Jelenlegi hely

Motiváció: tényleg szükség van rá?

Ebből a hétköznapi idődimenzión túli elmerülésből lesz talán a későbbi siker, karrier, presztízs

Az utóbbi évtizedekben szinte közhellyé vált az az állítás, miszerint a pénz önmagában véve nem motivál – valami másra, bizonyos lelki tényezőkre is szükség van. Vajon valójában mi az a pszichológiai faktor, melynek motivációs ereje még a pénznél is nagyobb? 

Egyszerre vagyunk szellemi és fizikai lények. Fontos számunkra az, hogy mivel töltjük a napjainkat, hogy annak „van-e értelme”, tevékenységünket elismeri-e a széles társadalom, vagy elismerik-e azon kevesek, akiknek a véleményére igazán adunk. És fontos számunkra az is, milyen fizikai környezetben élünk, van-e mit ennünk – és az is, hogy biztosnak érezzük magunkat abban, hogy jövőre is megfelelő fizikai környezetben élhetünk és lesz mit ennünk... A motivációra leselkedő legnagyobb veszély, ha azokat az érveket és ellenérveket próbáljuk a patikamérleg serpenyőiben elhelyezgetni, hogy van-e értelme az adott tevékenységnek, az hova vezet és milyen időtávon térül meg.

Sok ügyfelem évtizedek energiáját, tudását fekteti abba, hogy a vállalati hierarchia minél magasabb pontjára eljusson. Számukra is motiváló a presztízs, a magas fizetés, a belső elismerés, az elegáns vállalati autó. (Sok olyan coaching-beszélgetés van mögöttem, ahol kiderült, ügyfelemet nem is az autó esetleges elvesztésének ténye és az autó nélküli átmeneti kényelmetlenség tartja félelemben, hanem az, hogy milyen megjegyzést tesz majd a szomszédja, aki nyilvánvalóan hasonló társadalmi státuszú ember, hasonló autóval. És hasonló félelmekkel.) A karrierjük egy pontján azonban mindannyian úgy tekintenek vissza az elmúlt évtizedekre, hogy a legtöbb értelme annak volt, amikor élvezték azt, amit csinálnak, amikor senki nem nézte, hogy a másik magasabb vagy alacsonyabb pozícióban dolgozik-e, egyszerűen csak összefogtak és a közös cél érdekében tették magukat oda – akár ünnepnapot, nyári szabadságot sem kímélve. Azaz, amikor valamiféle öröm, élvezet volt magában a tevékenységben.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

A mozgáskorlátozottak életét megnehezítő akadályoknak csak egy része fizikai jellegű, nagyon sokszor a többi ember hozzáállása jelenti az igazán súlyos problémát.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Örökmozgó gyermeke lomha tinédzserré vált, aki hétvégén délben kel, iskolaidőben pedig alig lehet reggelente kirimánkodni az ágyból? Higgye el, nem lusta ő, csak kialvatlan....

Ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a gyilkosok, sorozatgyilkosok előéletében gyakran szerepel a gyermekkori állatkínzás.

Közkeletű hiedelem, hogy egy kis tombolással, töréssel-zúzással le lehet vezetni az agresszivitást. Csakhogy – sajnos! – ez óriási tévedés.