Jelenlegi hely

Mécsesek a Duna-parton

az egyik olyan pszichológiai mechanizmus lépett működésbe, amely emberré tesz bennünket: az együttérzés, az empátia

A legtöbb nézelődő – remélhetőleg – nem katasztrófaturista, nem azért jött, hogy szörnyűségeket lásson. Akkor miért vannak itt? Hiszen senkit sem ismertek azok közül, akik a hajószerencsétlenségben életüket vesztették.

Zajlanak az elsüllyedt Hableány kiemelésének munkálatai. A Margit hídról sokan figyelik az eseményeket, a rakparton mécsesek és virágok. A legtöbb nézelődő – remélhetőleg – nem katasztrófaturista, nem azért jött, hogy szörnyűségeket lásson.

Akkor miért vannak itt? Hiszen senkit sem ismertek azok közül, akik a hajószerencsétlenségben életüket vesztették.

Nos, az egyik olyan pszichológiai mechanizmus lépett működésbe, amely emberré tesz bennünket: az együttérzés, az empátia. John Donne négy évszázaddal ezelőtti, sokat idézett, gyönyörű szavai szerint: „minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel”.

Pszichológiai szempontból azért hozzá kell tennünk, hogy ez az együttérzés nem mindig egyformán erős. A névtelen, csak csoportként, tömegként megjelenő áldozatok iránt nem olyan erős a részvét, mint a személyesen is megismert emberek iránt. A Hableány utasairól megtudtuk, hogy szülők, gyerekek, nagymamák voltak, épp olyanok, mint mi. Az együttérzést az is növeli, ha az áldozatok vétlenek az őket ért katasztrófában. Könnyebben napirendre térünk a hegymászók, extrém sportolók tragédiája fölött, mert ők, ha nem is keresték, de önként vállalták a veszélyt. És végül fokozza az együttérzést, ha tudjuk, akár mi is lehettünk volna az áldozatok helyében. A Hableány katasztrófájára ez is tökéletesen érvényes, hiszen szinte mindenki utazott már sétahajóval élete során.

Fáj a szívünk az áldozatokért. S az, hogy az emberi faj még mindig életben van, jórészt annak az érzésnek köszönhető, ami most kiváltja belőlünk ezt a fájdalmat.

 

Ez is érdekelhet

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.

Egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?

A családterápia alapfeltevése, hogy a családon belül megjelenő érzelmi és viselkedési nehézség, tünet nemcsak az egyénhez tartozik, hanem a családi rendszer működésének zavarát...

Az „új felnőttkorhoz”, ahogyan Zuboff nevezi az ötvenen túli életszakaszt, nincsen térkép, útmutató, forgatókönyv. Az embereknek maguknak kell azt megtalálniuk.

A későbbi karrierre és az érzelmi életre egyaránt kihatással van – figyelmeztetett Dr. Pulay Attila.