Jelenlegi hely

Függés és függetlenség

A függő ember jellemzően nem vagy alig képes egyedül lenni

A párom szerint túlságosan kötődöm hozzá, azt mondja, ne akarjak ilyen sokat vele lenni, beszélgetni, ahogy ő mondja, rajta lógni. Nekem viszont kevés, amennyit ő szeretne velem lenni... Lehetséges, hogy társfüggő vagyok?

Szerző: 

Sokszor találkozunk ilyesfajta sommás kérdéssel a hétköznapi életben vagy a terápia során. Mivel a társfüggésről, pontosabban kapcsolatfüggőségről gyakran olvashatunk, sokan felismerik önmagukban vagy a másik emberben ezt a problémát – de azért olyan is van, amikor tévesen gondoljuk ezt! Bizonyos mértékig az igény, hogy együtt legyünk a számunkra fontos személlyel, hogy odafigyeljünk a véleményére, és visszajelzéseket kérjünk, az egészséges, biztonságos kötődés velejárói is. Ez azonban sok lehet egy olyan partner vagy barát számára, aki bár érzelmileg szorosabb kapcsolatra vágyna, mégis vegyes érzelmekkel éli meg a közelséget, rövid idő alatt kényelmetlenné, sőt teherré válik számára. Egy kapcsolatban tehát nemcsak a társfüggés okozhat problémát, hanem ennek ellentéte is...

A lelkileg egészséges felnőttet a szeretetre és munkára való képesség mellett az is jellemzi, hogy önmagáról kiérlelt és stabil képet tud alkotni, melyet nem ír felül azonnal mások véleménye. A számára fontos személyekről – és főként a velük való kapcsolatának milyenségéről is – sziklaszilárd belső képe van, ami nem kezd szertefoszlani vagy átalakulni pusztán azért, mert néhány órát vagy napot egymástól távol töltenek...

Az egészséges önálló működéshez hozzátartozik az önmagunkról való gondoskodás képessége is – mindez azonban nem egyenlő a túlhangsúlyozott függetlenséggel, a fontos személyektől, például a szülőktől vagy a partnertől való merev elzárkózással. A lelkileg egészséges – vagy másképp fogalmazva a biztonságosan kötődő – embereknek is szükségük van másokra, a kapcsolatban átélt empátiára és megerősítésre. Egészen másképp öntjük szavakba érzéseinket, gondolatainkat, ha egy bennünket elfogadó embernek beszélünk róluk, mint ha kizárólag saját magunk számára próbáljuk ezeket megfogalmazni. Egy barát vagy társ hitelesítheti érzéseinket, megnyugtató, hogy nem vagyunk egyedül. Sőt, azzal is szembesíthet, ha esetleg túlságosan beleszippantódunk és megrekedünk szubjektív érzéseink vagy gondolataink csapdájában, ha mindent csak egy nézőpontból tudunk látni...

Kapcsolataink szorossága, másoktól való közelség-távolság igényünk egyéni jellemzőnk, mely két végpont között helyezkedik el. Az egyik a mindig szoros, szimbiotikus közelségre való vágy a másik fontos személlyel, soha el nem távolodni tőle – ez a függés. A túlsó véglet pedig a távolságtartás, a túlhangsúlyozott függetlenség. Míg a függő ember jellemzően nem vagy alig képes egyedül lenni, a túlhangsúlyozott független számára ennek ellentéte, azaz a másokkal való együttlét, közelség megterhelő és kerülendő. Mindkét véglet könnyen konfliktusok, feszültségek forrásává válik...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.