Peter Gray, a Boston College pszichológiaprofesszora egy provokatív felvetéssel állt elő: szerinte a szülőknek meg kellene engednie, hogy a gyermekük annyit játsszon videojátékokkal, amennyit csak akar.
A videojátékoknak olyan fejlesztő hatásai is lehetnek, amelyek az iskolai jegyekben is megmutatkoznak.
Kell, hogy valakitől megkapjuk a feltétlen elfogadást, a szabályokat, a szabadságot és a feladatokat, hogy aztán mindezt adni is tudjuk. A felnőtté válás nem azt jelenti, hogy megkomolyodunk, és eldobjuk mindazt, ami a gyerekkorhoz köt. Sőt, aki ezt teszi, nem tud felnőtté válni, mert hiányokat szenved. A gyerekkorban a lelkünkbe épülő elemekre szükség van ahhoz, hogy alkotó emberré legyünk.
Yoda mester azt mondta: „A könnyebb út a sötét út. Ha jedi-lovag akarsz lenni, válaszd a kihívást!”
Amikor tehetségről beszélünk, a kiugró adottságokra, kiemelkedő eredményekre fókuszálunk. Az esetleges nehézségek nem csupán a laikusokat, de nagyon gyakran a pedagógusokat, tehetséggondozással foglalkozó szakembereket is megtévesztik. Még annak ellenére is, hogy a köztudatban ott keringenek azok a zsenik, akik valamilyen téren lemaradást mutattak – például Albert Einstein, csak hogy a legismertebbek közül említsünk egyet.
A tehetség fel nem ismerésének oka a diagnosztikai folyamatban keresendő.
A düh az alapérzelmek közé tartozik, éppúgy, mint a félelem, az undor, az öröm, a bánat és a meglepődés. A világon minden ember érzi ezeket, és mindenki nagyon hasonlóan fejezi ki őket.
Két és féléves Sári lányom összevont szemöldökkel, ádáz arcot vágva, mint egy apró termetű Hókuszpók csörtet ki a gyerekszobából...
Elsőként mindenképpen szögezzük le, egyáltalán nem biztos, hogy egy szülő mindig, minden körülmények között megfelelően viszonyul gyermeke indulataihoz – jobban járunk, ha belátjuk s „belekalkuláljuk”: néha bizony hibáz(hat)unk…
A babák már születésükkor nagyon eltérően reagálnak a külvilág ingereire...
Manapság egyre népszerűbb és egyre több édesanyához jut el a „kötődő nevelés” elnevezésű irányzat, amely a pszichológia kötődés fogalmából kiindulva azt tanítja a szülőknek, hogyan alakíthatják kisbabájukkal a kapcsolatot úgy, hogy az leginkább a baba hasznára váljon.
Már egyéves babákról megállapíthatjuk, hogy milyen módon kötődnek az édesanyjukhoz
Sári lányom kétéves kora óra profi bevásárló. Lelkesen szaladgál a polcok között, és csalhatatlan érzékkel kutatja fel az őt érdeklő innivalót és tejszeletet, bárhol is járunk. Mikor hosszabb bevásárlásra indulunk, s a hatékonyság jegyében listát készítünk otthon, mindig hozzáteszi, mindenképp írjuk fel, hogy innivaló és tejszelet... Ezért is lepődtem meg nemrég, mikor Sári a boltban szokásos kóborlása után hozzám visszacsellengve nem az említett áruk valamelyikét fogta a kezében, hanem egy doboz koktélparadicsomot szorongatott. Hát ezt miért hoztad? – kérdeztem, – nem is szereted a paradicsomot! Ezt neked hoztam, mert te szereted, és örülni fogsz majd neki – válaszolta Sári.
Most komolyan: egész biztos ez a néni abban, hogy a csúnya, zöld brokkoli kell neki?
Egy egészséges önbizalommal telt személyiségnek nem kell nagyon-nagyon különlegessé, nagyon-nagyon rendkívülivé válnia ahhoz, hogy elégedett legyen önmagával és a környezetében élőkkel.
Egy egészséges önbizalommal telt személyiségnek nem kell különlegessé válnia ahhoz, hogy elégedett legyen önmagával.
Kétségbeesett Anya hívja fel a Nevelési Tanácsadót. 4 és fél éves kisfia egészségéért aggódik, aki rendre visszatartja a székletét. A kisfiú nem hajlandó WC-re menni, de a pelenkás megoldás sem segít. A szülők 4-5 napig, néha akár egy hétig is várnak, de nem történik semmi. Ilyenkor aztán jön a kúp, a hashajtó szirup vagy akár a beöntés, aminek hatására hosszú hercehurca eredményeként, nagy fájdalmak közepette végre megszületik a Kaka. Egy pár nap béke, majd minden kezdődik elölről. Már voltak orvosi kivizsgáláson, gasztroenterológusnál és homeopatánál, figyelnek a kellően rostos étkezésre és a testmozgásra, de semmi nem segít, szervi okot pedig nem találtak. Arra kérem őket, hogy jöjjön együtt az egész család.
Hosszú hercehurca eredményeként, nagy fájdalmak közepette végre megszületik a Kaka. Pár nap béke, majd minden kezdődik elölről.
A kutyások gyakran értetlenül állnak az etológusok által kimutatott eredmények előtt, hiszen „ők ezt már régóta tudták”, mindenféle tudományos vizsgálat nélkül is. Mit lehet ilyenkor tenni, beletörődünk, hogy még a más területen tudományos munkát végző gazda is könnyen elveszíti szakmai hozzáállását, ha a kedvencéről van szó.
Pedig hát akad néhány kérdés, amit a gazdák „mindig is tudtak”, aztán kiderült, hogy bizony rosszul tudták. És lássuk be, botorság lenne azt hinni, hogy a gazdák elfogulatlanul szemlélik kedvenceik viselkedését, ítélik meg képességeiket, esetleg egy nagyobb elemszámú minta megfigyelésére alapoznák magabiztos véleményüket. Pedig egy tudományos vizsgálódásnál mindkét feltétel elengedhetetlen.
