Jelenlegi hely

Önismeret

Betegség mint szimbólum?

Érzelmek és betegségek

A szomatikus (testi) betegedésekkel kapcsolatban a köztudatban sokszor szélsőséges, általában „egyfaktoros” megközelítések élnek: vagy mindent valamilyen patológiás testi folyamatra (biomedikális modell), vagy mindent pszichológiai folyamatokra (pszichológiai modell) vezetnek vissza. A köztudatban a pszichológiai folyamatok szerepére vonatkozóan ráadásul sokszor egymással gyökeresen ellentétes elképzelések is felfedezhetők. Egyes elképzelések szerint a negatív érzelmek – például a harag, a szorongás, a szomorúság – túlzott jelenléte vezethet különböző testi akár daganatos – megbetegedések kialakulásához. Más megközelítések éppen ennek az ellenkezőjét hirdetik, azaz a negatív érzelmek tagadását vagy tudattalanba szorítását (vagyis elfojtását) hangsúlyozzák.

 

 

Sok bizonyíték utal arra, hogy a negatív érzelmi állapotok és a testi megbetegedések között kapcsolat van. De az már hibás feltételezés, hogy a negatív érzelmek (vagy épp ezeknek a tagadása, elfojtása) önmagukban betegségekhez vezetnek.

Vállalati pszichopaták

A fehérgalléros bűnözők világa

A „pszichopata” kifejezést hallva sokunk előtt elsőre a krimikből jól ismert hidegvérű, őrült sorozatgyilkos képe rémlik fel. A valóság azonban távol áll ettől a hollywoodi fikciótól. 

A pszichopatákról a klinikai tapasztalatok alapján felrajzolódó kép éncentrikus, érzéketlen és kíméletlen embereket ábrázol, akikből hiányoznak azok a tulajdonságok, amelyek képessé tehetnék őket harmonikus társas kapcsolatok kialakítására.

Versengő férfiak, együttműködő nők

Ilyen egyszerű lenne?

Öt egyetemista ül egy kis szemináriumi teremben a Pécsi Tudományegyetemen. Önként jelentkeztek egy kísérletre, érdeklődésük hozta ide őket – és annak reménye, hogy némi pénzt kereshetnek egy pszichológiai vizsgálatban. Nem ismerik egymást, a kísérlet vezetői pedig szigorúan a lelkükre kötötték, hogy nem beszélhetnek egymással a kísérlet ideje alatt. 

Azokban a csoportokban találjuk a legmagasabb arányú „összefogást”, amelyekben férfiak és nők egyaránt jelen vannak. Az együttműködésnek leginkább kedvező nemi eloszlás az volt, amikor a férfiak számához képest kevesebb nő foglalt helyet a csoportban.

A személyiség és a figyelmetlen autóvezetésre való hajlam

Az Alabamai Egyetem kutatása szerint az extrovertált idősebb felnőttek és a kíváncsi tinédzserek hajlamosabbak a kockázatos autóvezetési magatartásra, míg a barátságos, kedves kamaszoknak kisebb valószínűséggel terelődik el a figyelme vezetés közben.

Lélekszárny

Egy tanácsadó szakpszichológus mindennapjai
Szerző: 

Amikor 9 évvel ezelőtt egy vidéki kisváros pedagógiai szakszolgálatának tanácsadó szakpszichológusaként kezdtem dolgozni, csak lassan körvonalazódott, mi is lesz a munkám. Hogyan fogok együttműködni a családsegítő szolgálatban dolgozó pszichológussal és a családsegítőkkel? Gyermekorvosokkal, védőnőkkel? A gyermek, a család problémáit ugyanis nem elszigetelten, hanem összefüggéseiben próbáljuk meg kezelni, hiszen így a beavatkozás hatékonyabb lesz – ehhez viszont a szakemberek együttműködése elengedhetetlen. Ahogy az is, hogy a pszichológushoz bizalommal forduljanak a segítségre szorulók. 

A gyermek, a család problémáit nem elszigetelten, hanem összefüggéseiben próbáljuk meg kezelni, hiszen így a beavatkozás hatékonyabb lesz – ehhez viszont a szakemberek együttműködése elengedhetetlen.

Szenvedély: rajongás vagy függőség?

Mi jut eszedbe a szenvedélyről: pozitív vagy negatív érzelem?

...A rajongói csoport már serdülőkortól fogva identitásformáló tényezővé válhat, így a közösségi média elterjedésével a popkultúra által rajongássá átalakított szenvedélyes vonzalom még hatékonyabban irányítható, formálható.

 

A rajongói csoport már serdülőkortól fogva identitásformáló tényezővé válhat, így a közösségi média elterjedésével a popkultúra által rajongássá átalakított szenvedélyes vonzalom még hatékonyabban irányítható, formálható,

Oldalak

Feliratkozás Önismeret csatornájára