Jelenlegi hely

Létezik-e lustaság?

A lustasággal igen sok baj van - ezek közül az egyik legnagyobb, hogy talán nem is létezik

A jelenség kétségtelenül létezik, ám lélektani szempontból meglehetősen összetett, ezért egyetlen címkével nem is lehet megnyugtatóan azonosítani a lustaság minden fajtáját.

Az eléggé nyilvánvaló, hogy az ember alapvetően tevékeny, cselekvő lény, hiszen félünk a semmittevéstől, félünk az unalomtól, és gyakorlatilag senki nincs, aki a tétlen várakozást – mondjuk egy hivatalban vagy egy közlekedési dugóban ülve – ne tartaná kifejezetten kellemetlennek. Azonban racionális lények is vagyunk, ezért a legtöbben csak úgy, a semmiért nem kezdenek el buzgólkodni. Legalább valami kis – akár látszólagos – cél kell, hogy mozgásba lendüljünk, mert így tevékenységünk nem tűnik értelmetlennek... Elképzelhető, hogy vannak olyanok, akiket lustának ítélünk, pedig csak arról van szó, nem látják értelmét, hogy bármit is tegyenek...

Többen is megpróbálták sorra venni, milyen lélektani helyzeteket, konfliktusokat szoktak a leggyakrabban lustaságként elkönyvelni... A legkézenfekvőbb lehetőség a kudarctól való félelem. Az ember inkább nem csinál semmit, nehogy felsüljön. A „lusta” ember nem válaszol az álláshirdetésre, nem megy el a felvételi interjúra, nehogy elutasítsák, mert attól tart, a kudarc nyilvánvalóvá teszi alkalmatlanságát, és amúgy is gyenge önértékelését még inkább megrogyasztja. A családi-baráti környezet számára ez a passzivitás, tétlenség rendkívül bosszantó, sőt kétségbeejtő lehet, különösen, ha az illető mindenféle képtelen kifogással próbálja megindokolni, hogy miért nem csinál semmit. Talán furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a tétlenségnek. Sokan gondolják, hogy ha nagyot lépnek előre, azzal kellemetlen helyzetbe hoznak másokat. Jobb a békesség – gondolhatja ilyenkor az ember, és nem lép, amikor pedig megtehetné...

Vagyis a lustasággal igen sok baj van, és ezek közül az egyik legnagyobb, hogy talán nem is létezik. Mindig éljünk a gyanúval, hogy a lustaság álca, ami mögött valami bonyolultabb lélektani jelenség húzódik meg. És ez az, aminek érdemes utánajárni, mert a lustaság ismétlődő szidalmazással nemigen mulasztható el.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ha a múltban és a jelenben sikeresen elértük kitűzött céljainkat, a jövőben is ezt tételezzük fel önmagunkról.

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?