Jelenlegi hely

Függés és függetlenség

A függő ember jellemzően nem vagy alig képes egyedül lenni

A párom szerint túlságosan kötődöm hozzá, azt mondja, ne akarjak ilyen sokat vele lenni, beszélgetni, ahogy ő mondja, rajta lógni. Nekem viszont kevés, amennyit ő szeretne velem lenni... Lehetséges, hogy társfüggő vagyok?

Szerző: 

Sokszor találkozunk ilyesfajta sommás kérdéssel a hétköznapi életben vagy a terápia során. Mivel a társfüggésről, pontosabban kapcsolatfüggőségről gyakran olvashatunk, sokan felismerik önmagukban vagy a másik emberben ezt a problémát – de azért olyan is van, amikor tévesen gondoljuk ezt! Bizonyos mértékig az igény, hogy együtt legyünk a számunkra fontos személlyel, hogy odafigyeljünk a véleményére, és visszajelzéseket kérjünk, az egészséges, biztonságos kötődés velejárói is. Ez azonban sok lehet egy olyan partner vagy barát számára, aki bár érzelmileg szorosabb kapcsolatra vágyna, mégis vegyes érzelmekkel éli meg a közelséget, rövid idő alatt kényelmetlenné, sőt teherré válik számára. Egy kapcsolatban tehát nemcsak a társfüggés okozhat problémát, hanem ennek ellentéte is...

A lelkileg egészséges felnőttet a szeretetre és munkára való képesség mellett az is jellemzi, hogy önmagáról kiérlelt és stabil képet tud alkotni, melyet nem ír felül azonnal mások véleménye. A számára fontos személyekről – és főként a velük való kapcsolatának milyenségéről is – sziklaszilárd belső képe van, ami nem kezd szertefoszlani vagy átalakulni pusztán azért, mert néhány órát vagy napot egymástól távol töltenek...

Az egészséges önálló működéshez hozzátartozik az önmagunkról való gondoskodás képessége is – mindez azonban nem egyenlő a túlhangsúlyozott függetlenséggel, a fontos személyektől, például a szülőktől vagy a partnertől való merev elzárkózással. A lelkileg egészséges – vagy másképp fogalmazva a biztonságosan kötődő – embereknek is szükségük van másokra, a kapcsolatban átélt empátiára és megerősítésre. Egészen másképp öntjük szavakba érzéseinket, gondolatainkat, ha egy bennünket elfogadó embernek beszélünk róluk, mint ha kizárólag saját magunk számára próbáljuk ezeket megfogalmazni. Egy barát vagy társ hitelesítheti érzéseinket, megnyugtató, hogy nem vagyunk egyedül. Sőt, azzal is szembesíthet, ha esetleg túlságosan beleszippantódunk és megrekedünk szubjektív érzéseink vagy gondolataink csapdájában, ha mindent csak egy nézőpontból tudunk látni...

Kapcsolataink szorossága, másoktól való közelség-távolság igényünk egyéni jellemzőnk, mely két végpont között helyezkedik el. Az egyik a mindig szoros, szimbiotikus közelségre való vágy a másik fontos személlyel, soha el nem távolodni tőle – ez a függés. A túlsó véglet pedig a távolságtartás, a túlhangsúlyozott függetlenség. Míg a függő ember jellemzően nem vagy alig képes egyedül lenni, a túlhangsúlyozott független számára ennek ellentéte, azaz a másokkal való együttlét, közelség megterhelő és kerülendő. Mindkét véglet könnyen konfliktusok, feszültségek forrásává válik...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.