Jelenlegi hely

Kultúrantropológia

Az örök Hófehérke

Szerző: 

A mese... olyan térképpé válhat, amelyben megtalálhatjuk saját életünk eseményeinek, történéseinek analógiáját. S ezzel nemcsak rálátunk problémáinkra, de meglátjuk a kivezető utat is. Minden szereplő megjelenít valamit abból a mindennapos folyamatból, amelyben félelmeinket, gátlásainkat, belső szorongásainkat kivetítjük a környezetünkre. Megszemélyesítjük őket, hogy aztán ujjal mutogathassunk: miatta nem tudom megvalósítani az álmaimat, ő az oka, hogy nem sikerül semmi. De ha jól megnézzük az éppen olvasott mesét, kiderülhet, hogy a negatív hősök saját belső akadályainkat szimbolizálják, méghozzá nagyon pontosan körvonalazva azt az erőt, ami éppen visszatart minket. 

Gyönyörű folyamatot mutat meg nekünk a mese ezekkel a látszólag egyszerű képekkel: miközben ott van a királynő gyilkos szándéka (azaz éppen önmagunk életteli, még ártatlan részét készülünk megölni),  alulról, az anyag, a test oldaláról elindul egy ellentétes folyamat a legtriviálisabb hétköznapi feladatokkal: Ha megígéred, hogy gondját viseled a házunknak, főzöl, mosol, varrsz és foltozol ránk, mi szívesen itt tartunk magunknál; meglásd, jó sorod lesz, nem lesz semmiben hiányod. Csak ennyi – tedd a dolgod, és életben maradhatsz. De vajon ennyi elég az élethez?

Az ereinkben folyó vadállat: a tesztoszteron

Szerző: 

A genetikai kutatások nemrég váratlan felfedezést tettek az ember és egyéb élőlények hasonlóságáról. Kiderült, hogy a humán génállomány a gyümölcslégyétől mindössze 40 százalékban, a tehénétől 20, az egérétől 10, legközelebbi állati rokonunktól, a csimpánztól pedig csupán 1,2 százalékban különbözik. Tehát sokkal jobban hasonlítunk az állatokra, mint amennyire különbözünk tőlük. 

Sokszor testünk átveszi az irányítást az elménktől, és szerephez jut állati énünk.

A vámpírkultusz változásai

Szerző: 

A vámpír az ezredforduló utáni reprezentációkban az egyértelmű, felforgató szexuális vágy helyett egy sokkal összetettebb, heterogénabb és bizonytalanabb jelenséghalmaz leképezése lett. Idős kora, védelmező magatartása, tapasztaltsága és morális konzervativizmusa miatt sajátos apaszerepet tölt be. A szexualitástól visszariadó magatartása, kisfiús jóképűsége révén (amely már nyomokat sem tartalmaz a vámpír századforduló korabeli ellentmondásos csáberejéből) egyenesen nőies jelleget ölt.

Napjainkban a vámpírmítosz újjáéledését tapasztalhatjuk, rengeteg könyv és film születik ebben a témában. Több kérdés is felmerülhet ezt a népszerűséget látva: az elsők egyike lehetne például az, hogy miért olyan vonzó az emberek számára a „vámpírság”? „Bennem minden csábít téged. A hangom, az arcom, még az illatom is” – hangzik el Edward Cullentől, az Alkonyat (Twilight) című filmben. Valóban csak ennyiről lenne szó?

Mellbedobással győz?

Fontos és pozitív változást remélnek attól, ha megjelenésüket a médiában szereplő ideális nők képére formálják. Elvárásaik között a társas kapcsolatok terén való ügyesség, a boldogabb élet, a munkalehetőségek javítása és a sikeresebb szerelmi kapcsolatok  szerepeltek. 

A szépségipar alapvető üzenete az, hogy a természetes női test nem megfelelő, nem elég szép.

Kis császárok nyomában

Kínai egykék
Szerző: 

Kínán belül és kívül már a ’80-as években sokan tartottak attól, hogy a kínaiak következő – testvér nélkül felnövő – nemzedékeit elkényeztetett, önző, antiszociális, együttműködésre képtelen emberek alkotják majd. Vajon valóra vált-e ez a rémálom? Tényleg megvalósult Kínában az elkényeztetett egykék – ahogy itt nevezik: a „kis császárok” – uralma?

Sokan tartottak attól, hogy a kínaiak testvér nélkül felnövő nemzedékeit elkényeztetett, önző, antiszociális, együttműködésre képtelen emberek alkotják majd.

Racionalitás és irracionalitás határán

Avagy: Ki a racionális?
Szerző: 

Az egyetemes emberi tapasztalatok, mint például a betegségek, az öregedés, a természetfölöttivel való kapcsolat kultúránként változhat, vagyis a mi a „helyes” és mi a „helytelen” kérdésre a válasz kultúránként más és más, s e különböző racionalitásokon belül válnak számunkra értelmezhetővé.

A kulturális antropológiai megközelítés nem arra világít rá, hogy „ugyanolyan ostobaság” minden világnézet, éppen ellenkezőleg: minden kultúra racionalitása ugyanolyan értékkel bír, ugyanolyan valóságos és ugyanolyan normális. Ha egy törzsi kultúrában elfogadott, hogy az esővarázsló doboknak köszönhetően másnap valóban esni fog, akkor ez semmiféleképpen nem irracionálisabb elképzelés annál, mint amikor mi meghallgatjuk az időjárás-jelentést és az előrejelzésnek megfelelően öltözünk fel másnap reggel. A döntés mindkét esetben specialistákra van bízva.

Varázsszőnyegen önmagunkhoz

A biblioterápia

A mesék és a mítoszok a világ minden táján gyógyító történetként szolgáltak a léleknek, a gyermekkor élményvilágában gyökerező tudattalan személyiségrészeket megszólítva járultak hozzá a lélek ápolásához. Ezek a szimbolikus történetek a tudatos tapasztalaton kívüli mélyebb rétegeket mozgatják meg, ott „hatnak”, ahol a lélektartalmak a színekkel, illatokkal, mozdulatokkal, hangokkal és fényekkel egybeforrnak. A régi kultúrák mesemondói a falu „lélekgondozói” voltak...

Mikor azt érezzük, megragadott minket egy vers vagy egy népdal, mikor nem tudunk letenni egy könyvet, de akkor is, mikor találónak érzünk egy-egy szólást, bölcsességet, érdemes időt hagyni magunknak arra, hogy együtt legyünk az alkotással és egybeolvadjunk vele, hogy aztán a feldolgozás egy tudatosabb szintjén elengedjük és messzebbről is megvizsgáljuk, vajon miért hatott ily módon az adott mű...A valóság művészi eszközökkel való átformálása és visszatükrözése lehetőséget ad az eltávolodásra, ugyanakkor ebben a kreatív mezőben, a művel való folyamatos kommunikációban, a tudattalan és tudato

„A kiálló szöget be kell verni”

Beszélgetés Indries Krisztiánnal
Szerző: 

A tanszék, ahol két évig dolgoztam, pszichoanalitikus tanszék volt. Érdekes volt megfigyelni, hogyan próbálták beleágyazni a saját kultúrájukba a nyugati pszichoanalízis eredményeit. Az ödipális konfliktust náluk Adzsaszeracu herceg története jeleníti meg, bár itt inkább az anyagyilkosság áll a középpontban. Nemcsak az érzelmekhez viszonyulnak másként, hanem a szexualitáshoz is. Csakhogy míg legbelső érzelmeik elmondhatatlanok, addig a szexualitást sokkal kevésbé tartják kontroll alatt, mint mi. Ezért érthetetlenek számukra a káromkodásaink. 

A nyugati kultúra egyik központi gondolata az individuum, az egyén különlegessége. A japánok leghíresebb mondásának értelme viszont az, nem szabad eltűrni, hogy valaki kilógjon a sorból. Ha Japánba utaznánk, nemcsak ettől  éreznénk úgy, kicsúszott a lábunk alól a talaj, hanem attól is, hogy nem értenénk a metakommunikáció kifinomult jelzéseit. És akkor még a zavarba ejtő kulturális különbségekről nem is beszéltünk. Mert csámcsogni lehet, sőt szellenteni is. Azt viszont senkinek sem ajánlhatjuk, hogy társaságban kifújja az orrát.

Chips? - Csillogó mellkas, feszülő tanga

Férfi sztriptíz, avagy mi kell a nőnek?

Mire hívja fel a figyelmet a Chippendale-jelenség? Arra, hogy mi – nők és férfiak – jobban hasonlítunk egymásra, mint amennyire különbözünk. Ha jellemzővé válik a szingli nő a társadalomban, megjelenik hamar a metroszexuális férfi. Ha az egyik fél kevesebb törődést, intimitást ad a másiknak, a hiányt egy külső kapcsolat pótolhatja. A férfi gyakran hivatkozik a nő szülés utáni megváltozott alakjára, mint ami kevésbé felel meg a férfimagazinok „hónap lánya” fotósorozatán ábrázoltaknak, míg a férfi ilyen biológiai feladatok nélkül is képes jelentős alakváltozásra. S ha a férfi vágyait a számítógép képei útján éli ki, partnere is virtuális vagy hús-vér kapcsolatot keres…

 

Korábban a férfiak kizárólagos jogot formáltak a kívánatos női test definiálására. A nőt, mint a férfi vágyának tárgyát mutatták be a médiában – ám újabban a kockahasú macsók is egyre inkább feltűnnek a színen. Sokan ezt negatív jelenségként értelmezik, s a kultúra szexualizálódását látják benne. A másik oldal azonban inkább a vágy demokratizálódását s a női szexualitás felszabadítását, kiteljesedését hangsúlyozza – azt, hogy a nők részéről is van igény az esztétikus férfitestek látványára.

Vámpírpszichológia

...van még egy másik erőteljes lélektani mozzanat is, mely minden társadalomban mindig aktuális: hogyan viszonyuljon a többség egy kisebbségi csoporthoz? Képes-e a társadalom a vámpír kisebbséget elfogadni és integrálni a közösségbe? Ha egy filmsorozat akár egy ilyen, képzeletbeli példán keresztül is, de a csoportközi viszonyoknak egy pozitív példáját mutatja be, akkor a szórakoztatás mellett talán tett valamit azért is, hogy a néző – egy kicsit nyitottabban forduljon a saját környezetében lévő, félelemkeltőnek tűnő, démonizált idegenek felé…

 

Mitől lesz sikeres az egyik tévésorozat, és mitől kudarc a másik? Van-e titka a sikernek? Ha van is titok, az biztosan nem az, hogy jó színészekre, fordulatos történetre és karakteres rendezői munkára van szükség – mindez ugyanis nem titok, hanem alapfeltétel.

Oldalak

Feliratkozás Kultúrantropológia csatornájára