Jelenlegi hely

Mit tesz stresszes, feszültséget keltő helyzetekben? – kérdőív

Az önsértés – nemzetközi kutatások szerint – nem ritka felnőttek körében sem

Szokott-e olyat tenni, amikor valamilyen módon fizikailag direkt megsérti magát és megkérdezzük azt is, hogy olyankor mire gondol, vagy mit érez.

Szeretnénk felkérni egy kérdőíves kutatásban való részvételre, melyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézete szervez. 

A kutatásban elsősorban azt vizsgáljuk, hogy mit tesznek és éreznek az emberek stresszes, feszültséget keltő helyzetekben, például, amikor valami negatív dolog történik velük. A vizsgálatban arra is részletesen rákérdezünk, hogy szokott-e olyat tenni, amikor valamilyen módon fizikailag direkt megsérti magát és megkérdezzük azt is, hogy olyankor mire gondol, vagy mit érez. Ez azért is nagyon fontos, mert az önsértés – nemzetközi kutatások szerint – nem ritka felnőttek körében sem, azonban keveset tudunk még ennek a jelenségnek a lelki hátteréről. Részvételével és őszinte válaszaival sokat segíthet abban, hogy feltárhassuk ezt a jelenséget, és olyan eljárásokat dolgozhassunk ki, melyek segíteni tudnak azoknak, akik időnként önsértő viselkedést folytatnak. Amennyiben sohasem cselekedett így, kérjük, akkor is töltse ki a kérdőív többi részét, amely a stresszes helyezetek és az érzelmei kezelésével, valamint bizonyos személyiségjellemzőivel kapcsolatos. 

A vizsgálatban való részvétel ÖNKÉNTES és NÉVTELEN. A kapott válaszokat összesíteni fogjuk. A vizsgálatban való részvétel bármikor megszakítható. 

A teljes kérdőívcsomag kitöltése kb. 20-25 percet igényel, és olyan állításokat tartalmaz, melyek átgondolásával az önmagával kapcsolatos tapasztalatai, ismeretei is gazdagodhatnak. 

Amennyiben felkeltette érdeklődését a vizsgálat, és vállalkozik a kérdőív kitöltésére, kérjük látogasson el az alábbi weboldalra: 

https://elteppk.eu.qualtrics.com/jfe/form/SV_6VEIKCQL9U6gsUB

 

Előre is köszönjük a vizsgálat sikerességéhez nyújtott segítségét!

Ez is érdekelhet

Cikksorozatunkban bemutatjuk konferenciánk főbb témáit és előadóit – Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor

Cikksorozatunkban bemutatjuk konferenciánk főbb témáit és előadóit – Dr. Lukács Krisztina PhD

Talán nem is gondolnánk rá, hogy egy értekezlet – vagy egy kínos otthoni szóváltás – után jelentkező kellemetlen tünetek esetleg nem a sebtében elfogyasztott gyorsételnek,...

Vajon hogyan befolyásolják a különféle életesemények az emberek egészségi állapotát?

Sok szülő ismeri a vigasztalhatatlan babasírást, amikor a kicsit gyötri a fájdalom, és mi mindent elkövetünk, hogy enyhítsük kínjait.

A kultúra támogatja a pszichoaktív szerek (elsősorban az alkohol és a gyógyszerek) fogyasztását, de elítéli a függőségek megjelenését. Vagyis meglehetősen álszent módon...