenti – derült ki a Journal of Family Psychology című szaklapban publikált kutatás eredményeiből.
