Világszerte számtalan ember küzd depresszióval hosszabb-rövidebb ideig, az Egyesült Államokban például ez a leggyakrabban előforduló mentális megbetegedés, mégis sokan összekeverik ezt a jelenséget a szomorúsággal, holott két teljesen más dologról van szó.
Az életben időnként szükség van változtatásokra, ám ezek megtétele cseppet sem könnyű. Honnét merítjük az erőt a változtatáshoz, ha nincs közvetlen külső kényszer és a dolgok akár mehetnének így is tovább? Mit jelent az, hogy a lélek gyenge – és mit jelent az, hogy meg tudunk szabadulni a gyengeségeinktől?
Amikor változtatni kellene, halogatunk, pótcselekvésekbe menekülünk, vagy kitalálunk valamilyen fedősztorit, hogy miért is lehetetlen most belevágnunk valamilyen változtatásba.
Az vagy, ahogy élsz. Vagyis nem pusztán temperamentumunk, érzéseink, gondolataink határoznak meg minket, hanem legalább ennyire mindennapi cselekedeteink is.
Ha azt teszed, amit mindig is tettél, azt kapod eredményként eztán is, amit mindig is kaptál.
Köztudott, hogy minden emberre jellemzőek bizonyos viselkedésminták, hajlamosak vagyunk hasonló helyzetekben előhúzni mindig ugyanazokat a bevált sémákat – vagy ami kínosabb: a nem beváltakat ismételgetjük.
Hajlamosak vagyunk hasonló helyzetekben előhúzni mindig ugyanazokat a bevált sémákat – vagy ami kínosabb: a nem beváltakat ismételgetjük.
Van, aki látszólag semmilyen különös erőfeszítést sem tesz, anyagi helyzete mégis mindig rendezett és megtakarításai is folyamatosan gyarapodnak, míg mások hiába foglalkoznak rendszeresen pénzügyeikkel, a hónap végén mégis megszorulnak.
A pénz gyakorlati kezelését, a beosztás és a megtakarítás képességét sokszor olyan rejtett tulajdonságaink határozzák meg, melyeket nem csak a felületes szemlélő, de sokszor saját magunk sem ismerünk valódi összefüggéseikben
Óvodáskorunkban még meg vagyunk győződve róla, hogy a világon minden nagyjából úgy működik, ahogyan mi magunk: a tárgyaknak, természeti képződményeknek és jelenségeknek vannak szándékaik, érzéseik, s ennek megfelelően tudatosan cselekszenek.
Lehet, hogy felnőttkorunkban sem vagyunk hajlandók egészen lemondani arról, hogy az élettelen dolgokat élőnek tekintsük?
...és mindenhova vinni kell, mert ha otthon felejtjük, akkora hisztit rendez, hogy nem lehet megvigasztalni!
Mindenhova vinni kell, mert ha otthon felejtjük, akkora hisztit rendez, hogy nem lehet megvigasztalni!
Azokat az embereket hívják így, akik a szervezetük működéséhez szükséges energia egy részét másoktól lopják el. Az energiavámpír áldozata csak azt veszi észre, hogy fárad, kimerül, az addig jól menő dolgai egy szempillantás alatt kínszenvedésbe csapnak át. Ehhez pedig nem kell sok idő.
Elég akár negyedórát együtt tölteni egy ilyen emberrel ahhoz, hogy úgy érezzük: minden energiánk elszállt és már semmihez nincs kedvünk.
Tamaki Saito japán pszichiáter a kilencvenes évek elején szerezte szakképesítését. Már ekkor is megdöbbentő volt számára, hogy néhány év leforgása alatt középosztálybeli japán szülők tömegei fordultak hozzá azzal a panasszal, hogy 15 év körüli, többnyire fiú gyermekük az iskolát abbahagyva éjszakai életmódra állt át, és szobáját immár hónapok, sőt évek óta nem hajlandó elhagyni.
Akik lefekvés előtt erőszakos filmet néznek, 13-szor nagyobb valószínűséggel álmodnak rosszat, mint azok, akik mással töltik az estét.
