Jelenlegi hely

Döntés, választás, sors

A döntés révén sorsot alkotunk magunknak

Túlságosan is hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy az életünket külső tényezők határozzák meg. Elfogadjuk, hogy a lehetőségeink korlátozottak és csak akkor tudjuk növelni a szabadságunkat, ha például több pénzt keresünk. 

Szerző: 

Pedig könnyen belátható az az egyszerű összefüggés:  minél szűkebbek a lehetőségeink, annál nagyobb jelentősége van annak, hogy bizonyos területeken visszaszerezzük magunknak a döntés jogát. Dönteni nem kínos feladat, hanem a szabadság és az önazonosság élménye...

A halogatás általános viselkedési forma. Vágyunk valami jobb után, de nem merjük feladni azt, ami már megvan... Nemcsak a bizonytalanok és a szorongó alkatúak halogatnak, hanem alapvető jelentőségű dolgokban szinte mindenki. Mindnyájan tolunk magunk előtt döntéseket, amelyeket még nem akarunk vagy nem tudunk meghozni, és amelyekre nem is szeretünk gondolni. Jelenkori kultúránk nagyon is erősíti ezt a tendenciát. A halogatás egyrészt annak köszönhető, hogy túlságosan sok lehetőség közül kell kiválasztani a legjobbat (és mindig lehet egy még jobb), másrészt annak, hogy a legfontosabb döntések során egész egyszerűen egyedül vagyunk, harmadrészt annak, hogy valamilyen szórakoztató tevékenységgel mindig ki tudjuk tölteni és meg tudjuk hosszabbítani a halogatás időszakát.

Egy döntésnek azonban nem csupán technikai vagy gyakorlati jelentősége van (egy problémát megoldunk, egy bizonytalan helyzetet valamilyen irányban eldöntünk). A döntésben egzisztenciánk egésze válik valóságossá, a halogatásban pedig létünk egésze válik bizonytalanná. A döntés révén sorsot alkotunk magunknak: a sors nem valamiféle külső hatalom az életünkön, ami a génjeinkben vagy a csillagokban meg van írva, hanem az, amit döntéseink révén mi magunk csinálunk az életünkből...

Nem az a nehéz döntés, ami teljes összhangban áll az eddigi életünkkel, bár néha az ilyen döntéseket is nehéz meghozni, hiszen megbánthatunk hozzánk közel álló embereket, megsérthetjük mások önképét vagy mások érdekeit. Azok az igazán nehéz döntések, amikor önmagunkkal szemben kell dönteni...

Nagyon ritkán tudjuk biztosan, hogy mit jelent jól dönteni. Hiszen nem ismerjük egy döntésünk következményeit, és nem tudjuk kiszámolni másokra gyakorolt hatását. Ez azonban nem érv amellett, hogy ne döntsünk, hanem hagyjuk magunkat sodortatni az eseményekkel, aztán „majd valahogy eldől a helyzet”. A döntés azon ritka pillanatok egyike, amikor átélhetjük a szabadságot és azt, hogy közünk van a valósághoz, hiszen leggyakrabban azt érezzük, hogy épp fordítva, az úgynevezett objektív valóság, vagyis egy ismeretlen hatalom uralkodik az életünkön. Újra és újra választani kell. Valójában önmagunkat kell választani egy olyan én helyett, aki önmagát a külső körülmények tehetetlen játékszerének látja.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a gyilkosok, sorozatgyilkosok előéletében gyakran szerepel a gyermekkori állatkínzás.

Sokszor érezzük azt, hogy vitapartnerünkkel valójában nem is ugyanarról vitatkozunk.

A terapeuta a pszichés zavarok szakértője, a kliens viszont a saját problémájának a szakembere, hiszen ő ismeri legjobban a saját nehézségeit...

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.