Jelenlegi hely

Kultúrantropológia

Vallás és pszichoanalízis közössége: a tudattalan összekötő ereje

Szerző: 

A tekintélyelvű vallásokat – amelyek elsősorban a nyugati világban elterjedtek – Fromm úgy határozza meg, mint valamely magasabb hatalmak uralma alatt állás, amely hatalmakat engedelmesség, hódolat, imádat illet csupán felsőbbrendűségük ténye miatt.  A humanisztikus vallás ezzel szemben gyakran istenség nélküli, az ember erejére, képességeire koncentrál, amely elegendő ahhoz, hogy megértsük helyünket a világban. A humanisztikus vallásokban a pozitív érzelmek dominálnak a bűnbánattal szemben, olyan érzelmek, mint az öröm és a szeretet, melyeket ki kell teljesíteni. A tudattalan szerepe is más a két irányzatban, vegyük példának a kereszténységet és a zen-buddhizmust. A kereszténységben a tudattalant kivetítjük embertársainkra (ezért kell szeretnünk és megértenünk őket kompromisszum nélkül, hiszen ezáltal közelebb kerülünk magunkhoz is) és Istenre is. Isten birtokol mindent, amely az emberi lényeghez  tartozik, hiszen neki ajánlottunk feltétel nélküli odaadást, az ő világának szépségéért dolgozunk, ő dolgozik lelkiismeretünkben, és a másokkal való viszonyainkban. Ily módon az ember elidegenedik magától,  és csak Istenen keresztül tud kapcsolatot tartani legmélyebb tartalmaival – Ő válaszol kérdéseire és határozza meg sorsát. A humanisztikus vallásokban – vegyük csak a zen-buddhizmust – ezzel szemben a tudattalant  mint a lehetőségek tárházát fogják fel, ezért kell közelebb kerülni hozzá. Ebből táplálkozva kiteljesíthetjük a bennünk lakozó kreativitást, ami közelebb visz az élet egészének megértéséhez. Ugyanez a szerepe Buddhának is. Segít megtalálni az utat a lehetőségek kifejeződéséhez.

 

A tudattalan legegyszerűbb, freudi meghatározása szerint olyan lelki tartalmakat jelöl, amelyhez nincs hozzáférése a tudatnak. Ennek a szférának a létezése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget – foglalkozik vele filozófia, pszichológia és implicitebb módon a vallás is. S noha régóta feszegetjük a kérdést, miszerint meddig is terjed a fejünkben lévő dolgok határa, a fentebbi meghatározás születésekor rendkívül széles körű döbbenetet váltott ki.

Bennünk élő mítoszok: a beavatási szertartások

Szerző: 

Egyes természeti népeknél a fiúgyermekeknek a mai napig igen véres beavatási szertartásokon kell átesniük ahhoz, hogy teljes jogú férfivá váljanak. Mi értelme lehet ezeknek a barbár szertartásoknak, amelyek szörnyűnek tűnnek – nem véletlen, hogy a ráció embere megszabadult az ilyen beavatási rituáléktól. De biztosan megszabadult tőlük? Akkor a katonák miért is kínozzák meg jó alaposan az újoncokat? Miért hallunk rémhíreket a főiskolák és egyetemek gólyatáboraiban meggyötört elsősökről? Miket művelnek tagjaikkal a bandákba verődött utcagyerekek?

 

Egyes természeti népeknél a fiúgyermekeknek a mai napig igen véres beavatási szertartásokon kell átesniük ahhoz, hogy teljes jogú férfivá váljanak. Mi értelme lehet ezeknek a barbár szertartásoknak, amelyek szörnyűnek tűnnek – nem véletlen, hogy a ráció embere megszabadult az ilyen beavatási rituáléktól. De biztosan megszabadult tőlük? Akkor a katonák miért is kínozzák meg jó alaposan az újoncokat? Miért hallunk rémhíreket a főiskolák és egyetemek gólyatáboraiban meggyötört elsősökről? Miket művelnek tagjaikkal a bandákba verődött utcagyerekek?

Oldalak

Feliratkozás Kultúrantropológia csatornájára