A Tourette-zavar (TZ) – vagy korábbi nevén Tourette-szindróma – egy tünetegyüttes, mely spektrumzavarnak tekinthető, és melynek központi tünete az akaratlan hangadás vagy mozgás, vagyis a tik.
A Tourette-zavar lefolyására jellemző, hogy a tikek megjelenésükben, gyakoriságukban, intenzitásukban, változnak, a tünetgazdag és tünetszegény időszakok sokszor látható ok nélkül is váltják egymást. Bizonyos környezeti faktorok befolyásolják a tüneteket, például a fáradtság, az izgatottság rendszerint átmenetileg felerősítheti a tikeket, míg a koncentrációt igénylő feladatok vagy az örömteli, mozgásos tevékenység közben csökkenhetnek a tünetek... Mint ahogy korábban már volt szó róla, a tünetegyüttes leginkább a fiúkat érinti, és az első tikek jellegzetesen óvodáskorban jelennek meg, leginkább az arcon, pislogás, grimaszolás, orrhúzogatás vagyis egyszerű motoros tikek formájában. A vokális és a komplexebb tikek rendszerint pár évvel később jelentkeznek. A tünetek szempontjából a 10 éves kor körüli időszak tekinthető a legintenzívebbnek, ezután a tikek többnyire spontán is enyhülni kezdenek, és fiatal felnőttkorra az esetek nagy részében általában látványos tünetcsökkenés figyelhető meg...
A tik-zavarok terápiáját számtalan tényező befolyásolja. Nagyon fontos tudni, hogy a tikeket nem kell minden esetben kezelni. A megfelelő kezelés kiválasztásában döntő a gyermek életkora, motivációja, a tünetek által okozott distressz mértéke és a társuló problémák jelenléte... A tik kezelése nemcsak az egyént, hanem az egyész családot érinti. A kezelés előtt elengedhetetlen a pszichoedukáció, vagyis az egyén, a család és a közvetlen környezet tájékozódása, hiteles tájékoztatása a tünetegyüttes természetéről. Az internet és a média által közvetített tartalmak nem mindig tükrözik a realitást, ajánlott óvatosan kezelni az onnan származó információkat – az alábbi forrásokból azonban hiteles információkhoz juthat az érdeklődő....
A korai diagnózis, a család elfogadó attitűdje és a terápia megfelelő fókuszának megtalálása az esetek nagy részében megfelelő hátteret biztosít ahhoz, hogy az ebben a krónikus állapotban szenvedő egyén teljes életet élhessen.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 5. számában olvasható
