Jelenlegi hely

Döntés, választás, sors

A döntés révén sorsot alkotunk magunknak

Túlságosan is hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy az életünket külső tényezők határozzák meg. Elfogadjuk, hogy a lehetőségeink korlátozottak és csak akkor tudjuk növelni a szabadságunkat, ha például több pénzt keresünk. 

Szerző: 

Pedig könnyen belátható az az egyszerű összefüggés:  minél szűkebbek a lehetőségeink, annál nagyobb jelentősége van annak, hogy bizonyos területeken visszaszerezzük magunknak a döntés jogát. Dönteni nem kínos feladat, hanem a szabadság és az önazonosság élménye...

A halogatás általános viselkedési forma. Vágyunk valami jobb után, de nem merjük feladni azt, ami már megvan... Nemcsak a bizonytalanok és a szorongó alkatúak halogatnak, hanem alapvető jelentőségű dolgokban szinte mindenki. Mindnyájan tolunk magunk előtt döntéseket, amelyeket még nem akarunk vagy nem tudunk meghozni, és amelyekre nem is szeretünk gondolni. Jelenkori kultúránk nagyon is erősíti ezt a tendenciát. A halogatás egyrészt annak köszönhető, hogy túlságosan sok lehetőség közül kell kiválasztani a legjobbat (és mindig lehet egy még jobb), másrészt annak, hogy a legfontosabb döntések során egész egyszerűen egyedül vagyunk, harmadrészt annak, hogy valamilyen szórakoztató tevékenységgel mindig ki tudjuk tölteni és meg tudjuk hosszabbítani a halogatás időszakát.

Egy döntésnek azonban nem csupán technikai vagy gyakorlati jelentősége van (egy problémát megoldunk, egy bizonytalan helyzetet valamilyen irányban eldöntünk). A döntésben egzisztenciánk egésze válik valóságossá, a halogatásban pedig létünk egésze válik bizonytalanná. A döntés révén sorsot alkotunk magunknak: a sors nem valamiféle külső hatalom az életünkön, ami a génjeinkben vagy a csillagokban meg van írva, hanem az, amit döntéseink révén mi magunk csinálunk az életünkből...

Nem az a nehéz döntés, ami teljes összhangban áll az eddigi életünkkel, bár néha az ilyen döntéseket is nehéz meghozni, hiszen megbánthatunk hozzánk közel álló embereket, megsérthetjük mások önképét vagy mások érdekeit. Azok az igazán nehéz döntések, amikor önmagunkkal szemben kell dönteni...

Nagyon ritkán tudjuk biztosan, hogy mit jelent jól dönteni. Hiszen nem ismerjük egy döntésünk következményeit, és nem tudjuk kiszámolni másokra gyakorolt hatását. Ez azonban nem érv amellett, hogy ne döntsünk, hanem hagyjuk magunkat sodortatni az eseményekkel, aztán „majd valahogy eldől a helyzet”. A döntés azon ritka pillanatok egyike, amikor átélhetjük a szabadságot és azt, hogy közünk van a valósághoz, hiszen leggyakrabban azt érezzük, hogy épp fordítva, az úgynevezett objektív valóság, vagyis egy ismeretlen hatalom uralkodik az életünkön. Újra és újra választani kell. Valójában önmagunkat kell választani egy olyan én helyett, aki önmagát a külső körülmények tehetetlen játékszerének látja.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A terapeuta a pszichés zavarok szakértője, a kliens viszont a saját problémájának a szakembere, hiszen ő ismeri legjobban a saját nehézségeit...

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?