Ha a gyermekünket nehéz rávenni arra, hogy nekifogjon a kötelező olvasmányoknak, érdemes felhívni a figyelmét arra a nemrégiben végzett vizsgálatra, amely kimutatta, hogy az olvasás akár két évvel is megnövelheti az ember élettartamát.
Mi jut eszedbe a szenvedélyről: pozitív vagy negatív érzelem?
...A rajongói csoport már serdülőkortól fogva identitásformáló tényezővé válhat, így a közösségi média elterjedésével a popkultúra által rajongássá átalakított szenvedélyes vonzalom még hatékonyabban irányítható, formálható.
A rajongói csoport már serdülőkortól fogva identitásformáló tényezővé válhat, így a közösségi média elterjedésével a popkultúra által rajongássá átalakított szenvedélyes vonzalom még hatékonyabban irányítható, formálható,
Lehet, hogy Ön is gazdagabb lett két színházjeggyel vagy egy Identity társasjátékkal?
A kedves Olvasó bizonyára számtalanszor hallotta, hogy „az ember alapvetően szociális, tehát társas lény”. Az állítás önmagáért beszél, elvégre születésünktől halálunkig mások közelségében élünk. De vajon abba belegondoltunk-e már, hogy az ember ugyanakkor muzikális lény is? Elvégre a bölcsőtől a sírig elkísér minket a zene. Érzéseinket, hangulatunkat nem csupán befolyásolni képes, hanem a muzsikát „eszközként” használva ki is fejezhetjük azokat, vagy éppenséggel magunkra vonhatjuk embertársaink figyelmét.
A zene nem csupán befolyásolni képes érzéseinket, hangulatunkat, hanem a muzsikát „eszközként” használva ki is fejezhetjük azokat, vagy éppenséggel magunkra vonhatjuk embertársaink figyelmét.
A zene közismerten képes akár könnyekig is meghatni az embereket, de vannak olyanok is, akikben olyan intenzív az élmény, hogy már az orgazmushoz hasonlítják. A „bőrorgazmus” olyan intenzív örömérzést okoz, amelyet a test egészében lehet érezni, és remegéssel, izzadással, sőt akár nemi izgalommal is járhat.
Amikor tehetségről beszélünk, a kiugró adottságokra, kiemelkedő eredményekre fókuszálunk. Az esetleges nehézségek nem csupán a laikusokat, de nagyon gyakran a pedagógusokat, tehetséggondozással foglalkozó szakembereket is megtévesztik. Még annak ellenére is, hogy a köztudatban ott keringenek azok a zsenik, akik valamilyen téren lemaradást mutattak – például Albert Einstein, csak hogy a legismertebbek közül említsünk egyet.
A tehetség fel nem ismerésének oka a diagnosztikai folyamatban keresendő.
A zenével való gyógyítás hosszú évezredek óta felfedezhető az emberiség történelmében. A címben megidézett dalocska – mely bizonyára sok olvasónak élénken él emlékezetében – is azt a hagyományos orvosló tevékenységet mutatja be, melyet többek közt őseink gyógyítói, a sámánok és táltosok végeztek. Testi-lelki megbetegedések esetén ők voltak azok, akik dobokkal, énekkel és tánccal gyógyították törzsük tagjait.
Ha visszanyúlunk a történelemben, észrevehetjük, hogy nem volt olyan korszak, amiben ne használták volna a zenét gyógyításra. Találkozhatunk ezzel az egyiptomi Halottak könyvében, az indiai Ayurvédában, a nagy görög filozófusok és gondolkodók munkáiban (Platón Az állam című munkájában külön fejezetet szentel a zene pozitív hatásainak, Arisztotelésztől olvashatunk a zene katarzist keltő, és ez által gyógyító erejéről).
Hogy mit is keresnek a színjátszók, erre a kérdésre a második leggyakoribb válasz az volt, hogy önmagukat. Hiszen a színjátszásnak talán legnagyobb trükkje, hogy miközben elváltoztatod a hangod, és próbálsz más lenni, megismerheted magad: milyen vagy. Kipróbálhatod a határaidat: mire vagy képes. Ráadásul ez nem egyéni feladat. Önmaga megtalálása legalább annyira a csoport szemével történik.
A terapeuta-kalitkából az egyik galamb a nagyvilágba vágyik. A terapeuta, maga is csavargó, jól ismeri ezt az érzést, kalitka-testén nyitva az ajtó: „Szállj, ahova szeretnél!” A másik galamb azonban a kalitka belsejében gubbaszt. Félti szerelmesét, szíve szerint maga mellett tartaná. Ő is sejti, mi pedig La Fontaine meséjéből már tudjuk, hogy a szabadság mennyi veszélyt, csapdát rejt. A terapeuta leple alatt a többé-kevésbé mindannyiunk lelkében ott élő ambivalenciával szembesülhetünk.
Az óvodások rajzait nézegetve egy félig képzeletbeli, félig valós elemeken alapuló, elvarázsolt világ bontakozik ki a felnőtt szemlélő előtt, mely immár nem a firkáláson, hanem a konkrét ábrázoláson alapszik. A kicsik azonban még nem a valósághűségre törekszenek: azt rajzolják le, amit a látott dolog felidéz bennük, ahogy ők személyesen megélik az eseményeket, a világot. Rajzaikban ennek függvényében az a motívum lesz nagyobb, ami számukra jelentőségteljesebb, valamint az lesz színesebb, díszítettebb vagy más szempontból hangsúlyosabb, ami szubjektív világuk fontos történését sűríti magába.
