Hirdetés
Mipszi
Mipszi.hu

Párválasztás – avagy zsák a foltját…

Nem engem keresel?

A legtöbb ember párkapcsolatban szeretne élni – lehetőleg olyan kötelékben, amely biztonságot és szeretetet nyújt, kölcsönösségre és tiszteletre is alapoz, vagyis olyan nyugalmat teremt, melyben nem kell folyton hátratekintgetni, ki vagy mi veszélyezteti ezt.

Nem engem keresel?

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal keresnének olyan partnert, akivel boldogtalanok lehetnek. Más esetekben pedig úgy ragaszkodnak láthatóan nem jól működő kapcsolatukhoz, mintha lehetetlen lenne a változtatás, hiszen a következő „idővel úgyis ugyanilyenné válik”...

A kötődés és a hozzá társítható érzelmek közeli kapcsolataink meghatározó jellemzői... Azt gondolhatnánk, nyilván a hasonló kötődési mintázattal rendelkezők keresik egymást és élnek együtt boldogan… De nem mindig történik így. A magyarázat vélhetően abban keresendő, hogy a párkapcsolati érzelmi igények a felszínen általában nagyon hasonlóak, s csak a kapcsolat működése során válnak láthatóvá azok a  tudattalan vonások, melyek aztán alaposan átszínezhetik a képet, s előbb-utóbb boldogtalan kapcsolatokhoz, szakításhoz vezethetnek. A rendelőkben sokszor elhangzó mondat – „Nem is olyan, mint amilyennek hittem...” – arról árulkodik, hogy az illető úgy érzi, hogy bár nem tudott róla, de „zsákbamacskát vett”...  Nők egymás közti beszélgetéseiben sokszor megfogalmazódik valamiféle közös vélemény: mi minden derült ki a férfiról ahhoz képest, amilyennek látszott... A fantázia ebből a szempontból különösen figyelemreméltó dolog. Ha realitásérzékünket háttérbe szorítva, lelki szemeink előtt pergetjük a saját filmünket, egy olyan „álomférfit vagy nőt” alkotunk, aki nyilvánvalóan vonzó, de nem hús-vér, fizikailag létező figura lesz. Az egyedül lévő nők (és sokszor a férfiak is) – bár ezt általában nem ismerik (f)el – sokszor egy olyan képet hajszolnak, amilyen tényleg csak a filmekben létezik. És ez nemcsak a „mert megérdemlem” nárcisztikus elvárása, hanem valamiféle gyermeki (infantilis) fantázia is, melyben a megálmodott férfi semmi gondot nem okoz, simán illeszkedik az életbe, akár egy plüssmaci... Egyedülálló nőktől elég sokszor hallhatjuk, hogy a megismert férfi „annyira cuki”, olyan „aranyos” valaki, akiről már azt is nehéz elképzelni, hogy egy önálló gondolata lehetne. Ebben az „édi” képben nem nehéz meglátni, hogy ilyenkor a nő – tudattalanul is – a férfin „kéri számon” vágyai beteljesülését, és valójában egyáltalán nem is számol partnere saját személyiségével...

Hirdetés

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható

Hirdetés
Hirdetés