Internet

A virtuális háló rabságában

Bár hideg fejjel az ember tisztában van azzal, mennyi időt lenne szabad eltöltenie az interneten ahhoz, hogy a munkájával is haladjon, de hiába, a számítógép mellett mégis könnyen engedünk impulzusainknak, és végül sokkal több idő folyik el, mint szeretnénk... Impulzus-internetezésnek nevezem azt a jelenséget, amikor valaki valamilyen belső impulzus hatására félbeszakítja tevékenységét, hogy konkrét cél nélkül – vagy a maga számára racionalizációval élve – az interneten böngésszen

Az „internet-generáció” után

 

Mottó: ”…az emberiség történetében most először, a gyerekek valami fontos felett gyakorolnak hatalmat. A szüleik legfeljebb a kisvasutat és a babavilágot irányították, a ma gyermekei azonban vezéregyéniségei egy digitális forradalomnak, ami átalakít minden társadalmi intézményt[1]

Hogyan olvasunk a weben?

A legújabb kutatások alátámasztják, hogy a neten csak a 20-30 százalékát olvassuk el a megjelenített tartalomnak. Ritkábban használjuk a vissza gombot, és böngészéseink során inkább hagyatkozunk az szájt által ajánlott tartalomra.

Jakob Nielsen neve egybeforrt a weboldalak használhatósági (usability) elemezésével. Magyarul 2002-ben megjelent Web-design című könyve – akárcsak a világ minden országában – idehaza is bestseller lett, és azóta is alapműként tekintenek rá a területen dolgozó kutatók.

 Nem olvasunk, csak pásztázunk

Világok hálózata – Szerepjáték az interneten

 

 

Pár éve játszani kezdtem egy internetes szerepjátékot. Hamar feltámadt bennem az érzés, hogy ebben a játékban olyan pszichológiai tartalmak jelennek meg, amiket érdemes lenne tanulmányozni. Sokat foglalkoztam a témával szakmai szempontból – ebben a cikkben megkísérlem röviden leírni, mire jutottam eddig.

Tartalom átvétel