Hirdetés
Dr. Ligeti György
Dr. Ligeti György
szociálszakpszichológus

Hogyan éljük túl a munkahelyi terrort?

A munkahely világa éppen olyan színpad, mint az élet összes más területe. Mindenki színész, aki illúziót kelt, és egyben néző is, aki mások és a saját(!) előadását vagy annak egy részét figyeli – és olykor elhiszi. 

Hogyan éljük túl a munkahelyi terrort?

E színházban a bántó hangvétel, a mentális terror is a „művészi kelléktár” része. Mi áll az arrogancia hátterében? Hogyan lehetünk védettek az elszabadult vezető lélektani ámokfutásával szemben?

Mindannyiunkat – a vezetőt is – két erő vezérel: a félelem és a vágy. A munkahelyi vezető esetében a vágy tárgya lehet egy elérendő teljesítmény, melyért előléptetés, bónusz, megdicsőülés jár. Félelme pedig lehet attól, hogy elveszíti a pozícióját, fény derül esetleges alkalmatlanságára, nevetségessé válik. A rossz hangnem ebből a szempontból tekintve a vágy vagy a félelem megnyilvánulása. Azaz: a vezető el akar érni valamit (vágy), ezt természetesen az általa vezetett csoporton, divízión, üzletágon keresztül teheti meg, s arroganciájával nyomást akar gyakorolni beosztottjaira. Ebben az esetben a munkahelyi terror voltaképpen a motiváció egy megnyilvánulása.

Hirdetés

A vezető dühöngése a félelem szempontjából nem más, mint ventilláció, azaz saját érzéseinek nyílttá tétele a kollégák felé. A főnök egyszerűen félelmében ordít és egyfajta indulatáttétellel a beosztottakat bünteti, hiszen a saját főnökeit, a megrendelőt vagy a beszállítót nem büntetheti. Ez utóbbi esetben nagyon komoly lehetőség van arra, hogy a vezető presztízsét ne rontsa, sőt emelje az, ha nyíltan kimutatja a saját félelmét. Amennyiben ugyanis egy agresszív megnyilvánulást egy őszinte bocsánatkérés követ, amikor a főnök el meri mondani, hogy félelmében dühöngött, ordított, volt igazságtalan, munkatársai megláthatják benne az esendő embert, így nemcsak megbocsátanak neki, de fel is néznek rá. Természetesen elértéktelenedik a bocsánatkérés, ha az őrjöngések és az azokat követő őszinte pillanatok napi szinten váltják egymást...

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 1. számában olvasható

Hirdetés
Hirdetés