Jelenlegi hely

Nem engem keresel?

Párválasztás – avagy zsák a foltját…
„Nem is olyan, mint amilyennek hittem...”

A legtöbb ember párkapcsolatban szeretne élni – lehetőleg olyan kötelékben, amely biztonságot és szeretetet nyújt, kölcsönösségre és tiszteletre is alapoz, vagyis olyan nyugalmat teremt, melyben nem kell folyton hátratekintgetni, ki vagy mi veszélyezteti ezt.

Szerző: 

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal keresnének olyan partnert, akivel boldogtalanok lehetnek. Más esetekben pedig úgy ragaszkodnak láthatóan nem jól működő kapcsolatukhoz, mintha lehetetlen lenne a változtatás, hiszen a következő „idővel úgyis ugyanilyenné válik”...

A kötődés és a hozzá társítható érzelmek közeli kapcsolataink meghatározó jellemzői... Azt gondolhatnánk, nyilván a hasonló kötődési mintázattal rendelkezők keresik egymást és élnek együtt boldogan… De nem mindig történik így. A magyarázat vélhetően abban keresendő, hogy a párkapcsolati érzelmi igények a felszínen általában nagyon hasonlóak, s csak a kapcsolat működése során válnak láthatóvá azok a  tudattalan vonások, melyek aztán alaposan átszínezhetik a képet, s előbb-utóbb boldogtalan kapcsolatokhoz, szakításhoz vezethetnek. A rendelőkben sokszor elhangzó mondat – „Nem is olyan, mint amilyennek hittem...” – arról árulkodik, hogy az illető úgy érzi, hogy bár nem tudott róla, de „zsákbamacskát vett”...  Nők egymás közti beszélgetéseiben sokszor megfogalmazódik valamiféle közös vélemény: mi minden derült ki a férfiról ahhoz képest, amilyennek látszott... A fantázia ebből a szempontból különösen figyelemreméltó dolog. Ha realitásérzékünket háttérbe szorítva, lelki szemeink előtt pergetjük a saját filmünket, egy olyan „álomférfit vagy nőt” alkotunk, aki nyilvánvalóan vonzó, de nem hús-vér, fizikailag létező figura lesz. Az egyedül lévő nők (és sokszor a férfiak is) – bár ezt általában nem ismerik (f)el – sokszor egy olyan képet hajszolnak, amilyen tényleg csak a filmekben létezik. És ez nemcsak a „mert megérdemlem” nárcisztikus elvárása, hanem valamiféle gyermeki (infantilis) fantázia is, melyben a megálmodott férfi semmi gondot nem okoz, simán illeszkedik az életbe, akár egy plüssmaci... Egyedülálló nőktől elég sokszor hallhatjuk, hogy a megismert férfi „annyira cuki”, olyan „aranyos” valaki, akiről már azt is nehéz elképzelni, hogy egy önálló gondolata lehetne. Ebben az „édi” képben nem nehéz meglátni, hogy ilyenkor a nő – tudattalanul is – a férfin „kéri számon” vágyai beteljesülését, és valójában egyáltalán nem is számol partnere saját személyiségével...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ha a múltban és a jelenben sikeresen elértük kitűzött céljainkat, a jövőben is ezt tételezzük fel önmagunkról.

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?