Jelenlegi hely

A metabolikus szindróma korszerű értelmezése

MIKROBIOMTÓL A KÖZPONTI IDEGRENDSZERIG – Előadóinkról és a témákról – minden érdeklődőnek
2019.március 9 szombat, Lurdy Ház, 10 órától 14.50-ig

Cikksorozatunkban bemutatjuk konferenciánk főbb témáit és előadóit – Prof. Dr. Halmos Tamás

 

Prof. Dr. Halmos Tamás

A Magyar Diabetes Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. Az Európai Diabétesz Társaság (EASD) alapító tagja, és több külföldi diabétesz társaság jeles hazai képviselője. Több Akadémiai Bizottság, a Doktori Tanács, az OTK zsűri, illetve számos tudományos folyóirat, köztük a Magyar Tudomány, az akadémia hivatalos lapja szerkesztő bizottságának tagja. Kiemelt kutatási területe a 2-es típusú diabétesz és a metabolikus szindróma.

Ki ne ismerné ma már az inzulinrezisztencia, a metabolikus szindróma, a 3-as típusú diabétesz (Alzheimer kór) és a mikrobiom elnevezéseket? Sőt! Ez irányban pénzt és időt nem kímélő vizsgálatoknak vetjük alá magunkat – remélve persze, hogy bennünket mindezek a kórfolyamatok nem érintenek – vagy éppen azért, mert abban bízunk, hogy ezáltal megismerjük majd a panaszainkért felelős okokat. 

A konferenciára ide kattintva jelenetkezhet

Miben nyújt segítséget ebben a témakörben Halmos Tamás professzor előadása?

Először is elsajátíthatjuk azt a látásmódot, ami rávilágít arra, hogyan kell értékelnünk bizonyos tüneteket, laboratóriumi eredményeket, mikor forduljunk orvoshoz, mit és mikor érdemes vizsgáltatnunk magunkon – és azt is megtudhatjuk, milyen lehetőségeket kínálnak a legújabb tudományos kutatáson alapuló eredmények. 

 Kérdések, amelyekre az előadásból válaszokat kaphatunk:

  • Mi köze a cirkadián ritmusnak és az "alvási apnoe"-nak a kóros anyagcserefolyamatok kialakulásához?
  • Mi közea bél baktérium-flórájának a különböző gyulladások és krónikus betegségek keletkezéséhez? 
  • Mi köze van egymáshoz az epesavaknak és a bélben élő mikrobiótáknak?
  • Mi köze van az inzulinrezisztenciának a zsírmáj kialakulásához?
  • Mi köze a metabolikus szindrómának a daganatok kialakulásához?
  • Mi köze a diabétesznek a depresszióhoz?

 Minden mindennel összefügg!

Már évszázadokkal ezelőtt jó szemű klinikusok felfigyeltek arra a jelenségre, hogy bizonyos klinikai tünetek halmozottan együtt jelennek meg. Ilyen az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérzsírszint, és a magas vérnyomás egymást kísérő jelensége, amelyet a szakirodalom metabolikus szindrómának nevezett el.

Az előadásból megismerhetjük az idézett orvosi kifejezések (inzulinrezisztencia, stb) pontos jelentését és azt is megtudhatjuk, mit tehetünk önmagunk és családtagjaink egészségének megőrzése érdekében, hogyan válhatunk önmagunk és mások „gyógyítóivá” és megtudhatjuk, hogy orvosként, milyen korszerű lehetőségeink vannak a betegségek megelőzésére és gyógyítására.

"A sikeres kezelés legfontosabb pillére az, hogy a beteg minél alaposabban ismerje meg saját betegségét, mert  a jól „oktatott" beteg sikerrel tudja menedzselni saját testi és lelki állapotát." (Halmos Tamás gondolatai a gyógyításról)

Ez is érdekelhet

A felfedezés segít abban, hogy megértsük, mi az a nyelv, amit az idegsejtek használnak.

Cikksorozatunkban bemutatjuk konferenciánk főbb témáit és előadóit – Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor

Cikksorozatunkban bemutatjuk konferenciánk főbb témáit és előadóit – Dr. Lukács Krisztina PhD

Bár receptre írt zene nem létezik, Dobóczi Csaba, a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet zeneterape

Cikksorozatunkban bemutatjuk konferenciánk főbb témáit és előadóit – Dr. Mezei Györgyi PhD

Vajon hogyan befolyásolják a különféle életesemények az emberek egészségi állapotát?