Jelenlegi hely

Miért rágódunk?

Miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

„Ezt nem hiszem el. Tiszta idióta vagyok. Már megint leégettem magam. Miért pont velem kell ezeknek megtörténniük? Most mit gondolnak rólam a többiek? Biztos, hogy ezek után még kávézni se hívnak majd.” Ismerős? 

Ha valakinél ilyen vagy ehhez hasonló negatív gondolatok újra és újra felbukkannak egy-egy aktuális vagy régi eseményen gondolkodva, akkor azt mondhatjuk, hogy az a személy hajlamos a ruminációra, a rágódásra – mégpedig annak maladaptív, azaz negatív hatásokkal járó formájára... Rengeteg kutatás irányul arra, hogy megértsük, mi tartja fenn a rágódást, és milyen folyamatokon keresztül képes befolyásolni az egészségünket. Ez azért is igen fontos kérdés, mert a rágódás egészen hétköznapi jelenség – bárkivel előfordulhat, hogy rövidebb ideig rágódik valamin. Kiválthatják olyan események, ahol az elvárásaink nem teljesülnek, és nagy eltérést tapasztalunk a remélt, elvárt kimenetel és a „végeredmény” között, főleg, ha valamilyen személyesen fontos célunk nem teljesült... A rágódáshoz társuló önreflektív folyamat, a „mi történt és miért” kérdéseken való töprengés segíthet megérteni másokat, az eseményeket, saját érzelmeinket stb.

De az is előfordulhat, hogy egy hónapokkal – vagy akár évekkel – korábban történt esemény kapcsán fogalmazzuk meg újra és újra ezeket a gondolatokat, mert a kanapén lazulva „beugrik” egy emlékkép. Vegyük észre, ilyenkor ahelyett, hogy hagynánk elsuhanni a kellemetlen emléket, pillanatok alatt a jelenbe varázsoljuk át a múltat... Kutatások bizonyítják, hogy a stresszor ilyenfajta felidézése nemcsak az érzelmeinkre lesz hatással, de szervezetünk biológiai működését is befolyásolja: a régi stresszorhoz egy aktuális fiziológiai stresszválaszt produkálunk – például megpörgetjük a szívverésünket, és ha kitartóan tépelődünk a múltbeli történésen, akkor még a kortizol nevű stresszhormon termelődését is sikeresen beindítjuk. Könnyű belátni, hogy minél többször rágódunk céltalanul, annál többször terheljük meg testi-lelki működésünket.

De miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon? Miért nem sikerül akár sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket „megemészteni” és lezárni, s a múlt egyik rossz történéseként számon tartani?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.