Jelenlegi hely

Kultúrantropológia

Egy csapat útja a Góbi-sivatagon át

A csapat tagjai sok tekintetben hasonlóak, mondhatni a vezető a hozzá közel álló viselkedési stílusúakat gyűjtötte össze. Jobban belegondolva, ez így szokott lenni: azok a szimpatikusak számunkra, akik hozzánk hasonlóak, úgy viselkednek és gondolkodnak a világról, ahogyan mi magunk tesszük. Ez történt tehát az expedíciós csapatunkkal is: egy kivétellel mindenki domináns viselkedési stílusú, azonban csak egy lehet az, aki a vezető szerepét betölti.

 

2007 nyarán hét férfi (mindannyian 30 év körüliek) útra kelt a mongóliai sivatagba, hogy lóháton átszelje azt. Próbatétel elé állították akaraterejüket, tűrőképességüket, hogy kalandot, tudományos eredményeket, hírnevet, erőpróbát vagy egyszerűen belső fejlődést találjanak.

Vihar a bili körül?

A szobatisztaság csecsemőkori kezdeteiről
Szerző: 

A szobatisztaságra szoktatás tulajdonképpen egy olyan probléma kezelése, amelyet maga a pelenkázás hoz létre. A gyerekeknek intellektuálisan kell újra felfedezniük, amit az érzékeik elfelejtettek, és az éveken át tartó maladaptív tanulást kell korrigálniuk. Ennél a módszernél azonban a szobatisztaság nem végcél, hanem melléktermék – ahogy a szoptatásnak sem célja az elválasztás, még ha végül ahhoz vezet is. Nem az a cél, hogy az anya megszabaduljon egy tehertől, hanem hogy elmélyítse kapcsolatát gyermekével.

A szobatisztaság elérését sokan az egyik legfontosabb mérföldkőnek tartják egy kisgyerek fejlődésében – ugyanakkor egy olyan feladatnak, amely a szülőket is gyakran próbára teszi. A bilire szokást a totyogók és a kisgyerekek számára az teszi az egyik legnehezebb fejlődési lépcsővé, hogy épp akkor jelenik meg erőteljesen a nyomás, hogy megfeleljenek szüleik és a tágabb környezet elvárásainak, amikor feltámad bennük az igény az önállóságra és saját akaratuk érvényesítésére.

Gyógyító zene

Szerző: 

A ritmus és a dallamok iránti igény valószínűleg egyidős az emberiség történelmével, régészek már 30 ezer évvel ezelőtti hangszert is találtak, tehát a muzsika nemcsak napjainkban játszik fontos szerepet – ennek ellenére a terápiákban általában csak kiegészítő szerephez jut, önálló módszerként idehaza méltánytalanul kevesen alkalmazzák. Ennek az is lehet az oka, hogy sokak szerint a zene csupán esztétikai funkciót tölt be, és a gyógyításhoz csak a katarzison keresztül kapcsolódik. 

Bizonyára mindenki átélte már, amikor egy fárasztó nap után hazaérve, a fotelba roskadva, egy jó zene mellett teljesen kikapcsoljuk agyunkat és percekben belül már teljesen máshol járunk – vagy éppen ellenkezőleg, teljesen feltöltődve és energizáltan tudjuk folytatni napi teendőinket. Bármiféle tudományos magyarázat nélkül is könnyen megállapíthatjuk, hogy a zenének van pszichológiai, biológiai hatása. Ebben a cikkben igyekszem bemutatni, hogy ezeket a hásokat miként lehet felhasználni a segítő szakmákban.

A tetováltatás motivációs háttere

A vizsgálat egyik érdekes eredménye, hogy a teljes minta 42 százaléka számolt be a tetováltatást megelőző félévben lezajlott élethelyzeti krízisről (válás, haláleset, munkahely elvesztése, szerelmi csalódás, egyéb magánéleti problémák), amely ösztönözte a tetoválás készíttetésére (első tetoválását készíttetők: 64,3 százaléka, sokadik tetoválást: 35,7 százaléka). Ebben az (al)csoportban a domináns motiváció az egyéniség kihangsúlyozása, megerősítése volt, vagyis saját maguk (újra)definiálása. Testkép-értékelésük a tetoválás hatására szignifikánsan javult az azt megelőző véleményükhöz képest.

A törzsi kultúrák mindennapi életének szerves részét képezték a különböző rítusok, amelyek lehetőséget nyújtottak arra, hogy a törzs tagjai kapcsolatba léphessenek a transzcendens világgal, illetve hogy az éretté vált fiatalok a törzs egyenjogú tagjaivá válhassanak. A legtöbb törzsi csoport esetében a fiatal generáció tagjainak próbákon kellett átesnie. A próbatételek között leggyakrabban előforduló jelenség a tetoválás volt, amely egyszerre több funkciót is betöltött.

Vallás és pszichoanalízis közössége: a tudattalan összekötő ereje

Szerző: 

A tekintélyelvű vallásokat – amelyek elsősorban a nyugati világban elterjedtek – Fromm úgy határozza meg, mint valamely magasabb hatalmak uralma alatt állás, amely hatalmakat engedelmesség, hódolat, imádat illet csupán felsőbbrendűségük ténye miatt.  A humanisztikus vallás ezzel szemben gyakran istenség nélküli, az ember erejére, képességeire koncentrál, amely elegendő ahhoz, hogy megértsük helyünket a világban. A humanisztikus vallásokban a pozitív érzelmek dominálnak a bűnbánattal szemben, olyan érzelmek, mint az öröm és a szeretet, melyeket ki kell teljesíteni. A tudattalan szerepe is más a két irányzatban, vegyük példának a kereszténységet és a zen-buddhizmust. A kereszténységben a tudattalant kivetítjük embertársainkra (ezért kell szeretnünk és megértenünk őket kompromisszum nélkül, hiszen ezáltal közelebb kerülünk magunkhoz is) és Istenre is. Isten birtokol mindent, amely az emberi lényeghez  tartozik, hiszen neki ajánlottunk feltétel nélküli odaadást, az ő világának szépségéért dolgozunk, ő dolgozik lelkiismeretünkben, és a másokkal való viszonyainkban. Ily módon az ember elidegenedik magától,  és csak Istenen keresztül tud kapcsolatot tartani legmélyebb tartalmaival – Ő válaszol kérdéseire és határozza meg sorsát. A humanisztikus vallásokban – vegyük csak a zen-buddhizmust – ezzel szemben a tudattalant  mint a lehetőségek tárházát fogják fel, ezért kell közelebb kerülni hozzá. Ebből táplálkozva kiteljesíthetjük a bennünk lakozó kreativitást, ami közelebb visz az élet egészének megértéséhez. Ugyanez a szerepe Buddhának is. Segít megtalálni az utat a lehetőségek kifejeződéséhez.

 

A tudattalan legegyszerűbb, freudi meghatározása szerint olyan lelki tartalmakat jelöl, amelyhez nincs hozzáférése a tudatnak. Ennek a szférának a létezése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget – foglalkozik vele filozófia, pszichológia és implicitebb módon a vallás is. S noha régóta feszegetjük a kérdést, miszerint meddig is terjed a fejünkben lévő dolgok határa, a fentebbi meghatározás születésekor rendkívül széles körű döbbenetet váltott ki.

Bennünk élő mítoszok: a beavatási szertartások

Szerző: 

Egyes természeti népeknél a fiúgyermekeknek a mai napig igen véres beavatási szertartásokon kell átesniük ahhoz, hogy teljes jogú férfivá váljanak. Mi értelme lehet ezeknek a barbár szertartásoknak, amelyek szörnyűnek tűnnek – nem véletlen, hogy a ráció embere megszabadult az ilyen beavatási rituáléktól. De biztosan megszabadult tőlük? Akkor a katonák miért is kínozzák meg jó alaposan az újoncokat? Miért hallunk rémhíreket a főiskolák és egyetemek gólyatáboraiban meggyötört elsősökről? Miket művelnek tagjaikkal a bandákba verődött utcagyerekek?

 

Egyes természeti népeknél a fiúgyermekeknek a mai napig igen véres beavatási szertartásokon kell átesniük ahhoz, hogy teljes jogú férfivá váljanak. Mi értelme lehet ezeknek a barbár szertartásoknak, amelyek szörnyűnek tűnnek – nem véletlen, hogy a ráció embere megszabadult az ilyen beavatási rituáléktól. De biztosan megszabadult tőlük? Akkor a katonák miért is kínozzák meg jó alaposan az újoncokat? Miért hallunk rémhíreket a főiskolák és egyetemek gólyatáboraiban meggyötört elsősökről? Miket művelnek tagjaikkal a bandákba verődött utcagyerekek?

Oldalak

Feliratkozás Kultúrantropológia csatornájára