Jelenlegi hely

Ez itt a jótett helye

Néha azt kívánjuk, bárcsak ne kellene szinte kényszeresen engedelmeskednünk ennek a normának

Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes. Valójában azonban a viszonzás társas viselkedésünk egyik alaptörvénye; nem kis részben ennek köszönhető, hogy az emberi faj ilyen sokra vitte a földön. Mégis, a mindennapi életben néha azt kívánjuk, bárcsak ne kellene szinte kényszeresen engedelmeskednünk ennek a normának.

„Hajlandó vagyok szívességet tenni neked, mert bízom benne, hogy viszonozni fogod, és ha te teszel valamit értem, számíthatsz rá, hogy nem maradok adósod.” Ez a felfogás, a kölcsönös önzetlenség – tudományos kifejezéssel: reciprok altruizmus – átszövi mindennapi életünket, az egész emberi társadalmat. Ez teszi lehetővé, hogy az emberek együttműködjenek egymással, megosszák a feladatokat és szervezett csoportként olyan eredményeket érjenek el, amelyekre egyedül képtelenek volnának.

A kölcsönös önzetlenség nagyon szép, nagyon emberi vonásnak tűnik, de valójában sok állatfajra is jellemző. A főemlősök körében gyakori, de olyan, viszonylag egyszerűbb emlősöknél is megfigyelték már, mint a vámpírdenevér. Ezek a kis lények nagyon hamar legyengülnek és elpusztulnak, ha nem jutnak táplálékhoz, és szinte megható, hogy a jóllakott vámpírdenevérek hajlandók vért adni éhező társaiknak. No persze nem a saját vérüket adják, hanem azt, amit éppen zsákmányoltak…

A kultúra, a társadalmi erkölcs erőteljesen támogatja a kölcsönös önzetlenséget, és valószínűleg genetikai hajlam is él bennünk a szívességek viszonzására. Csakhogy minden rendszer, amely valamelyest bizalmi alapon működik, vonzza azokat, akik ki akarják használni, kisebb-nagyobb mértékben vissza akarnak élni vele.

A viszonzás normájának nem teljesen tisztességes kihasználására alapvetően kétféle módszer létezik. Az egyik, a primitívebb az, hogy valaki szívességet kér vagy fogad el másoktól, de esze ágában sincs viszonozni, illetve csak aránytalanul kis mértékben nyújt ellenszolgáltatást... Sokkal kifinomultabb módszer, ha valaki nem megszegni akarja a viszonzás normáját, hanem éppenhogy működésbe próbálja hozni – a saját javára. Ez a gyakorlatban szinte mindig azt jelenti, hogy az egyik fél kéretlen szívességet tesz a másiknak, majd pedig várja, hogy az viszonozza azt, mégpedig az ő jóval nagyobb kérésének a teljesítésével.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?

„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig...