Jelenlegi hely

Szerethető vagyok? Az elutasítástól való félelem

Mintha mindenért ők lennének a felelősek...

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani. A szeretet utáni vágy felnőtt korban legfőképpen a csecsemőkori érzelmi kötődések alapján formálódik. 

Szerző: 

Ha annak idején a szeretett személy (az anya) érzelmileg elérhető volt, akkor egyszersmind a tehetetlenség és jelentéktelenség tudattalan érzésével szemben is védelmet nyújtott. Ez ad később alapot ahhoz, hogy az ember elinduljon felfedezni a világot, és adaptív válaszokat tudjon adni a környezeti hatásokra. A korai érzelmi kapcsolat jó esetben tehát olyan köteléket teremt, mely segít a felnőttkori társas kapcsolatok megteremtésében és fenntartásában is. Ám ha valakinek korai életéveiben az anyja hullámzó érzelmekkel vagy érzelmi elérhetetlenséggel jellemezhető, az nem a biztonságot, hanem a szeparáció kínzó élményét kapja, ami a későbbiekben ahhoz vezet, hogy folyamatosan „ellenőriznie” kell a környezetét. Így alakul ki az a tudattalan szeretetreméltósági törekvés, amely akár évtizedeken keresztül is tarthat, anélkül, hogy tudna erről a tulajdonságáról. Ez aztán egy olyan érzelmi stratégiává formálódik, melyet az állandóan szorongó, ragaszkodó megkapaszkodás jellemez társas kapcsolataiban is.

Gyakran esnek áldozatul saját tudattalan érzelmeiknek azok, akik környezetüket folyamatosan biztonságosnak és pozitívnak akarják érezni. Az önbizalom és a nyugalom számukra olyan érzések, amiket másoktól kapnak – tehát állandó visszajelzések megszerzésére törekednek, még olyan áron is, hogy egyre többet kell beáldozniuk önmagukból. Az ilyen „kihelyezett” önbizalom pedig kétséges dolog: mindig biztosítani kell a létrejöttét, nem lehet lazítani, mindig meg kell felelni az elvárásoknak, és magas szinten teljesítve azokat, tudattalanul is állandó készenlétbe kell helyezkedni. Ekkor láthatjuk azt, hogy valaki mindig a környezetét monitorozza, figyeli, hogy elégedettek-e vele, képes egy elkapott szó vagy egy gesztus után szorongást érezni, ha úgy értelmezi, bizonytalan vagy negatív volt, amit látott... Mintha mindenért ők lennének a felelősek, figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy nemcsak ők lehetnek a „rosszak”.

Akinek a tudattalan szeretetreméltósági törekvése mindent felülír, az valóban csak akkor nyugszik meg, ha úgy érezheti, mindent megtett azért, hogy elfogadják.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...