Jelenlegi hely

Nem engem keresel?

Párválasztás – avagy zsák a foltját…
„Nem is olyan, mint amilyennek hittem...”

A legtöbb ember párkapcsolatban szeretne élni – lehetőleg olyan kötelékben, amely biztonságot és szeretetet nyújt, kölcsönösségre és tiszteletre is alapoz, vagyis olyan nyugalmat teremt, melyben nem kell folyton hátratekintgetni, ki vagy mi veszélyezteti ezt.

Szerző: 

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal keresnének olyan partnert, akivel boldogtalanok lehetnek. Más esetekben pedig úgy ragaszkodnak láthatóan nem jól működő kapcsolatukhoz, mintha lehetetlen lenne a változtatás, hiszen a következő „idővel úgyis ugyanilyenné válik”...

A kötődés és a hozzá társítható érzelmek közeli kapcsolataink meghatározó jellemzői... Azt gondolhatnánk, nyilván a hasonló kötődési mintázattal rendelkezők keresik egymást és élnek együtt boldogan… De nem mindig történik így. A magyarázat vélhetően abban keresendő, hogy a párkapcsolati érzelmi igények a felszínen általában nagyon hasonlóak, s csak a kapcsolat működése során válnak láthatóvá azok a  tudattalan vonások, melyek aztán alaposan átszínezhetik a képet, s előbb-utóbb boldogtalan kapcsolatokhoz, szakításhoz vezethetnek. A rendelőkben sokszor elhangzó mondat – „Nem is olyan, mint amilyennek hittem...” – arról árulkodik, hogy az illető úgy érzi, hogy bár nem tudott róla, de „zsákbamacskát vett”...  Nők egymás közti beszélgetéseiben sokszor megfogalmazódik valamiféle közös vélemény: mi minden derült ki a férfiról ahhoz képest, amilyennek látszott... A fantázia ebből a szempontból különösen figyelemreméltó dolog. Ha realitásérzékünket háttérbe szorítva, lelki szemeink előtt pergetjük a saját filmünket, egy olyan „álomférfit vagy nőt” alkotunk, aki nyilvánvalóan vonzó, de nem hús-vér, fizikailag létező figura lesz. Az egyedül lévő nők (és sokszor a férfiak is) – bár ezt általában nem ismerik (f)el – sokszor egy olyan képet hajszolnak, amilyen tényleg csak a filmekben létezik. És ez nemcsak a „mert megérdemlem” nárcisztikus elvárása, hanem valamiféle gyermeki (infantilis) fantázia is, melyben a megálmodott férfi semmi gondot nem okoz, simán illeszkedik az életbe, akár egy plüssmaci... Egyedülálló nőktől elég sokszor hallhatjuk, hogy a megismert férfi „annyira cuki”, olyan „aranyos” valaki, akiről már azt is nehéz elképzelni, hogy egy önálló gondolata lehetne. Ebben az „édi” képben nem nehéz meglátni, hogy ilyenkor a nő – tudattalanul is – a férfin „kéri számon” vágyai beteljesülését, és valójában egyáltalán nem is számol partnere saját személyiségével...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A terapeuta a pszichés zavarok szakértője, a kliens viszont a saját problémájának a szakembere, hiszen ő ismeri legjobban a saját nehézségeit...

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?