Jelenlegi hely

Kiút a céltalanságból

„Akinek nincsenek céljai, arra lesz kárhoztatva, hogy olyannak dolgozzon, akinek vannak”

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan. Elkap egy megmagyarázhatatlan folyamatosan a mélybe húzó erő, s reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat. Számtalanszor látjuk, hogy az évek telnek, és még mindig ugyanott tapossuk mókuskerekünk jól ismert ritmusát. 

Szerző: 

A háttérben egy jól körülhatárolható okot biztosan találunk: valójában sosem tudtunk célokat kitűzni. Miért is tudtunk volna!? A mindenkori környezetnek általában nem célja, hogy a felnövekvő generációk megtanuljanak elég jó célokat kitűzni. Ha ugyanis valaki képes erre, akkor veszélyessé válik a szemükben. A célkijelölés gyakorlása olyan jövőorientált időattitűdöt erősít, ami egyre több gondolkodásra késztet. Ha többet gondolkozunk saját életünkről – és úgy egyáltalán az élet dolgairól –, hamarabb és nagyobb eséllyel válunk autonóm, független, önálló felnőtté, akit bizony már nem lehet olyan könnyen terelni, befolyásolni, manipulálni, megvezetni, de még vezetni sem. Ettől pedig sokan rettegnek...

Egy elég jó célhoz természetesen ab ovo szükséges egy bennünk felsejlő vágy vagy vágykezdemény. Tíz emberből kilenc azonban itt megáll, mert ez lett az új normalitás. A média marketingüzeneteivel felhergeli bennünk a vágyakat, elkezdünk ezek mentén (ideig-óráig) motiváltak lenni, de ahelyett, hogy megállnánk és célokká emelnénk őket, megvárjuk a kívülről kapott csomagolt válaszokat...

A mi energiánkkal, időnkkel, végső soron életünkkel olyan sokan szeretnek rendelkezni. Gondoljunk csak bele, milyen rettenetes, ha valaki megtöri ezt az ördögi kört, amibe folyamatosan belerángattak minket. Egyszerűen megszűnnénk jó fogyasztók lenni, többször mondanánk nemet, és nem lehetne többé az utolsó szuszt is kisajtolni belőlünk az újabb és újabb bűntudatkeltések eszközével.

„Akinek nincsenek céljai, arra lesz kárhoztatva, hogy olyannak dolgozzon, akinek vannak” – tartja a mondás. Mély igazságot rejt. Ez vezet el oda, hogy valaki harmincas-negyvenes éveiben megfáradtan kijelenti a pszichológusnál: „Tudja, olyan, mintha valaki másnak az életét élném.” Sokszor érezzük, hogy már késő, de ne hagyjuk, hogy az elrabolt tíz-húsz év elvegye a még hátralévő életéveket! Mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint eddig tettünk, épp ezért lehetséges a változás.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.