Jelenlegi hely

Internet

Mi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket?

Gyermekek a videojátékok bűvkörében

A mai szülők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy gyerekeik a különböző digitális eszközök bűvkörében élnek. 

A különböző interaktív alkalmazások között is a videojátékok a legvonzóbbak, s egyre több szülő fél attól, hogy gyermeke függővé válhat, vagy esetleg már azzá is vált.

Szerethető vagyok? Az elutasítástól való félelem

Szerző: 

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani. A szeretet utáni vágy felnőtt korban legfőképpen a csecsemőkori érzelmi kötődések alapján formálódik. 

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.

Mesterséges intelligencia és a pszichológia – avagy ember és gép interakciója

Képzeljük el, hogy két emberrel chatelünk, és a beszélgetés alapján kell megítélniük, melyikük a nő és melyik a férfi. Milyen kérdéseket kell feltennünk ahhoz, hogy ezt biztosan eldönthessük? 

Ahhoz, hogy egy gép átmenjen a Turing-teszten, arra van szükség, hogy az emberek által feltett kérdésekre „emberien” tudjon válaszolni.

Az internet szövegeinek 65 százalékát senki nem olvasta

Egy kutatás szerint az interneten fellelhető szövegek kétharmadát annak létrehozóján kívül soha senki más nem látja. Mivel a telefon lett az első számú olvasóeszköz, ezért a szövegnek, a tartalomnak is ehhez a megváltozott szokáshoz kell alkalmazkodnia. De hogyan? 

Egy kutatás szerint az interneten fellelhető szövegek kétharmadát annak létrehozóján kívül soha senki más nem látja.

Oldalak

Feliratkozás Internet csatornájára