Jelenlegi hely

A leválásról és az elengedésről

„Nem elég eljuttatni a kapuig, ki is kell engedni rajta”
A leválás problémái nem a szülőknél, hanem a fiatal felnőttnél bukkannak felszínre...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A leválás képessége az önálló, kiegyensúlyozott, saját irányítású felnőtt élet és a boldog, tartós párkapcsolat egyik alapja. A leválás nehéz, ambivalens dolog, hiszen a feladat látszólag a gyermeké, a fiatal felnőtté, neki kell tudnia leválni a szüleiről, elkezdeni a saját életét élni – a valóságban azonban a szülők dolga, feladata, hogy magabiztos és kompetens gyermeket neveljenek, aki képes leválni – és akit képesek elengedni...

Úgy jóban lenni a szülőkkel, hogy már nem az ő tanácsaikat, utasításaikat követi a fiatal, nem engedi, hogy szülei aggodalmai elbizonytalanítsák őt, képes tőlük függetlenül döntéseket hozni és saját életet élni, úgy, hogy a szülők ezt ne tudják megakadályozni – direkt vagy indirekt módon –, hogy a fiatalnak legyen ehhez kellő bátorsága és ne legyen folyamatos bűntudata, nem egyszerű dolog. Vannak családok, ahol a leválás problémamentesen történik, a fiatal felnőtt el tud otthonról költözni, önállóan éli az életét, jó kapcsolatot ápol a szüleivel, képes párkapcsolatot kiépíteni és fenntartani, saját jövedelemmel, megélhetéssel rendelkezik, vannak barátai, céljai, van jövőképe. Tud örülni, boldog lenni, alkalomadtán szomorkodni, bosszankodni, jó és rossz döntéseket hozni. A rossz történésekért, hibás döntéseiért nem másokat hibáztat, hanem arra helyezi a hangsúlyt, hogy neki mi a szerepe az adott helyzet kialakulásában, ő mit tud legközelebb másként tenni... Sok fiatal életében azonban nehézségekbe ütközik ez a folyamat – a leválás problémái nem a szülőknél, hanem a fiatal felnőttnél bukkannak felszínre...

Kevés szó esik a leválás másik oldaláról: az elengedésről.  A leválást segítő elengedési folyamat a szülőktől indul – és sajnos nemcsak tőlük, hanem az ő szüleiktől, nagyszüleiktől, dédszüleiktől… Ezt a folyamatot több generáció öröksége, története is befolyásolhatja.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 2. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.