S bár nincs hozzá kedvünk, de néha mégis előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást. Ahogy felidézzük, tán még most is összeugrik a gyomrunk, szinte menekülni szeretnék.

A stressz, mint tudjuk, a szervezetünkben létrejövő élettani válasz az őt ért hatásokra. A stressz tehát bennünk van – így mi magunk szabályozhatjuk. A stresszor lehet bármilyen, alkalmazkodást követelő tényező – egy szituáció, egy emlék, vagy, hogy egyszerűen nem vagyunk olyan állapotban, nem olyannak látjuk magunkat, mint amilyenek lenni szeretnénk. Miközben úgy érezzük, hogy párunk nemcsak nyugalmunk és boldogságunk, hanem mindezek megzavarásának forrása is, fontos tudatosítanunk, hogy a stresszor nem az ő személye. Sokkal inkább az, amit szavairól, viselkedéséről gondolunk, és amilyennek ezek fényében magunkat megéljük: „Nem arról van szó, hogy hanyagoló vagy, hanem az a baj, hogy megerősítés hiányában szerethetetlennek érzem magam, a vádaskodásommal pedig távol tartom ennek fájdalmát”.

Minél kevésbé bejósolható és befolyásolható egy helyzet, annál intenzívebb stresszreakciót indít el bennünk. Szinte „borítékolható”, hogy egy tartós párkapcsolat „kétszemélyes jellegéből” adódóan részleges befolyásolhatóságot okoz. Ugyanígy a jövő, az érzelem- és viselkedésszabályozás kérdései miatt bizonyos mértékű bejósolhatatlanságot, tehát tudatosan vállalt stresszt is jelent. Egyes vizsgálatok szerint a párok közös problémáinak 60 százaléka – jellegük miatt – nem megoldható, ezért alkalmazkodást vagy új perspektívát követel.

Így tehát a párkapcsolat színvonalát nem a természetes problémák mennyisége, hanem az együtt megélt örömök, a kommunikáció és a problémamegoldás minősége határozza meg. Ebben segíthet több párkapcsolati stresszkezelő technika is.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható