Jelenlegi hely

Beteg vagyok – vagy csak képzelem?

Az értelmezés nélkül maradt tünetek félelmet keltenek

 Napjainkban gyakran azt éljük meg, hogy magunkra vagyunk utalva betegséget sejtető, megfejthetetlen panaszainkkal. Testérzeteink, lelki állapotaink értékmérője a diszkomfort-érzés – ebben a szemléletben szocializálódtunk. A jó közérzetet, a tünet nélküli állapotokat”észre sem vesszük”, csak azokra a jelzésekre figyelünk fel, amelyek a „megszokott” közérzetünktől eltérőek, szokatlanok.

Az így tudatosult érzeteket – sajátos jelentésekkel felruházva – tévesen tünetként értelmezhetjük... Ettől kezdve az ember minden figyelmét testi történéseire irányítja, az értelmezés nélkül maradt tünetek pedig félelmet keltenek, kialakul a betegségtudat, s az ember könnyen „belecsúszhat” egy szorongással teli állapotba...

Az egészség-betegség fogalomról való gondolkodásunkat, testi-lelki jelenségeink értelmezését nagymértékben meghatározza az a kulturális közeg, amelyben felnevelkedtünk. Kisgyerekként szüleinktől tanuljuk meg, hogyan reagáljunk testünk különböző jelzéseire. A helytelen értelmezési formák, mint például a bagatellizálás (nem vesszük komolyan a fájdalmakat, a rossz érzést), vagy a túlértékelés (a legenyhébb tünet is ijedtséget vált ki) már a korai gyermekkorban kialakulnak...

Életünk során elkerülhetetlen, hogy ne érjenek bennünket olyan ingerek, amelyek erősebbek, mint amennyit idegrendszerünk az adott életkorban elbír... A tartósan fennálló ingerek (fizikai, lelki okok) és az értelmezés nélkül maradt ismétlődő tünetek előbb-utóbb felvetik a kérdéseket: „Mi a baj van velem? Forduljak-e orvoshoz, vagy inkább még várjak – hátha elmúlik minden magától?” Nemegyszer az is megfordul a fejünkben, hogy egyáltalán jogos-e az, amit érzünk. A választ – környezetünk jelzéseiből – rendszerint mi magunk próbáljuk megadni. „A családom szerint csak nyavalygok, és az orvosok szerint sincs semmi bajom.”  Pedig ez nem így van. Minden „baj” akkora, amekkorának érezzük. Minden érzés jogos: a kétségbeesés és a gyógyulásba vetett remény, a kételkedés és a bizonyosság érzése is. Tanuljunk hát meg bízni a saját testünkben, figyeljük jelzéseit, hogy választ találjunk kérdéseinkre!

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2019 február–március

  • Káosz a nevelési elvekben

    Elgondolkodtató, hogy napjainkban mennyire eszköztelenek a szülők a gyereknevelésben. Modern társadalmunkban már jó ideje nem kapnak előregyártott értékrendszert, a régi elvekben pedig már nem hisznek. Sokan a zsigereikben érzik, gyerekként mennyit szenvedtek a főként megfélemlítésre és az érzések elnyomására építő nevelés miatt. Meg is fogadták, hogy ők ilyet soha! A kiélezett konfliktushelyzetek és az eszköztelenség azonban mégis oda vezet, hogy minden fogadalmuk ellenére a régi módszerhez folyamodnak.

  • Függetlenség – mindenekfelett

    A túlhangsúlyozottan független ember gyakran nem is a közelségtől való félelem miatt szenved, hiszen ezeket a helyzeteket aktívan elkerüli. Nem szívesen ígérkezik el például előre egyezetetett baráti találkozókra vagy randira, szereti az utolsó pillanatig fenntartani, mikor tud menni – azzal, ha elígérkezne, csorbulna függetlenség-érzése. Sokszor a munkára hivatkozik és így is éli meg: „nem tudom, mikor végzek”. Ha elköteleződne, a saját feladatait kellene a találkozóhoz igazítani, és ezen a ponton élné meg, hogy szabadsága korlátozott

  • Ártalmas környezet vagy ártalmas gondolat? – Vitatott környezeti betegségek

    Létezik a környezeti faktorokhoz kapcsolt panaszoknak egy olyan csoportja, amelyek esetében tudományosan nem elfogadott az ok-okozati összefüggés, a páciensek azonban mégis meg vannak győződve arról, hogy kínzó tüneteik, megromlott egészségi állapotuk mögött a modern, urbánus környezet valamely eleme áll: az elektromágneses terek, egyes illatos/kellemetlen szagok (pl. parfümök, tisztítószerek, friss papír), a mindennapos zaj (pl. a légkondicionáló berregése, a papír zizegése) vagy bizonyos épületekben való tartózkodás.

  • Hogyan éljük túl a munkahelyi terrort?

    A munkahely világa éppen olyan színpad, mint az élet összes más területe. Mindenki színész, aki illúziót kelt, és egyben néző is, aki mások és a saját(!) előadását vagy annak egy részét figyeli – és olykor elhiszi. E színházban a bántó hangvétel, a mentális terror is a „művészi kelléktár” része. Mi áll az arrogancia hátterében? Hogyan lehetünk védettek az elszabadult vezető lélektani ámokfutásával szemben?

  • Karmaváltás – egyedül 3 gyerekkel és az autizmussal Indiában

    A nyáron váratlanul, mesébe illő módon, adódott egy lehetőségünk, hogy egy jó hírű indiai Guru, mint második fehér pácienseket, fogadná az autizmussal élő gyermekeimet és vállalja, hogy meggyógyítja őket... Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegségek, ezért nem is gyógyíthatók. A Guru mégis azt mondja, tud segíteni. Megváltoztatja a karmájukat… Hív India. Az új életet, az új jövőt választom. Megér egy évet az életemből, még ha életem legnehezebb éve is lesz, hogy jobb jövője lehet a gyerekeimnek… Nem állítom, hogy nem félek. De erősebb az az érzés, hogy mennem kell…

ÉS MÉG: A piros vödör – A főszerkesztő előszava  A pszichológia világa  Tudom, mit tudsz – avagy a csecsemők tudatelméleti képességei • Teljesítményszorongás  Te hogyan szakítasz? Eltűnés, jegelés, kispadoztatás  Miben segíthetnek a cuki nyuszik?Stresszelek, ezért fáj a fejem… fáj a fejem, ezért stresszelek  Szívközelben a virtuális valóság (VR)  Mítoszok és tévhitek az öngyilkosságról  Lehet-e a függőséget gyógyítani? Függőség és társadalom  „Legyőzni a másikat nagyon könnyű – meggyőzni sokkal nehezebb” • A lehetetlen illúziója Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kiegyensúlyozott és egészséges gyermekéveket maguk mögött hagyó felnőttek szíve jobb állapotban marad a későbbiekben

Vajon hogyan befolyásolják a különféle életesemények az emberek egészségi állapotát?

Amikor egy vendégségben, esetleg egy ünnepi ebéd alkalmával túlzásba esünk az elfogyasztott ételek mennyiségét tekintve, szinte biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan érkeznek...

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

A folyamatos időhiány miatt hajlamosak vagyunk az étkezéseinket is gyorsan letudni.

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.