Jelenlegi hely

Stresszevés, új megvilágításban

A stresszevés célja nem az éhség csökkentése, hanem az örömszerzés

Ezerszer láttuk a filmvígjátékokban: a szerelmi bánattól szenvedő főhősnő bekuckózik a tévé elé egy nagy doboz bonbonnal vagy egy bödön fagyival, és bánatos tekintettel csak eszi, eszi az édességet. No persze sokaknak nemcsak a filmekből ismerős az ilyesmi… 

A stresszevés – melyet angol nyelvterületen inkább vigaszevésként vagy érzelmi evésként határoznak meg – mindenki által ismert és érteni vélt lélektani jelenség. Lényege, hogy ha valaki tartósan vagy alkalomszerűen fokozott stresszt él át, akkor előfordulhat, hogy „az evésbe menekül”, vagyis a szükségesnél, egészségesnél jóval több ételt fogyaszt, mégpedig általában a cukros, zsíros, magas szénhidráttartalmú „tiltott” ételekből. A stresszevés célja nem az éhség csökkentése, a szervezet tápanyagokkal való ellátása, hanem az örömszerzés: az ember azt reméli, hogy az evés okozta élvezet enyhíteni fogja a lelkét gyötrő negatív érzelmek hatását. Elterjedt nézet, hogy a stresszevés a csecsemőkorban kialakult tanulás eredménye: ha a szülő nem tudja pontosan, miért sír a baba, először enni ad neki, hátha éhes. Így azután rögződik is az inger–válasz kapcsolat; bármi is a kellemetlenség forrása, teli pelenka, hasfájás, vagy az, hogy a baba megijedt valamitől, a megoldás első lépése az evés.

A vigaszevésről szóló cikkek mindig hangsúlyozzák, hogy ez a reakció a stresszkezelés helytelen formája, hibás megküzdési stratégia, hiszen nem a negatív érzelmek kiváltó okával foglalkozik, nem az eredendő gondot próbálja megoldani, csupán figyelemelterelésre, pillanatnyi hangulatjavításra jó. Ráadásul egészségügyi veszélyt is jelent, hiszen a fölösleges kalóriabevitel jelentős túlsúlyhoz vezethet, főleg akkor, ha valaki tartós stresszhelyzetben él – például egy rossz munkahely vagy a nem megfelelő személyes kapcsolatok miatt –, és „egyetlen öröme” az evés. Megoldásként mindig azt szokták javasolni, hogy az emberek sajátítsanak el problémaközpontú megküzdési stratégiákat, melyekkel a negatív érzelmek forrására gyakorolhatnak hatást – vagy ha mindenképpen hangulatjavító tevékenységre vágynak, válasszanak az egészséget nem károsító örömforrásokat, például sportoljanak vagy végezzenek valamilyen kreatív tevékenységet.

Nos, a történet kerek, a kicsengés pozitív, reménykeltő, aktivizáló. Csakhogy – amint ez a pszichológiában gyakran előfordul – a helyzet mégsem ilyen egyszerű…

Könnyen lehet, hogy a cukros és zsíros ételek fogyasztása nem is annyira hatástalan módszer a stressz kellemetlen hatásainak csökkentésére!

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

A mozgáskorlátozottak életét megnehezítő akadályoknak csak egy része fizikai jellegű, nagyon sokszor a többi ember hozzáállása jelenti az igazán súlyos problémát.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Örökmozgó gyermeke lomha tinédzserré vált, aki hétvégén délben kel, iskolaidőben pedig alig lehet reggelente kirimánkodni az ágyból? Higgye el, nem lusta ő, csak kialvatlan....

Ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a gyilkosok, sorozatgyilkosok előéletében gyakran szerepel a gyermekkori állatkínzás.

Közkeletű hiedelem, hogy egy kis tombolással, töréssel-zúzással le lehet vezetni az agresszivitást. Csakhogy – sajnos! – ez óriási tévedés.