Jelenlegi hely

A lehetetlen illúziója

Egyáltalán nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „a mai felvilágosult világban” a racionalitás uralkodik, és a természeti törvényekkel nem magyarázható, vagy azoknak egyenesen ellentmondó jelenségekben, a csodákban való hit már csak a gyerekeknek való. Ha azonban egy kicsit belegondolunk, rögtön rájövünk, hogy erről szó sincs. Sőt: nem vagyunk egy kicsit túl hiszékenyek? 

Szinte mindannyiunknak van valamiféle kabalája, az észszerűséggel nem indokolható, szerencsehozó vagy balszerencsét elhárító szokása, babonás hite. Nagyon is emberi dolog ez, mondhatnánk, de valójában már állatoknál is megfigyelhető. B. F. Skinner klasszikus, lenyűgözően egyszerű kísérletében éhes galambokat tett ketrecbe, ahova egy automata mindentől függetlenül bizonyos időközönként bejuttatott egy darabka ennivalót. Egy idő után a galambok elkezdtek különös rituálékat kialakítani: az egyikük ismételten kétszer-háromszor körbefordult az óra járásával ellentétesen, a másik folyton bedugta a fejét a ketrec egyik sarkába, és volt olyan, amelyik jobbra-balra ingatta a fejét. A galambok babonásak lettek. Véletlenül éppen valamilyen mozgást végeztek, amikor megérkezett az ennivaló, és azt hitték, ezt a kellemes eseményt az ő viselkedésük idézte elő. Ezért rászoktak, hogy ismételgessék a szerencsét hozó magatartást, függetlenül attól, hogy semmilyen látható összefüggésben nem állt a táplálékkal. Ez lényegében ugyanaz, mint amikor a diák vizsgára indulva felveszi a szerencsezokniját, mert legutóbb, amikor ezt viselte, nagyon jó tételt húzott…

A bűvészek és illuzionisták több évszázados gyakorlat alapján jól tudják, hogyan lehet kihasználni az emberi észlelés hézagait, vakfoltjait. Annyira kifinomult ez a tudásanyag, hogy az utóbbi években a pszichológus kutatók is elkezdtek együttműködni a bűvészekkel. Azok a mozzanatok, amelyek miatt az emberek bedőlnek a trükköknek, sokat elárulnak agyunk működéséről... Az, hogy megtévesztenek-e minket a bűvésztrükkök, nem hiszékenység kérdése. Agyunk észlelő apparátusának sajátosságai miatt nagy valószínűséggel sikerül becsapni bennünket...

A bűvészmutatványok nyújtotta élmény egyik kulcsmozzanat az a pillanat, amikor megtörténik a csoda, amikor valami olyasmit látunk, ami ellentétes a várakozásainkkal, ami a fizika törvényei szerint – látszólag – lehetetlen. A széttépett papír újra egyben van, az érme eltűnt a pohár alól, a varázspálca virágcsokorrá változott. Ez nagy élmény: egy bűvész műsora alatt többször is tanúi leszünk annak, hogy valóra válik a lehetetlen. Igaz, csak egy pillanatig érezzük úgy, hogy fejre állt a valóság. A bűvésztrükkök legtöbbjének esetében senki nem hiszi, hogy valóban az történt, amit a bűvész láttatott; nincs ember, aki úgy gondolná, a csinos hölgyet valóban kettéfűrészelték...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...