Jelenlegi hely

Bullying az iskolai közösségekben

A közvetlen zaklatás során az áldozatot nyílt támadások érik, cikizik, fizikailag bántalmazzák, gyengeségeit hangsúlyozzák, esetleg elveszik vagy tönkreteszik tulajdonát.

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében, mégsem figyelünk fel rá kellőképpen. 

Szerző: 

Azt tapasztalhatjuk, hogy manapság egyre elfogadottabbá válnak az agresszív megnyilvánulások – sokszor összekeverjük az erőszakos viselkedésformákat az önérvényesítéssel, esetleg saját akaratunk érvényre juttatásának kizárólagos útját látjuk benne. Hangsúlyozottan jelentkezik mindez a fiatalkorúak közösségeiben, ahol még éretlen megküzdési módszerekkel is találkozunk. Türelmetlenül keressük a megoldást, és laikusként talán az agresszió megszüntetésében látjuk a kiutat, holott a jelenség egyidős az emberiséggel, s evolúciósan nyereséghez is vezethet...

Ahol az iskolai erőszak megjelenik, ott jól elkülöníthető szerepekkel találkozunk a csoportokon belül.

  • Az áldozat szerepében lévő gyereket rendszeresen éri erőszakos, megfélemlítő akció. Mivel az áldozat védekezésre szinte képtelen, tökéletes célpontot jelent az agresszor számára, aki szociálisan domináns, tehát az adott csoportban általában központi szerepet tölt be.
  • Előfordul, hogy az agresszor és az áldozat-szerep egy személyben összpontosul – vagyis maguk az áldozatok is bántalmazzák társaikat. Bár ez talán furcsán hangzik a korábbiak fényében, de a jelenség jól megfigyelhető. Gondoljunk csak arra az esetre, amikor egy diák az órán sértő dolgot mond a másikra, majd az ily módon inzultált fél a két tanóra közötti szünetben fizikálisan torolja meg az előbbi beszólást.
  • Nem elhanyagolható szereplők a szemlélők sem, akik a történéseknek megálljt parancsolhatnának, de nem teszik. E csoport közel sem olyan egységes és egyértelmű, mint a két szélsőséges szerep alanyai. Vannak köztük, akik támogatják az eseményeket, vagy akár a háttérben mozgolódnak, de aktívan nem vesznek részt benne – ők a felbujtók. Mások közömbösek, nem foglalkoznak a mellettük zajló eseményekkel, néma cinkosok. És persze vannak olyanok is – bár gyakran elenyésző számban –, akik az áldozat védelmére kelnek, ők a védelmezők.

A cikkben a két legnagyobb problémát jelentő és legdominánsabban, leginkább önállóan jelentkező két szerepkört emeljük ki, a basákat és az áldozatokat.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a gyilkosok, sorozatgyilkosok előéletében gyakran szerepel a gyermekkori állatkínzás.

Sokszor érezzük azt, hogy vitapartnerünkkel valójában nem is ugyanarról vitatkozunk.

A terapeuta a pszichés zavarok szakértője, a kliens viszont a saját problémájának a szakembere, hiszen ő ismeri legjobban a saját nehézségeit...

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.