Jelenlegi hely

Létezik-e lustaság?

A lustasággal igen sok baj van - ezek közül az egyik legnagyobb, hogy talán nem is létezik

A jelenség kétségtelenül létezik, ám lélektani szempontból meglehetősen összetett, ezért egyetlen címkével nem is lehet megnyugtatóan azonosítani a lustaság minden fajtáját.

Az eléggé nyilvánvaló, hogy az ember alapvetően tevékeny, cselekvő lény, hiszen félünk a semmittevéstől, félünk az unalomtól, és gyakorlatilag senki nincs, aki a tétlen várakozást – mondjuk egy hivatalban vagy egy közlekedési dugóban ülve – ne tartaná kifejezetten kellemetlennek. Azonban racionális lények is vagyunk, ezért a legtöbben csak úgy, a semmiért nem kezdenek el buzgólkodni. Legalább valami kis – akár látszólagos – cél kell, hogy mozgásba lendüljünk, mert így tevékenységünk nem tűnik értelmetlennek... Elképzelhető, hogy vannak olyanok, akiket lustának ítélünk, pedig csak arról van szó, nem látják értelmét, hogy bármit is tegyenek...

Többen is megpróbálták sorra venni, milyen lélektani helyzeteket, konfliktusokat szoktak a leggyakrabban lustaságként elkönyvelni... A legkézenfekvőbb lehetőség a kudarctól való félelem. Az ember inkább nem csinál semmit, nehogy felsüljön. A „lusta” ember nem válaszol az álláshirdetésre, nem megy el a felvételi interjúra, nehogy elutasítsák, mert attól tart, a kudarc nyilvánvalóvá teszi alkalmatlanságát, és amúgy is gyenge önértékelését még inkább megrogyasztja. A családi-baráti környezet számára ez a passzivitás, tétlenség rendkívül bosszantó, sőt kétségbeejtő lehet, különösen, ha az illető mindenféle képtelen kifogással próbálja megindokolni, hogy miért nem csinál semmit. Talán furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a tétlenségnek. Sokan gondolják, hogy ha nagyot lépnek előre, azzal kellemetlen helyzetbe hoznak másokat. Jobb a békesség – gondolhatja ilyenkor az ember, és nem lép, amikor pedig megtehetné...

Vagyis a lustasággal igen sok baj van, és ezek közül az egyik legnagyobb, hogy talán nem is létezik. Mindig éljünk a gyanúval, hogy a lustaság álca, ami mögött valami bonyolultabb lélektani jelenség húzódik meg. És ez az, aminek érdemes utánajárni, mert a lustaság ismétlődő szidalmazással nemigen mulasztható el.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?

„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, addig napjainkban már a férfiak körében is egyre gyakrabban

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker