Jelenlegi hely

Sokszínű segítőtársunk: a ló

A lovak tisztán reagálnak arra, amit belőlünk érzékelnek

Egyre több helyszínen, egyre több szerepben találkozhatunk ma lovakkal. A hobbiból, társállatként tartottak, a lovassportok széles palettáján át a lovasterápia különböző ágaiban és egészségmegőrzésben, valamint a ló-asszisztált tréningeken túl akár a színházak világáig – mindenütt ott van a ló. 

Mi lehet az oka annak, hogy más állatokhoz képest nehezebb és költségesebb tartási módja ellenére egyre többen keresik a lehetőséget, hogy életük részévé tegyék azokat az élményeket, amelyek a lovak mellett – és hátán – megélhetőek? Vajon milyen elemi pszichológiai igényeket szolgálhat ki a civilizált városi ember esetében?

Az állatok, köztük a lovak számos pszichológiai igényünket képesek kiszolgálni – ez lehet az egyik alapvető oka annak, hogy a tartásukkal együtt járó költségek, időráfordítás és felelősség ellenére sokan választják a lovaglást hobbijuknak...

A ló  rögtön visszajelzést ad nekünk arról, ha túlságosan feszülten érkezünk meg mindennapi túlpörgetett életünkből–mindig őszinte és aktuális reakcióival hozzásegít bennünket ahhoz, hogy „képbe jöjjünk” saját pszichológiai állapotunkkal kapcsolatban, és visszanyerjük belső egyensúlyunkat... A lovak képesek átvenni a rajta ülő feszültségét vagy éppen nyugodtságát, és ezzel hatni lehet a viselkedésükre. Mindez persze fordítva is igaz: a nyugodt ló képes a lovasát is megnyugtatni. A ló-ember kapcsolat érzelem-szabályozó tulajdonsága pedig terápiásan is jól kihasználható...

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk. Azok a visszajelzések, amelyeket velük kapcsolatba kerülve adnak nekünk, általában jól rímelnek arra, amit embertársainktól kapunk – vagy kapnánk, ha meghallanánk. A lovak által nyújtott tükör megkérdőjelezhetetlenül hiteles, hiszen jól tudjuk, hogy semmilyen hátsó szándék nem vezérli őket, egyszerűen csak tisztán reagálnak arra, amit belőlünk érzékelnek – a pszichológiai lovasterápia során gyakran tapasztaljuk, hogy ezt a még azok a kliensek is azonnal elfogadják, akiknek az a problémájuk, hogy embertársaiktól nehezen fogadnak el bármilyen visszajelzést, vagy éppen súlyosan torzítják azokat...

A lovas pszichoterápia során számos lélektani modellhelyzet megjelenik a lovakkal való kapcsolatban. Megbízhatok-e egy nálam sokkal erősebb nem-emberben (bizalom)? Képes vagyok-e saját akaratommal ezt a nagy állatot mozgatni (önbizalom-önérvényesítés)? Milyen érzés nekem lóháton lenni (biztonság-kiszolgáltatottság)? Mit engedek és mit nem a lónak (határok kijelölése, énerősítés, énhatékonyság)? Képes vagyok-e egyértelmű üzeneteket adni neki (kommunikáció)? Rá tudom-e venni arra, ami számára esetleg kényelmetlen (konfliktuskezelés)?  Ezek a modellhelyzetek meglepően könnyen átvihetők a kliensek igazi élethelyzeteire, ezért a lovasterápia hatására számos életvezetési nehézség vagy akár súlyosabb pszichés zavar esetében is viszonylag gyors változás indul be...

Az egyszerű, hiteles és félreérthetetlen kommunikációval a lovak képesek az egyébként nehezen megnyíló pácienseket is elérhetővé tenni – ilyenkor a ló tulajdonképpen hidat képez a páciens és a terapeuta között...

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...

A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.

Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek...

Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni,