Jelenlegi hely

Lelki egészség

Szenvedélyem: a munka

Függőség, amiért nem jár büntetés
Szerző: 

A munkamánia, más szóval workalcoholism vagy workaholism olyan szenvedélybetegség, melyben a munka szinte „drogként” funkcionál, háttérbe szorítva az egyén többi életterét és motivációit. Bármilyen furán is hangzik, a munkamániás emberek ugyanolyan függők, mint az alkoholisták vagy a drogosok: szenvedélyük keletkezésének menete, viselkedésmintáik és függőségük jellegzetességei ugyanolyanok, mint bármely más szenvedélybetegségé.

Eszedbe se jusson zavarni, rendkívül elfoglalt! Számára a nap minden perce versenyfutás az idővel.

Este nyolc előtt program? Ugyan már! Hétvégén ki sem dugja az orrát a szabad ég alá – maximum laptopja kíséretében. Nyaralás közben sem tud kikapcsolni. A barátai már nem is igazán keresik, hiszen úgysem ér rá sosem, vagy hozzánőtt a füléhez a telefon. Mindig csak egyetlen dolog jár a fejében: a munka. Nem kell különösebben körülnéznünk ahhoz, hogy találjunk a fentiekkel jellemezhető ismerőst.

Intelligens döntések?

Szerző: 

Amikor Alfred Binet francia fejlődéspszichológus Théodore Simonnal 1905-ben megalkotta az első intelligenciatesztet, aligha hihette, hogy egy évszázaddal később genetikusoktól gazdasági szakemberekig, demográfusoktól idegtudósokig számos tudományág képviselői használják és folytatják munkáját. Ha ma megkérdeznénk egy pszichológustól, mi kapcsolja össze az idegsejtek vezetési sebességét az iskolai teljesítménnyel, a jövedelemmel és a várható élettartammal, a válaszok sorában minden bizonnyal előkelő helyen szerepelne az intelligencia fogalma.

A magasabb intelligenciahányadossal jellemezhető személyek valahogy mintha mindenben jobbak lennének. De vajon tényleg jobban tudnak-e dönteni?

Édességfüggőség – mítosz vagy valóság?

Avagy a brokkolit vajon miért nem kívánom?

Ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, s felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. 

Mindannyian cukorfüggők vagyunk – csak van, aki meg tudja állni, míg mások a túlfogyasztás bűnébe esnek?

Globesity – avagy a tömeges gömbölyödés

Szerző: 

Félrevezető, hogy az elhízást civilizációs betegségnek tartják: tömegesen a fogyasztói társadalmakban terjedt el – tulajdonképpen a fogyasztói társadalom testi leképeződésének tekinthetjük. Az elhízottak száma csak az 1960-as évek óta duplázódott meg, a korábbi évezredeket inkább az időszakos éhínségek jellemezték. A sok száz év alatt kiéhezett emberiség alig várta a fogyasztói társadalomban megvalósult állapotokat, amikor is korlátlanul juthatott az ételek tömegéhez...

Az utolsó vacsorát megörökítő festményeken a kortárs időszak felé közeledve folyamatosan nő az ételadag mérete.

Megérezzük-e, ha figyelnek bennünket?

Szerző: 
Cikkek: 

Az angol szaknyelv publication biasnek hívja azt a jelenséget, amikor a tudósok csak pozitív eredményeiket közlik. A mi témánkra lefordítva ez azt jelenti, hogy ha számos kutató kudarcot vall abban, hogy a tekintet megérzésének képességét bizonyítsa, ám ezekről a kísérletekről hallgatnak – talán kollégáik rosszallásától tartva, amiért egyáltalán ilyesmivel foglalkoztak –, néhányan viszont lelkesen közlik véletlenül sikeres kísérleteiket, ez megtévesztő lehet azok számára, akik csak a pozitív eredményekkel teli tudományos közleményeket olvassák...

Ülök egy teremben, és hirtelen elfog egy furcsa, semmi máshoz nem hasonlítható  érzés. Megfordulok, és valóban: egy ismeretlen ember tekintete szegeződik rám. Megéreztem, hogy figyel. Valószínűleg sokunkkal megesett már ilyesmi, és tény, nagyon sokan gondolják úgy, hogy lehetséges megérezni mások tekintetét. Egy amerikai felmérés szerint 80, saját vizsgálatomban pedig 85% volt azok aránya, akik hisznek a jelenségben.

Érzelmeink valósága

Szerző: 
Cikkek: 

Az elhárító mechanizmusok mindennapi lelki működésünk fontos alkotóelemei. Számos tényezőn múlik, hogy segítenek, vagy éppen akadályoznak valamilyen fájdalmas érzés kezelésében. Amennyiben akadályoznak, akkor segíthet a pszichoterápia, ahol persze szintén megjelennek az elhárításaink, de a szakképzett terapeuta segít ezeket és a mögöttük rejtőzködő érzéseket azonosítani. A pszichoterápia ettől is nagyon felkavaró és nehéz lehet...

Lelkünk számos kreatív, gyakran rafinált módon képes áthangolni a valóságot. Az „áthangolások” egy része elhárításként vagy elhárító mechanizmusként ismert, amelynek legfőbb célja, hogy átmenetileg megvédjen minket valamilyen konfliktusos vagy fájdalmas érzéstől, és fenntartsa lelki egyensúlyunkat.

Egy „becsületes hazugság”: a konfabuláció

Mindenekelőtt fontos megkülönböztetni a konfabulációt a hazugságtól. A konfabuláló személy, ha „rajtakapják”, hogy valótlant állított, nem ismeri ezt el – hiszen nincs tudatában annak, hogy nem mond igazat. Elképzelhető ugyanakkor az is, hogy a hamis emlékkép helyett azonnal új elméletet gyárt.

Az emberi emlékezet nem gombnyomásra működik – bármennyire is szeretnénk pontosan felidézni egy régi emlékképet, óhatatlanul maradnak benne lyukak, hiányosságok, s a hozzá fűződő érzelmek is torzíthatják a felidézés pontosságát. Ám a szakadozó, csonka vagy torz dolgoknál jobban szeretjük a lekerekítettet, a befejezettet, az „egészet”. Így van ez az emlékekkel is, amelyeket – ha hézagosak – egy különös módszerrel: a konfabulációval egészítünk ki.

Hazudj, ha tudsz!

Igazságok a hazugságról

A hazugság egyik funkciója, hogy szeretnénk jó színben feltüntetni magunkat mások előtt, és önbecsülésünk érdekében elkerülni a zavarba ejtő és megalázó helyzeteket, másrészt igyekszünk a másikat is megvédeni, és meg kívánjuk előzni, hogy egy-egy kellemetlen igazsággal másokat meg kelljen bántanunk...

Az eddigi kutatások arra az eredményre jutottak, hogy nincsenek abszolút módon megkülönböztető viselkedéses jelek, amelyek Pinokkió orrához hasonlatos módon megbízhatóan mutatnák, ha valaki hazudik. Izgalmas kérdés, hogy ha absztrakt módon olyan könnyen eldönthető, mi igaz és mi nem (legalábbis a személy számára), akkor hogyan lehetséges, hogy a kutatók nem találnak teljesen egyértelmű fiziológiás és viselkedéses jeleket, amik a hazugságot kísérik?

Oldalak

Feliratkozás Lelki egészség csatornájára