Jelenlegi hely

Párkapcsolat

Mikor hozza a gólya a második gyermeket?

Az első gyermek fogantatása, a „pocaklakós" időszak, a szülés és a babával együtt töltött időszak kezdetben tele van az újdonság élményéből adódó izgatott kíváncsiság és a bizonytalanság szülte szorongás ambivalenciájával. 

Számtalan dolog befolyásolhatja a második gyermek megszületését, ami felülírja ezt az általános tapasztalatot...

Ha úgy érezzük, nehéz párt találni, nagyobb kockázatokat vállalunk

Ha a rendelkezésünkre álló információk azt sugallják, hogy nehezen találunk megfelelő romantikus partnert, nagyobb eséllyel hozunk kockázatosabb döntéseket különféle helyzetekben – derül ki a Psychological Science című szaklapban publikált kutatássorozatból. 

Miért házasodunk – és miért nem?

A hagyományok szerint azért házasodtunk, mert ez a szerződés törvényesítette a két fél szexuális kapcsolatát és az abból származó utódot. 50-60 éve még furcsának tartottak, megszóltak, sőt kigúnyoltak valakit, ha nem volt házas, vagy a gyereke nem házasságból született. A legális szexhez azonban ma már nem muszáj házasodni. És ha még gyereket sem akar az ember, akkor egyáltalán mi értelme a házasságnak? 

A hagyományok szerint azért házasodtunk, mert ez a szerződés törvényesítette a két fél szexuális kapcsolatát és az abból származó utódot. A legális szexhez azonban ma már nem muszáj házasodni. És ha még gyereket sem akar az ember, akkor egyáltalán mi értelme a házasságnak?

Álmomban már megcsaltalak...

Dermedt kapcsolatok
Szerző: 
Cikkek: 

Vannak, akik évtizedekig, sőt egy életre beleragadnak olyan párkapcsolati helyzetekbe, ami a kívülállók számára sokszor „semmilyennek” látszik: „elvannak benne...” Lehet, hogy nincsenek teátrális jelenetek, nincsenek veszekedések, sőt viták sem. Csak éppen: szinte semmi sincsen. Páros magány van mindkét fél számára. Élnek egy lakás két külön szobájában, találkoznak a közös helyiségekben, esznek és vásárolnak, egyszóval minden „kellék” a helyén van, csak egyvalami hiányzik. Az egymás iránti látható érzelmek.

Egy kapcsolat „beindítása” általában olyan fontos, hogy minden mást kiszorít látókörünkből, az ember nem figyel arra, mit áldoz fel, milyen szituációkba megy bele, milyen kompromisszumokat köt. Ennek aztán a későbbiekben nagy szerepe lesz, ugyanis a kapcsolat hőfokának csökkenése értelemszerűen a veszteségek és hiányok felnagyítódását eredményezi, ami pedig az érzelmi távolodást növeli. A partnerkapcsolatok kezdeti szakaszában még mindkét fél nagyon törekszik arra, hogy a másikkal szebbik és jobbik formáját ismertesse meg.

Mit mutat a tükör?

Testtömeg és szexualitás

Ha feltesszük magunknak a kérdést: „vajon jó vagyok?”, rengeteg élmény, történet juthat eszünkbe. Arcok és érintések. Emberek, akik mondtak valamit erről, kapcsolatok, amelyek tettek valakivé.

Vajon szexuális életünkben tényleg jelentős szerepet játszik a testtömeg? Vagy sokkal inkább az önelfogadásról, önértékelésről szóló belső harc mutatója, amihez épp ezt a harcmezőt találtuk?

Oldalak

Feliratkozás Párkapcsolat csatornájára