Jelenlegi hely

Teljesítményszorongás

„Szeretnek-e akkor is, ha hibázom?”

Bizonyára sokan hallottak már hasonló kijelentéseket: „Nyerd meg, te vagy a jobb! Mutasd meg nekik!” vagy „Tanulni kell, mert nem viszed semmire!” Ártalmatlannak tűnő, hétköznapi mondatokról beszélünk, melyek mögött tulajdonképpen a buzdítás áll – de vajon miért érezhetjük szorongatónak ezeket? Talán azért, mert burkoltan – vagy akár nyíltan – a számunkra fontos emberek elvárásait közvetítik, és ezeknek nem mindig egyszerű megfelelni. 

Az elvárások sokféleképpen hathatnak. Lehet, hogy valaki szárnyakat kap, mert mindent mozgósítani tud, hogy megfeleljen – de lehet, hogy éppen ennek az ellentéte történik. Halogat, elkerül, inkább bele sem kezd a kudarctól való félelem miatt. Ilyenkor az elvárások által épített akadályleginkább a teljesítményre hat negatívan. A felnőttek persze már tudatosabban küzdenek az elvárások ellen, hiszen általában tisztában vannak azzal, hogy mi az, aminek meg akarnak felelni, és mi az, aminek nem kell, de a gyermeki lélek máshogy van programozva. A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni. Ez ugyan sokszor nem látszik, mert az óvodás dacos, a serdülő pedig lázad, de a háttérben, mélyen ekkor is ott van a tudattalan szorongás, hogy „elég jó vagyok-e?” vagy „szeretnek-e akkor is, ha hibázom?"

A teljesítményszorongás normális jelenség. Izgulunk, ha például felelünk, dolgozatot írunk, számot adunk valamiről, vagy többek előtt beszélünk, vizsgázunk. A helyszíne is változatos lehet: izgulhatunk a színpadon, futópályán, castingon, teniszdöntőn, fellépés közben. Optimális esetben ilyenkor a szorongás segít a felkészülésben, a hozzáállásban, a figyelem összpontosításában. „Egészséges lámpaláz, ennyi kell!” – szoktuk mondani.  Az ehhez kapcsolódó rituálék között van kabalaállat, dolgozatírós póló, szerencse-hozó toll. Fontos tudni, hogy ez így teljesen rendben van. Ám a stressznek – vagy az ahhoz való alkalmazkodási tartalék csökkenésének – kialakulhat olyan mértéke, hogy hullámként átcsap felettünk, szinte elsodorva bennünket.  Ilyenkor úgynevezett debilizáló szorongásról beszélünk. Előfordul, hogy meg sem tudunk szólalni, annak ellenére, hogy alaposan felkészültünk – az ilyen mértékű teljesítményszorongás pedig már ellenünk dolgozik. Jellemző megküzdési stratégia ilyenkor a menekülés, a stresszt okozó helyzetek elkerülése. Ha ez a stressz állandósul és a fenyegető szorongást folyamatosnak éljük meg, egyre kisebb az esély arra, hogy ez majd magától megoldódik. Ez nagyon nincs rendben, a problémával foglalkozni kell.

A teljesítményszorongás sajnos az az önértékelésre közvetlenül, negatív módon ható szorongások közé tartozik. Az önbizalmat és az önértékelést pedig semmi nem tudja úgy aláásni és rombolni, mint az bizonytalan érzés, hogy még azt sem tudom, amit amúgy már megtanultam...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 1. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...

Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek...

Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni,

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett.