Jelenlegi hely

„Találd ki, mire vágyom!”

Egy nárcisztikus párkapcsolata
A belső világ kettéválik: elfogadható és elutasítandó állapotokra

Nagyjából egy évvel ezelőtt ugyanitt olvashattak a borderline/nárcisztikus pár kapcsolatának dinamikájáról – a borderline résztvevő szempontjából. Lássuk most ugyanezt a nárcisztikus fél oldaláról. 

Mindketten érkeznek valahonnan: a személyiségfejlődésüket markánsan meghatározó primér szocializáció felől, annak specifikus terheivel, és az általa meghatározott kapcsolati reprezentációs világgal. Ennek a korai, javarészt földolgozatlan élményvilágnak olyan lenyomatai maradnak a személyiségben, amelyek a későbbiekben messzemenően meghatározzák a felnőttkori kapcsolati igényeiket. Ezekben mindkét fél felől nézve hangsúlyos szerepe van az infantilis – vagyis a gyermekkorban ki nem elégített – vágyaknak és igényeknek... A későbbi nárcisztikus ember anyja nem úgy és nem akkor elérhető, ahogy azt a gyermek korszakos igényei diktálnák, hanem kiszámíthatatlanul, a gyermek számára megjósolhatatlanul van jelen a kapcsolatban,.. Az anya érzelmi jelenlétének ez az ingatag megjósolhatatlansága kedvez az úgynevezett hamis szelf kialakulásának. A gyermek ugyanis valahogy mindenképpen az elérhetetlen anya kedvében szeretne járni, hogy bírhassa közelségét és figyelmét – amolyan áldott jó gyerek lesz, hogy ne jelentsen problémát, igyekszik jólnevelten, szolgálatkészen viselkedni, csak hogy részesülhessen az anya pozitív tükrözésében. De nem sikerül neki...

A nárcisztikus ember szilárd meggyőződése, hogy ő egészében nem elfogadható, őbelőle csak a hamis szelfben foglalt részek szerethetők – és ez az a fényes homlokzat, amelyet ő a világ felé, így az idealizációra mindig kész borderline felé is mutatni kíván. A borderline hozza is a papírformát, és lelkiismeretesen idealizál, hiszen neki a biztonságos függéshez erre van szüksége – ami által a nárcisztikus fél fölmagasztosul és a mennyekig szárnyal. Legalábbis egy ideig. A kapcsolat keretei között mindkét fél megerősítést keres és akar átélni – ennek tartalma azonban eltér. Míg a nárcisztikus fél abban szorul megerősítésre, hogy ő különleges, borderline partnere annak igazolására vágyik, hogy egyáltalán (önálló pszichológiai entitásként) létezik.

Ez a megerősítésre szorulás – az egyedülléttől, magárahagyottságtól való félelemmel párhuzamosan – egy jellegzetes emocionális hullámvasutat indít el kettejük közt, amelynek az érzelmi „húzd meg, ereszd meg” részében a nárcisztikus fél az úgynevezett „nárcisztikus visszavonulással” viszi el az éppen aktuális pálmát. Ez valójában az anya érzelmi elérhetetlenségének pontos mása, amely a borderline partnert a visszajelzések teljes elmaradása miatt alaposan kétségbe ejti. Ilyenkor a nárcisztikus fél érzelmileg kivonul a kapcsolatból, akár napokig szóba sem áll partnerével, egyszerűen keresztülnéz rajta, semmibe veszi. Ez többnyire olyan sértődés következménye, amikor a nárcisztikus fél „istenítése” valami okból szünetel, vagyis nem kenegetik hájjal, nem néznek föl rá, ő pedig – érzelmi tartalékok híján – nem tudja átélni az egyediség, a kivételezettség érzését. Neki azonban erre az érzésre szüksége van, az élmény átélésének kiszolgáltatottja – nagyjából annyira, mint a függő ember a drognak... Erre persze a borderline félnek nincs energiája, na, ő nem ilyen lovat akart, elindul a leértékelődés, ami a nárcisztikus félnek a poklok pokla. Ezt a borderline hamar megtanulja és nem rest alkalmazni, az ő természetétől amúgy sem idegen az idealizálás/leértékelés állandó hullámzása. Ilyenkor hangzanak el a nárcisztikus fél részéről a „régen, amikor még szerettél” kezdetű mondatok...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából. 

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.

Egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?