Jelenlegi hely

Család

Vihar a bili körül?

A szobatisztaság csecsemőkori kezdeteiről
Szerző: 

A szobatisztaságra szoktatás tulajdonképpen egy olyan probléma kezelése, amelyet maga a pelenkázás hoz létre. A gyerekeknek intellektuálisan kell újra felfedezniük, amit az érzékeik elfelejtettek, és az éveken át tartó maladaptív tanulást kell korrigálniuk. Ennél a módszernél azonban a szobatisztaság nem végcél, hanem melléktermék – ahogy a szoptatásnak sem célja az elválasztás, még ha végül ahhoz vezet is. Nem az a cél, hogy az anya megszabaduljon egy tehertől, hanem hogy elmélyítse kapcsolatát gyermekével.

A szobatisztaság elérését sokan az egyik legfontosabb mérföldkőnek tartják egy kisgyerek fejlődésében – ugyanakkor egy olyan feladatnak, amely a szülőket is gyakran próbára teszi. A bilire szokást a totyogók és a kisgyerekek számára az teszi az egyik legnehezebb fejlődési lépcsővé, hogy épp akkor jelenik meg erőteljesen a nyomás, hogy megfeleljenek szüleik és a tágabb környezet elvárásainak, amikor feltámad bennük az igény az önállóságra és saját akaratuk érvényesítésére.

„A gyermek hordozásra vágyik”

Szerző: 

Van, akinek egyszerűen a praktikum diktálja, hogy babakocsi helyett (vagy mellett) más módját is válassza a közlekedésnek. Másoknak várandósságuk meghosszabbítása, ha magukhoz ölelhetik gyermeküket, és mindeközben még a napi teendők elvégzéséről sem kell lemondaniuk. Az idő előtt született csecsemőknek ugyanez egy további esély a felzárkózásra, szüleiknek pedig a szoros bőr-bőr kontaktus segítség az érzelmi, testi kötelék szorosabbra vonásában. Legyen így vagy úgy, mindannyian hordozzuk gyermekeinket, akár kendőben, kenguruban, vagy más eszközben… esetleg anélkül.

 

Manapság egyre többet hallani a kötődésről, a kötődő nevelésről, a testközelség és a válaszkész gondozás jelentőségéről, hiszen Evelin Kirkilionis könyvének címét s szép gondolatát kölcsönvéve: „A gyermek hordozásra vágyik”. Hogy mit is takarnak pontosan ezek a fogalmak és milyen hatásuk van a szülőkre, a kisbabára, arról szakembereket és gyakorló szülőket egyaránt hallhatunk a Nemzetközi Babahordozó Hét magyarországi programsorozatán.

Anya és/vagy pszichológus

Szerző: 

Magazinok, újságok, tévéműsorok foglalkoznak komolyabb vagy kevésbé tudományos szinten a pszichológiával és annak kutatási eredményeivel. Szinte minden, csecsemőkkel és gyerekekkel foglalkozó orgánumban megjelennek olyan cikkek, amik a szülőket informálják arról, hogy adott életkorban mi történik a csemetéjük lelkében, illetve arról, hogy különböző jelenségeknek milyen pszichológiai háttere, hatása van. Mint általában a pszichológushallgatók, magam is meglehetősen sok információval rendelkezem a fejlődéslélektan területéről, így amikor kislányom még a pocakomban volt, úgy éreztem, nem nagyon kerülhetek olyan helyzetbe, amire ne sejteném a magyarázatot – vagy legalább azt ne tudnám, hogy hol tudnék több információt szerezni az adott jelenségről. Az élet és a kisbabám azonban bebizonyította, hogy a túl sok tudás olykor zavaró is lehet…

 

 

A halál iránti attitűd változása

A tradicionális közösségek felbomlásával elsorvadtak a rítusok, megszűnt az a „védőháló”, amit szimbolikus jelentésüknél és közösségteremtő hatásuknál fogva alkottak, és nem léptek a helyükbe újak. A vallás elveszítette jelentőségét. A halál értelmetlenné, tartalmatlanná és így félelmetessé vált. A fogyasztói társadalom (főleg reklámok által közvetített) emberideáljává a fiatal, egészséges, produktív és a társadalmi javakat felvásárló ember vált – a haldoklók nem illenek bele ebbe a képbe, létük „értelmezhetetlen” korunk ideológiája számára.

Dolgozatom témáját Polcz Alaine, a magyar thanatológia legjelesebb képviselőjének, a Magyar Hospice Mozgalom elindítójának egy évvel ezelőtt bekövetkezett halála inspirálta.

Lehetőségek kora? – avagy lábunk alá a talajt

Ma a média minden lehetséges csatornáján keresztül – és azokon kívül is – elárasztanak az információk, ahhoz azonban nincsenek megfelelő eszközeink, hogy fel is dolgozhassuk az így nyert adatokat, és megküzdhessünk az egyre növekvő stresszel. Megfelelő információkezelő kompetenciák híján viszont ki vagyunk szolgáltatva a plakátokról integető szilikonmellű, csontvázalkatú modell-lányoknak, a Photoshopnak, vagy a szappanoperák érzelmeiket bámulatos művészi érzékkel kezelő sztárjainak, akik észrevétlenül kúsznak be életünkbe, és hatással vannak testképünkre, identitásunkra és önértékelésünkre is.

A XXI. század temérdek vívmánnyal ajándékozta meg az emberiséget, az Airbuszok és a Google Earth óta meglehetősen lecsökkentek a távolságok, a kábeltévé és az internet szélessávú csatornáin hömpölyögő információáradat az időt felgyorsította, ám nem növelte a társadalomban az érzelmileg stabil, lelkileg kiegyensúlyozott emberek arányát. Sőt, manapság a depresszió, szorongás, szenvedélybetegségek, magatartásproblémák, evészavarok olyan természetességgel fészkelik be magukat mindennapjainkba, hogy lassan fel sem tűnik nekünk, hogy jelenlétük korántsem természetes.

Rendszerváltás a gyermekkorban - a virtuális világ digitális gyermekei

Szerző: 

Valami megváltozott, a gyerekkor már nem az, ami akár 5-10 éve volt. A szülők és a tanárok jól bevált nevelési módszerei pedig sorra megbukni látszanak. Miért alakulhatott ez így? Miért nem lehet azzal hatni a mai fiatalságra, amivel korábban évtizedekig lehetett? Miért beszélnek a gyerekek egy, a magyartól látszólag teljesen eltérő nyelvet, és miért érezhetjük azt, hogy talán kialakulóban van egy újabb „nagy generáció”?

 

„A gyermekek fejlődésének tanulmányozása azoknak a testi, értelmi és pszichoszociális változásoknak a vizsgálatát jelenti, amelyeken a gyerekek a fogamzás pillanatától kezdve keresztülmennek” (Cole és Cole, 2006).

Határvillongások

„Zárd már el, ha mondom… Telefonon beszélek... Nem hallod?Halkítsd le! Ne várd meg, míg odamegyek… Na végre…” Ugye ismerős a fenti monológ? Vajon mi történt?  Kedves, aranyos gyermekünk miért változott meg? Hiszen még alig 11-12 éves. Nos, tudomásul kell vennünk, hogy a fejlődés felgyorsult, már egészen korán szembe kell néznünk azzal, hogy gyermekeink kamaszkorba lépnek, és a határok feszegetésével jelzik: távolodnak, elutasítják a közeli, fontos felnőttek szabályait/értékrendjét, s kitermelik a sajátjukat, a saját kortárs csoportét.

„Zárd már el, ha mondom… Telefonon beszélek... Nem hallod?  Halkítsd le! Ne várd meg, míg odamegyek… Na végre…” Ugye ismerős a fenti monológ? Vajon mi történt?  Kedves, aranyos gyermekünk miért változott meg? Hiszen még alig 11-12 éves. Nos, tudomásul kell vennünk, hogy a fejlődés felgyorsult, már egészen korán szembe kell néznünk azzal, hogy gyermekeink kamaszkorba lépnek, és a határok feszegetésével jelzik, hogy távolodnak, elutasítják a közeli, fontos felnőttek szabályait/értékrendjét, s kitermelik a sajátjukat, a saját kortárs csoportét.

 

Pszichológiai tanácsadás interneten

Szerző: 

…a névtelenség biztonságát átélő levélíró általában gyorsabban és mélyebben megnyílik, olyan érzelmeit, problémáit is kifejezi, melyeket a személyes találkozás során talán magában tartana. Ráadásul az internetes föltárulkozás stílusa meglehetősen érzékletes és személyes... Erre szükség is van, hiszen itt a felek nem ismerik, nem látják s nem is hallják egymást. A névtelenség, a fokozott személyesség és a láthatatlanság együttesen alakítja ki az internetes kommunikáció gátlásoldó (dezinhibíciós) hatását – vagyis a hálón olyan dolgokat is megteszünk, amelyeket a való életben elkerülnénk…

…A netes kommunikáció sajátosságai kimondottan elősegítik a különböző lelki, életvezetési problémák kifejezését, illetve hatékony befolyásolását. Az anonimitás egyetlen más segítő kapcsolati formában sem olyan teljes, mint ez esetben – s a névtelenség biztonságát átélő levélíró általában gyorsabban és mélyebben megnyílik, olyan érzelmeit, problémáit is kifejezi, melyeket a személyes találkozás során talán magában tartana. Ráadásul az internetes föltárulkozás stílusa meglehetősen érzékletes és személyes – ezt a jelenséget hiperszemélyességnek nevezzük.

Mesebirodalmak, privát zónák

Szerző: 

Bár kecsegtető a gondolat, hogy tizenévesen a gyerekek majd önállóbbak lesznek, végre egy kis nyugtot hagynak a szülőknek, az igazság az, hogy a kamaszok még az otthon tereit illetően is új kihívások elé állítják őket. A kamaszszobában nagy valószínűséggel rendetlenség uralkodik, és a rendrakás is olyan üggyé válik, ami ellen lehet lázadni és háborogni. „Jobb, ha a szülők elfogadják, hogy a szoba állapota nem csupán a serdülő lelkének és életének a tükre, hanem velejárója is.

A gyerekszoba kötelez: mivel a gyerekek számára ez lesz az első számú tárgyi környezet, a szülőknek érdemes folyamatosan odafigyelniük, hogyan alakíthatják mindig szebbé és jobbá a cseperedő új nemzedék változó igényeinek megfelelően.Szerencsére régen idejétmúlt a „lánynak rózsaszín, fiúnak kék gyerekszoba” klisé, és ahogy egyre több bútorból és kiegészítőből választhatunk, minden gyereknek megteremthetjük a számára kedves, hozzá leginkább illő birodalmat.

Testvérek

Aki egyszer testvér lett, az is marad…
Cikkek: 

Egy átlagosnak induló családi vacsora a családdinamikai folyamatok forrongó vegykonyhájává válik… Előbb-utóbb minden olyan téma és konfliktus felszínre tör és megmérettetik, ami egy családban egyáltalán elképzelhető: testvérféltékenység, árulás, a lojalitás kérdései, őszinteség, megbocsátás, politikai ellentétek.

…hiába nő fel. Miért van az, hogy hiába növünk fel, mindig a szüleink gyerekei és testvéreink testvérei maradunk? Egy családba csak beleszületni lehet, az ember nem választhatja a testvéreit. Ezért meg kell tanulni együtt élni azokkal, akiket szeretünk. A 2006-ban indult Testvérek című sorozat e téma ezernyi aspektusát járja körül.

 

Oldalak

Feliratkozás Család csatornájára