Ahogy egy évtizede hiperaktív cunami árasztotta el a gyerekterápiás rendeléseket, mostanában Dunát lehet rekeszteni az indulatkezelési problémákkal. Kis gyereknél. Nagy gyereknél. Kamasznál. Szülőnél.
Mire benő a fejünk lágya, egyre több és árnyaltabb technika áll rendelkezésünkre a belső feszültségek levezetésére. De mi van addig?
A gyerekek 3-4 éves koruk körül kezdik megérteni, hogy mi is a számolás, kialakítva ezzel a számmegértés felnőttkori alapját. Legtöbben azt gondolhatják, hogy az óvodások akkortól értik meg a számokat, amikor elkezdik a körülöttük lévő tárgyakat megszámolni rámutatással és a számnevek kimondásával, holott sok esetben a gyerekek ezt nem is számolásnak gondolják.
A tárgyak megszámolásának látszó folyamat valójában nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyerekek értik is a számokat, és hogy valóban számolnak.
A kapcsolat minőségét leginkább a mindennapi interakciók határozzák meg. A mama-baba párbeszéd is szociális interakció: kölcsönös egymásra hatás, üzenetek, jelzésváltások, kommunikáció, melynek fő ismérvei a hatásgyakorlás, a függés és az érintkezés.
Az egészséges kapcsolat alakulása szempontjából nem a durva, traumatikus események, hanem az apró napi történések, közlések, üzenetek a meghatározóak.
Ami az egyik emberben látszólag nyomot sem hagy, az egy másikban üszkösödő sebet üt, s egy életen át kínos-konfliktusos helyzetekbe sodorja az illetőt
Fontos mutatója egyéniségünknek, hogy miképp birkózunk meg különböző típusú és erősségű szorongásainkkal.
Az apaság születése mélyen a családba és a társadalomba ágyazott folyamat – egy sor jelentős próbát kell kiállni, megküzdeni, megtanulni, megérni…
Az apa és magzata közötti kapcsolat intenzitását jelentősen befolyásolja az apa által észlelt házastársi viszony minősége...
Mindenki úgy indul neki a gyermekvállalásnak, gyermekszülésnek, hogy azt képzeli el, gyermekével szoros, bizalmas, szerető kapcsolatot alakít majd ki, és sok-sok örömöt fognak együtt megélni.
Nagyon fontos kérdés, hogy szülőként hol is, mit is kellett vagy lehetett volna másképp tennünk...
„,Mint a macskakaparás, olyan ez a füzet! Írj már végre rendesen!” – hányszor hallani szülőtől, pedagógustól ilyen és hasonló felszólításokat. A gyerek pedig ír, másol, átír-ráír, próbálkozik, mindenáron „rendes” akar lenni, mégsem lesz a tojásból kör, mégsem maradnak a betűk a vonalak között, s egyre csak sokasodnak a pacák a tiszta füzetlapokon. De milyen is az elvárható rendes írás?
A rendezetlen füzet láttán a szülő legtöbbször számon kér, elmarasztal, rosszabb esetben szidalmaz. Kérdés nélkül.
Vélhetően mi magunk is éreztünk már cselekvőképességünket akadályozó, kisebbrendűséggel, tehetetlenséggel, félénkséggel s az elrejtőzés vágyával együtt járó állapotot – vagyis mélyen szégyenkeztünk.
A szégyen kialakulásához nem szükséges az, hogy az egyén bármi rosszat cselekedjen. Maga a szégyenélmény egy titok vagy egy vélt hiányosság hatására is kialakulhat.
A „láthatatlan betegség” kifejezés gyakran használatos az ADHD (attention deficit or/and hyperactivity disorder; figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar) meghatározására a tudáshiány és a betegség körül kialakult tévhitek miatt. A mentális egészségi rendellenességek között az ADHD a leginkább aluldiagnosztizált és félreértett betegség.
Ha nem ismerik fel időben a betegséget, akkor a kisdiák nem kap megfelelő segítséget, és nem tud lépést tartani a többiekkel.
A kutatók nagyon sokáig keveset tudtak arról, hogyan látják a csecsemők a világot. Az utóbbi három évtizedben azonban robbanásszerű változások történtek, és egyre pontosabban tudjuk, milyen képük van a babáknak a körülöttük lévő dolgokról.
Csecsemőkorunkban már két rendszerrel is fel vagyunk vértezve, amelyek a mennyiségek megértését segíthetik, bár mindkét rendszer képessége korlátozott.
