Jelenlegi hely

Önismeret

Kérjem? Ne kérjem?

A kölcsön pszichológiai haszna és kockázata
Az extrém, Albert Ellis szavaival élve katasztrofizált forma mutatja meg a pszichológiai kockázat valós súlyát. Amennyiben ez irreálisnak, nevetségesnek tűnik, a súly valójában kicsi. De ha még ilyen extrém formában is reális marad, a „rizikó” nagy, érdemes komolyan számolnunk vele.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a félelem vagy a katasztrófa reális (persze azt sem, hogy irreális), csupán azt, hogy belső szorongás-térképünkben egy-egy kockázat mennyire talál el érzékeny pontot.

Hogyan kalkulálhatjuk pénzügyi döntéseink pszichológiai kockázatát és hasznát? A kérdés különösen aktuális most, hiszen a kölcsön-átrendezés kapcsán sokakban felmerül egy újabb eladósodás lehetősége (akár rokonok, ismerősök felé) a régi mellé vagy éppen azt kiváltandó, a régi helyett.

Kibújni a tojáshéjból – egy örömteli élet esélye

Mit tanít a sorskönyvről a tranzakcióanalízis?
Szerző: 

A hétköznapokban a viselkedésünket programszerűen szabályozó sorskönyvet időről-időre visszatérő kellemetlen epizódok formájában észleljük, ugyanakkor szervesen a személyünkhöz tartozóként éljük át – fel sem merül, hogy a dolgok esetleg másképpen is történhetnének. Gyakori illúzió az, hogy életünket önálló döntéseink irányítják, miközben valójában nemegyszer inkább olyan zongorajátékosra hasonlítunk, aki egy előzetesen beprogramozott kotta szerint játszik.

„Hosszú évekig próbáltam úgy élni, hogy eleget tegyek mások elvárásainak. Ordítani szerettem volna, amikor mosolyognom kellett, elrohanni, amikor embergyűrű vett körül, hallgatni lett volna jó, amikor beszélnem kellett… A hamis illúziók világában, ahol képmutató életem nagy részét töltöttem, nem volt helye annak az embernek, aki igazából lenni szerettem volna. Kislány koromban megtanultam, hogy felnőttek társaságában illedelmesen kell viselkedni, és csendben kell ülni...

Parazita érzelmek

Szerző: 
Gyakorlatilag bármelyik érzelem válhat kerülendő és ezért rejtett érzelemmé, és bármelyik másik érzelem helyettesítheti. Ez a „helyettesítősdi” nagymértékben befolyásolja az önmagunkhoz, másokhoz, és az egész élethez való viszonyunkat, torzítja a kapcsolatainkat, játszmákra serkent és megakadályozza, hogy igazán közel kerülhessünk valakihez. Valódi érzelmeink elfojtása, illetve a parazita érzelmek elburjánzása tulajdonképpen szoros összefüggésben van azzal a sorskönyvvel, amit korai gyermekéveinkben magunkban kialakítottunk.

Bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, akinek az érzelmeit valahogy hamisnak, aránytalanul hevesnek, vagy nem helyénvalónak érezzük. Lehet, hogy folytonosan fél vagy folytonosan szomorú, vagy éppen ellenkezőleg: állandóan úgy viselkedik, mintha örülne, de nekünk mégse tűnik hitelesnek.

Ki a fontos: Én vagy Én?

Nárcisztikus érzelmek egy párkapcsolatban
Szerző: 

Egy nárcisztikus karakterű (egyszerűbben: önző) férfi párkapcsolati működésére jellemző: mindig az ő szavának kell érvényesülnie, nem lehet vele kompromisszumot kötni, agresszív szorongással reagál minden olyan helyzetben, ahol azt érzi, az ő érdekei csorbulhatnak. Valójában nem történik más, mint hogy a „kisgyerek” kemény eszközökkel harcol önmagáért, és nem dekódolja, hogy nem az anyjával, hanem felnőtt párjával kellene érzelmi összhangot kialakítania. Olykor kíméletlennek is mutatkozhat, amennyiben érzéketlen hidegséggel kezeli társa érzelmi szükségleteit, mert minden szituációban csak saját szempontjait érzékeli.



A nárcisztikus tulajdonságok alapvetően az Én érvényesítését teszik lehetővé – bizonyos esetekben azonban a korai érzelmi sérülések nyomán ez a nárcisztikus védelem egyre komolyabb falat von az illető köré.

Érzelem és értelem

Részleges korlátozás esetén csak bizonyos érzések hiányoznak a repertoárból, például van, aki nem érez lelki fájdalmat, s mások fájdalmával sem tud mit kezdeni. Ha megpróbáljuk elmondani, milyen bánat ért, milyen bajban vagyunk, valószínűleg ingerült lesz, és igyekszik megszabadulni tőlünk, vagy problémánkat lekicsinyelve valamilyen mulatságos megoldást javasol.  Rosszulesik, nem értjük, miért nem „fogja” érzelmi üzeneteinket. 

„Én érzelmi alapon döntök!” – mondta nemrég egy párkapcsolati krízissel küzdő ismerős, aztán gyorsan felsorolt több logikus, racionális érvet is, amikről úgy gondolta, igazolják állítását.

Határvillongások

„Zárd már el, ha mondom… Telefonon beszélek... Nem hallod?Halkítsd le! Ne várd meg, míg odamegyek… Na végre…” Ugye ismerős a fenti monológ? Vajon mi történt?  Kedves, aranyos gyermekünk miért változott meg? Hiszen még alig 11-12 éves. Nos, tudomásul kell vennünk, hogy a fejlődés felgyorsult, már egészen korán szembe kell néznünk azzal, hogy gyermekeink kamaszkorba lépnek, és a határok feszegetésével jelzik: távolodnak, elutasítják a közeli, fontos felnőttek szabályait/értékrendjét, s kitermelik a sajátjukat, a saját kortárs csoportét.

„Zárd már el, ha mondom… Telefonon beszélek... Nem hallod?  Halkítsd le! Ne várd meg, míg odamegyek… Na végre…” Ugye ismerős a fenti monológ? Vajon mi történt?  Kedves, aranyos gyermekünk miért változott meg? Hiszen még alig 11-12 éves. Nos, tudomásul kell vennünk, hogy a fejlődés felgyorsult, már egészen korán szembe kell néznünk azzal, hogy gyermekeink kamaszkorba lépnek, és a határok feszegetésével jelzik, hogy távolodnak, elutasítják a közeli, fontos felnőttek szabályait/értékrendjét, s kitermelik a sajátjukat, a saját kortárs csoportét.

 

Megcsinálom holnap?

A halogatás pszichológiája
Szerző: 
Cikkek: 

Ülök az íróasztalomnál, előttem egy lista a heti teendőkről. Osztályozom, melyiket kell előbb elvégezni, melyik határidős, melyik fontosabb. Vannak feladatok, amelyek egyre hátrébb kerülnek, pedig tudom, hogy ez történt velük már a múlt héten is... Nincs kedvem megcsinálni? Nem elég érdekes? Netán túl nehéznek tartom és félek a kudarctól? Vagy az egyiket fontosabbnak ítélem a másiknál? Jó, ha tudom, melyik élvez prioritást – de mi lesz a többivel? Elhalasztom? Megcsinálom holnap?

Ülök az íróasztalomnál, előttem egy lista a heti teendőkről. Osztályozom, melyiket kell előbb elvégezni, melyik határidős, melyik fontosabb. Vannak feladatok, amelyek egyre hátrébb kerülnek, pedig tudom, hogy ez történt velük már a múlt héten is... Nincs kedvem megcsinálni? Nem elég érdekes? Netán túl nehéznek tartom és félek a kudarctól? Vagy az egyiket fontosabbnak ítélem a másiknál? Jó, ha tudom, melyik élvez prioritást – de mi lesz a többivel? Elhalasztom? Megcsinálom holnap?

Önre vajon melyik viselkedésforma jellemző?

Oldalak

Feliratkozás Önismeret csatornájára