Jelenlegi hely

Miért olyan fontos, hogy szeressenek?

Vajon szeretnek? Vajon fontos vagyok? Vajon elismernek? Vagy csupán azért tűnik úgy, hogy elfogadnak és kedvelnek, mert akarnak tőlem valamit? 

Szerző: 

E kérdések mögött nem csupán az a nehézség rejlik, hogy sohasem lehetek biztos a válaszban, ezért bizonytalanságban maradok szerethetőségemet illetően, hanem egy másik nyugtalanító dilemma is: miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e? Ennek a kérdésnek a nyilvánvaló pszichológiai fontossága mellett – és mögött – talán még egyéb, hasonlóan jelentős kérdések húzódnak meg...

Sohasem tudjuk magunkat teljesen függetleníteni attól, hogy mások mit gondolnak rólunk – és sohasem tudjuk magunkat teljesen függetleníteni attól, hogy egy kultúrában milyen formái alakultak ki az önmagunkhoz való viszonynak...A felgyorsult, hagyománytól eltávolodott kultúra bizonytalanságában mindenki próbál otthon lenni a világban, ami természetesen nemcsak egy szép házat és rendezett kertet jelent, hanem választ a következő alapvető kérdésekre: Milyen a világ és mi az, ami valódi értelemben létezik? Mi a véges emberi lét értelme és mik ennek a keretei? Mik a többiekkel szembeni elvárások és kötelezettségek? Miben áll az én egyéni azonosságom és mi adja élettörténetem egységét? Ám mivel a világ egésze túlságosan komplex, a társadalom áttekinthetetlen, a gondolkodási és ideológiai minták kezelhetetlenül sokfélék, marad az utolsó kérdés, amire talán még választ tudunk adni: ki és mi vagyok én?

Szinte minden fontos kérdésre (amire azelőtt a vallás és a hagyomány megadta a választ), most azzal válaszolunk, hogy milyen életmódot választunk, hogyan alakítjuk ki a saját világunkat... az egyén legfontosabb feladata önnön azonosságának kialakítása: stílusok, értékek, életmódok és fogyasztási szokások sokaságából kell azt a néhány orientációs pontot kiválasztania, ami életének a meghatározó alapja lesz.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.