Jelenlegi hely

Beteg vagyok – vagy csak képzelem?

Az értelmezés nélkül maradt tünetek félelmet keltenek

 Napjainkban gyakran azt éljük meg, hogy magunkra vagyunk utalva betegséget sejtető, megfejthetetlen panaszainkkal. Testérzeteink, lelki állapotaink értékmérője a diszkomfort-érzés – ebben a szemléletben szocializálódtunk. A jó közérzetet, a tünet nélküli állapotokat”észre sem vesszük”, csak azokra a jelzésekre figyelünk fel, amelyek a „megszokott” közérzetünktől eltérőek, szokatlanok.

Az így tudatosult érzeteket – sajátos jelentésekkel felruházva – tévesen tünetként értelmezhetjük... Ettől kezdve az ember minden figyelmét testi történéseire irányítja, az értelmezés nélkül maradt tünetek pedig félelmet keltenek, kialakul a betegségtudat, s az ember könnyen „belecsúszhat” egy szorongással teli állapotba...

Az egészség-betegség fogalomról való gondolkodásunkat, testi-lelki jelenségeink értelmezését nagymértékben meghatározza az a kulturális közeg, amelyben felnevelkedtünk. Kisgyerekként szüleinktől tanuljuk meg, hogyan reagáljunk testünk különböző jelzéseire. A helytelen értelmezési formák, mint például a bagatellizálás (nem vesszük komolyan a fájdalmakat, a rossz érzést), vagy a túlértékelés (a legenyhébb tünet is ijedtséget vált ki) már a korai gyermekkorban kialakulnak...

Életünk során elkerülhetetlen, hogy ne érjenek bennünket olyan ingerek, amelyek erősebbek, mint amennyit idegrendszerünk az adott életkorban elbír... A tartósan fennálló ingerek (fizikai, lelki okok) és az értelmezés nélkül maradt ismétlődő tünetek előbb-utóbb felvetik a kérdéseket: „Mi a baj van velem? Forduljak-e orvoshoz, vagy inkább még várjak – hátha elmúlik minden magától?” Nemegyszer az is megfordul a fejünkben, hogy egyáltalán jogos-e az, amit érzünk. A választ – környezetünk jelzéseiből – rendszerint mi magunk próbáljuk megadni. „A családom szerint csak nyavalygok, és az orvosok szerint sincs semmi bajom.”  Pedig ez nem így van. Minden „baj” akkora, amekkorának érezzük. Minden érzés jogos: a kétségbeesés és a gyógyulásba vetett remény, a kételkedés és a bizonyosság érzése is. Tanuljunk hát meg bízni a saját testünkben, figyeljük jelzéseit, hogy választ találjunk kérdéseinkre!

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az angolul co-livingnek vagy co-housingnak nevezett megoldás lényege, hogy egy lakóközösség tagjai egy lakásban – vag

Próbálunk elaludni, és hirtelen nem tudunk másra gondolni, mint a legnagyobb baklövéseinkre.

Fedezzük fel az erősségeinket, ha még nem vagyunk ezek tudatában – az életünk derekán sem késő, soha nem késő.

A stresszes állapotot kísérő leggyakoribb tünet – a pszichés feszültséggel párhuzamban – a has feszülése. A stressz persze tartós, ilyenkor a puffadás-tünet is krónikussá...

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

Miért és mitől félek az önmagammal való találkozással kapcsolatban? Ez az igazi Pandora-szelence. Nem tudhatjuk, mit rejt a mély, s az sem megjósolható, miként hat ránk és...