Jelenlegi hely

Az önbizalomról – kicsit másképp

Vegyük észre, hogy a „Ki vagyok én?” kérdés jelen idejű.

Önbizalomhiány nem létezik. Merész, sőt már-már pimasz állítás, hiszen még szavunk is van rá. 

Szerző: 

Igen ám, de azért, mert valamire kitaláltunk egy szót, még nem biztos, hogy létezik. Példának okáért sárkányokról, unikornisokról, egyéb fenevadakról is beszélünk; történetek, mesék születnek róluk, azonban ez még nem bizonyíték a létezésükre. Így érdemes óvatosnak lennünk – különösen, ha a saját lelkünkről és annak hogylétéről van szó, márpedig arról lesz szó...

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért, hogylétünkért, önbizalmunkért.

„Így történt, így alakult” – szól a könnyed komment egy-egy negatív esemény után. Fel sem merül, hogy én alakítottam így, nekem is markáns részem volt benne!

„Ezt hozta az élet.” – Nem én hoztam, nem én engedtem be az életembe, sőt, szinte ott se voltam, egyszerűen csak lett, a semmiből!?

„Tönkrement. Elromlott.” – Mondjuk egy kapcsolat… Milyen ritkán hallunk ilyet: „Tönkretettem a házasságomat.” Sokkal inkább a másik tette tönkre, ő a hibás, esetleg csak megtörtént, elvégre „Nem volt mit tenni. Ezt dobta a gép. Nem voltunk jókor jó helyen.” Következésképp „Nem tehetek róla. Nem az én hibám.” Teljesen felmentem magam az ilyen és ehhez hasonló mondatok alkalmazásával. De ez még nem elég, az igazán nagy önfelmentők kellő demagógiát is belecsempésznek saját szerencsétlenségük igazolásába:

„A sors akarta így.”, vagy „Isten akarata.”, esetleg „Így volt megírva.” Van ebben egy szemtelen gőg, mintha tudnánk, mi Isten vagy a sors szándéka. Önfelmentésre viszont kiválóak az efféle szentenciák, élünk is velük folyton folyvást. A teljes beletörődés végül aztán a következő szólással testesül meg: „Ez van, ezt kell szeretni.”

Ilyen talajon nem csoda, hogy önbizalmi kérdésekben bizony nagyon-nagyon nem állunk jól. Hogy is állnánk, mikor a változáshoz annak beismerése szükséges, hogy azért, amilyen vagyok, amilyenné lettem, vagyis tettem magam, elsősorban én vagyok a felelős. Elsősorban – de nem kizárólagosan. Természetesen vannak olyan egyéni biológiai, pszichés és szociális konstellációk, amelyek nagymértékben hatnak a nap 24 órájában, de mégis, mindezek ellenére elsősorban mi vagyunk a felelősek.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2019 február–március

  • Káosz a nevelési elvekben

    Elgondolkodtató, hogy napjainkban mennyire eszköztelenek a szülők a gyereknevelésben. Modern társadalmunkban már jó ideje nem kapnak előregyártott értékrendszert, a régi elvekben pedig már nem hisznek. Sokan a zsigereikben érzik, gyerekként mennyit szenvedtek a főként megfélemlítésre és az érzések elnyomására építő nevelés miatt. Meg is fogadták, hogy ők ilyet soha! A kiélezett konfliktushelyzetek és az eszköztelenség azonban mégis oda vezet, hogy minden fogadalmuk ellenére a régi módszerhez folyamodnak.

  • Függetlenség – mindenekfelett

    A túlhangsúlyozottan független ember gyakran nem is a közelségtől való félelem miatt szenved, hiszen ezeket a helyzeteket aktívan elkerüli. Nem szívesen ígérkezik el például előre egyezetetett baráti találkozókra vagy randira, szereti az utolsó pillanatig fenntartani, mikor tud menni – azzal, ha elígérkezne, csorbulna függetlenség-érzése. Sokszor a munkára hivatkozik és így is éli meg: „nem tudom, mikor végzek”. Ha elköteleződne, a saját feladatait kellene a találkozóhoz igazítani, és ezen a ponton élné meg, hogy szabadsága korlátozott

  • Ártalmas környezet vagy ártalmas gondolat? – Vitatott környezeti betegségek

    Létezik a környezeti faktorokhoz kapcsolt panaszoknak egy olyan csoportja, amelyek esetében tudományosan nem elfogadott az ok-okozati összefüggés, a páciensek azonban mégis meg vannak győződve arról, hogy kínzó tüneteik, megromlott egészségi állapotuk mögött a modern, urbánus környezet valamely eleme áll: az elektromágneses terek, egyes illatos/kellemetlen szagok (pl. parfümök, tisztítószerek, friss papír), a mindennapos zaj (pl. a légkondicionáló berregése, a papír zizegése) vagy bizonyos épületekben való tartózkodás.

  • Hogyan éljük túl a munkahelyi terrort?

    A munkahely világa éppen olyan színpad, mint az élet összes más területe. Mindenki színész, aki illúziót kelt, és egyben néző is, aki mások és a saját(!) előadását vagy annak egy részét figyeli – és olykor elhiszi. E színházban a bántó hangvétel, a mentális terror is a „művészi kelléktár” része. Mi áll az arrogancia hátterében? Hogyan lehetünk védettek az elszabadult vezető lélektani ámokfutásával szemben?

  • Karmaváltás – egyedül 3 gyerekkel és az autizmussal Indiában

    A nyáron váratlanul, mesébe illő módon, adódott egy lehetőségünk, hogy egy jó hírű indiai Guru, mint második fehér pácienseket, fogadná az autizmussal élő gyermekeimet és vállalja, hogy meggyógyítja őket... Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegségek, ezért nem is gyógyíthatók. A Guru mégis azt mondja, tud segíteni. Megváltoztatja a karmájukat… Hív India. Az új életet, az új jövőt választom. Megér egy évet az életemből, még ha életem legnehezebb éve is lesz, hogy jobb jövője lehet a gyerekeimnek… Nem állítom, hogy nem félek. De erősebb az az érzés, hogy mennem kell…

ÉS MÉG: A piros vödör – A főszerkesztő előszava  A pszichológia világa  Tudom, mit tudsz – avagy a csecsemők tudatelméleti képességei • Teljesítményszorongás  Te hogyan szakítasz? Eltűnés, jegelés, kispadoztatás  Miben segíthetnek a cuki nyuszik?Stresszelek, ezért fáj a fejem… fáj a fejem, ezért stresszelek  Szívközelben a virtuális valóság (VR)  Mítoszok és tévhitek az öngyilkosságról  Lehet-e a függőséget gyógyítani? Függőség és társadalom  „Legyőzni a másikat nagyon könnyű – meggyőzni sokkal nehezebb” • A lehetetlen illúziója Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...