Jelenlegi hely

Az önbizalomról – kicsit másképp

Vegyük észre, hogy a „Ki vagyok én?” kérdés jelen idejű.

Önbizalomhiány nem létezik. Merész, sőt már-már pimasz állítás, hiszen még szavunk is van rá. 

Szerző: 

Igen ám, de azért, mert valamire kitaláltunk egy szót, még nem biztos, hogy létezik. Példának okáért sárkányokról, unikornisokról, egyéb fenevadakról is beszélünk; történetek, mesék születnek róluk, azonban ez még nem bizonyíték a létezésükre. Így érdemes óvatosnak lennünk – különösen, ha a saját lelkünkről és annak hogylétéről van szó, márpedig arról lesz szó...

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért, hogylétünkért, önbizalmunkért.

„Így történt, így alakult” – szól a könnyed komment egy-egy negatív esemény után. Fel sem merül, hogy én alakítottam így, nekem is markáns részem volt benne!

„Ezt hozta az élet.” – Nem én hoztam, nem én engedtem be az életembe, sőt, szinte ott se voltam, egyszerűen csak lett, a semmiből!?

„Tönkrement. Elromlott.” – Mondjuk egy kapcsolat… Milyen ritkán hallunk ilyet: „Tönkretettem a házasságomat.” Sokkal inkább a másik tette tönkre, ő a hibás, esetleg csak megtörtént, elvégre „Nem volt mit tenni. Ezt dobta a gép. Nem voltunk jókor jó helyen.” Következésképp „Nem tehetek róla. Nem az én hibám.” Teljesen felmentem magam az ilyen és ehhez hasonló mondatok alkalmazásával. De ez még nem elég, az igazán nagy önfelmentők kellő demagógiát is belecsempésznek saját szerencsétlenségük igazolásába:

„A sors akarta így.”, vagy „Isten akarata.”, esetleg „Így volt megírva.” Van ebben egy szemtelen gőg, mintha tudnánk, mi Isten vagy a sors szándéka. Önfelmentésre viszont kiválóak az efféle szentenciák, élünk is velük folyton folyvást. A teljes beletörődés végül aztán a következő szólással testesül meg: „Ez van, ezt kell szeretni.”

Ilyen talajon nem csoda, hogy önbizalmi kérdésekben bizony nagyon-nagyon nem állunk jól. Hogy is állnánk, mikor a változáshoz annak beismerése szükséges, hogy azért, amilyen vagyok, amilyenné lettem, vagyis tettem magam, elsősorban én vagyok a felelős. Elsősorban – de nem kizárólagosan. Természetesen vannak olyan egyéni biológiai, pszichés és szociális konstellációk, amelyek nagymértékben hatnak a nap 24 órájában, de mégis, mindezek ellenére elsősorban mi vagyunk a felelősek.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék

Az erőszaktevők azt a bizonytalanságot használják ki, amelyet a visszajelzés vágya okoz! Ők vadásznak.

Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán...