Jelenlegi hely

Kiút a céltalanságból

„Akinek nincsenek céljai, arra lesz kárhoztatva, hogy olyannak dolgozzon, akinek vannak”

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan. Elkap egy megmagyarázhatatlan folyamatosan a mélybe húzó erő, s reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat. Számtalanszor látjuk, hogy az évek telnek, és még mindig ugyanott tapossuk mókuskerekünk jól ismert ritmusát. 

Szerző: 

A háttérben egy jól körülhatárolható okot biztosan találunk: valójában sosem tudtunk célokat kitűzni. Miért is tudtunk volna!? A mindenkori környezetnek általában nem célja, hogy a felnövekvő generációk megtanuljanak elég jó célokat kitűzni. Ha ugyanis valaki képes erre, akkor veszélyessé válik a szemükben. A célkijelölés gyakorlása olyan jövőorientált időattitűdöt erősít, ami egyre több gondolkodásra késztet. Ha többet gondolkozunk saját életünkről – és úgy egyáltalán az élet dolgairól –, hamarabb és nagyobb eséllyel válunk autonóm, független, önálló felnőtté, akit bizony már nem lehet olyan könnyen terelni, befolyásolni, manipulálni, megvezetni, de még vezetni sem. Ettől pedig sokan rettegnek...

Egy elég jó célhoz természetesen ab ovo szükséges egy bennünk felsejlő vágy vagy vágykezdemény. Tíz emberből kilenc azonban itt megáll, mert ez lett az új normalitás. A média marketingüzeneteivel felhergeli bennünk a vágyakat, elkezdünk ezek mentén (ideig-óráig) motiváltak lenni, de ahelyett, hogy megállnánk és célokká emelnénk őket, megvárjuk a kívülről kapott csomagolt válaszokat...

A mi energiánkkal, időnkkel, végső soron életünkkel olyan sokan szeretnek rendelkezni. Gondoljunk csak bele, milyen rettenetes, ha valaki megtöri ezt az ördögi kört, amibe folyamatosan belerángattak minket. Egyszerűen megszűnnénk jó fogyasztók lenni, többször mondanánk nemet, és nem lehetne többé az utolsó szuszt is kisajtolni belőlünk az újabb és újabb bűntudatkeltések eszközével.

„Akinek nincsenek céljai, arra lesz kárhoztatva, hogy olyannak dolgozzon, akinek vannak” – tartja a mondás. Mély igazságot rejt. Ez vezet el oda, hogy valaki harmincas-negyvenes éveiben megfáradtan kijelenti a pszichológusnál: „Tudja, olyan, mintha valaki másnak az életét élném.” Sokszor érezzük, hogy már késő, de ne hagyjuk, hogy az elrabolt tíz-húsz év elvegye a még hátralévő életéveket! Mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint eddig tettünk, épp ezért lehetséges a változás.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék

Az erőszaktevők azt a bizonytalanságot használják ki, amelyet a visszajelzés vágya okoz! Ők vadásznak.