Jelenlegi hely

Miért rágódunk?

Miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

„Ezt nem hiszem el. Tiszta idióta vagyok. Már megint leégettem magam. Miért pont velem kell ezeknek megtörténniük? Most mit gondolnak rólam a többiek? Biztos, hogy ezek után még kávézni se hívnak majd.” Ismerős? 

Ha valakinél ilyen vagy ehhez hasonló negatív gondolatok újra és újra felbukkannak egy-egy aktuális vagy régi eseményen gondolkodva, akkor azt mondhatjuk, hogy az a személy hajlamos a ruminációra, a rágódásra – mégpedig annak maladaptív, azaz negatív hatásokkal járó formájára... Rengeteg kutatás irányul arra, hogy megértsük, mi tartja fenn a rágódást, és milyen folyamatokon keresztül képes befolyásolni az egészségünket. Ez azért is igen fontos kérdés, mert a rágódás egészen hétköznapi jelenség – bárkivel előfordulhat, hogy rövidebb ideig rágódik valamin. Kiválthatják olyan események, ahol az elvárásaink nem teljesülnek, és nagy eltérést tapasztalunk a remélt, elvárt kimenetel és a „végeredmény” között, főleg, ha valamilyen személyesen fontos célunk nem teljesült... A rágódáshoz társuló önreflektív folyamat, a „mi történt és miért” kérdéseken való töprengés segíthet megérteni másokat, az eseményeket, saját érzelmeinket stb.

De az is előfordulhat, hogy egy hónapokkal – vagy akár évekkel – korábban történt esemény kapcsán fogalmazzuk meg újra és újra ezeket a gondolatokat, mert a kanapén lazulva „beugrik” egy emlékkép. Vegyük észre, ilyenkor ahelyett, hogy hagynánk elsuhanni a kellemetlen emléket, pillanatok alatt a jelenbe varázsoljuk át a múltat... Kutatások bizonyítják, hogy a stresszor ilyenfajta felidézése nemcsak az érzelmeinkre lesz hatással, de szervezetünk biológiai működését is befolyásolja: a régi stresszorhoz egy aktuális fiziológiai stresszválaszt produkálunk – például megpörgetjük a szívverésünket, és ha kitartóan tépelődünk a múltbeli történésen, akkor még a kortizol nevű stresszhormon termelődését is sikeresen beindítjuk. Könnyű belátni, hogy minél többször rágódunk céltalanul, annál többször terheljük meg testi-lelki működésünket.

De miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon? Miért nem sikerül akár sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket „megemészteni” és lezárni, s a múlt egyik rossz történéseként számon tartani?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A csendtől való menekülés végül azt eredményezi, hogy elidegenedünk önmagunktól. Frázisokkal, népszerű szlogenekkel, idézetekkel töltjük meg azt az űrt, amit saját lelkünk nem-...

Fedezzük fel az erősségeinket, ha még nem vagyunk ezek tudatában – az életünk derekán sem késő, soha nem késő.

Miért és mitől félek az önmagammal való találkozással kapcsolatban? Ez az igazi Pandora-szelence. Nem tudhatjuk, mit rejt a mély, s az sem megjósolható, miként hat ránk és...

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.

Az „új felnőttkorhoz”, ahogyan Zuboff nevezi az ötvenen túli életszakaszt, nincsen térkép, útmutató, forgatókönyv. Az embereknek maguknak kell azt megtalálniuk.