Jelenlegi hely

A leválásról és az elengedésről

„Nem elég eljuttatni a kapuig, ki is kell engedni rajta”
A leválás problémái nem a szülőknél, hanem a fiatal felnőttnél bukkannak felszínre...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A leválás képessége az önálló, kiegyensúlyozott, saját irányítású felnőtt élet és a boldog, tartós párkapcsolat egyik alapja. A leválás nehéz, ambivalens dolog, hiszen a feladat látszólag a gyermeké, a fiatal felnőtté, neki kell tudnia leválni a szüleiről, elkezdeni a saját életét élni – a valóságban azonban a szülők dolga, feladata, hogy magabiztos és kompetens gyermeket neveljenek, aki képes leválni – és akit képesek elengedni...

Úgy jóban lenni a szülőkkel, hogy már nem az ő tanácsaikat, utasításaikat követi a fiatal, nem engedi, hogy szülei aggodalmai elbizonytalanítsák őt, képes tőlük függetlenül döntéseket hozni és saját életet élni, úgy, hogy a szülők ezt ne tudják megakadályozni – direkt vagy indirekt módon –, hogy a fiatalnak legyen ehhez kellő bátorsága és ne legyen folyamatos bűntudata, nem egyszerű dolog. Vannak családok, ahol a leválás problémamentesen történik, a fiatal felnőtt el tud otthonról költözni, önállóan éli az életét, jó kapcsolatot ápol a szüleivel, képes párkapcsolatot kiépíteni és fenntartani, saját jövedelemmel, megélhetéssel rendelkezik, vannak barátai, céljai, van jövőképe. Tud örülni, boldog lenni, alkalomadtán szomorkodni, bosszankodni, jó és rossz döntéseket hozni. A rossz történésekért, hibás döntéseiért nem másokat hibáztat, hanem arra helyezi a hangsúlyt, hogy neki mi a szerepe az adott helyzet kialakulásában, ő mit tud legközelebb másként tenni... Sok fiatal életében azonban nehézségekbe ütközik ez a folyamat – a leválás problémái nem a szülőknél, hanem a fiatal felnőttnél bukkannak felszínre...

Kevés szó esik a leválás másik oldaláról: az elengedésről.  A leválást segítő elengedési folyamat a szülőktől indul – és sajnos nemcsak tőlük, hanem az ő szüleiktől, nagyszüleiktől, dédszüleiktől… Ezt a folyamatot több generáció öröksége, története is befolyásolhatja.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 2. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...

A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.

Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek...

Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni,