Jelenlegi hely

Beteg vagyok – vagy csak képzelem?

Az értelmezés nélkül maradt tünetek félelmet keltenek

 Napjainkban gyakran azt éljük meg, hogy magunkra vagyunk utalva betegséget sejtető, megfejthetetlen panaszainkkal. Testérzeteink, lelki állapotaink értékmérője a diszkomfort-érzés – ebben a szemléletben szocializálódtunk. A jó közérzetet, a tünet nélküli állapotokat”észre sem vesszük”, csak azokra a jelzésekre figyelünk fel, amelyek a „megszokott” közérzetünktől eltérőek, szokatlanok.

Az így tudatosult érzeteket – sajátos jelentésekkel felruházva – tévesen tünetként értelmezhetjük... Ettől kezdve az ember minden figyelmét testi történéseire irányítja, az értelmezés nélkül maradt tünetek pedig félelmet keltenek, kialakul a betegségtudat, s az ember könnyen „belecsúszhat” egy szorongással teli állapotba...

Az egészség-betegség fogalomról való gondolkodásunkat, testi-lelki jelenségeink értelmezését nagymértékben meghatározza az a kulturális közeg, amelyben felnevelkedtünk. Kisgyerekként szüleinktől tanuljuk meg, hogyan reagáljunk testünk különböző jelzéseire. A helytelen értelmezési formák, mint például a bagatellizálás (nem vesszük komolyan a fájdalmakat, a rossz érzést), vagy a túlértékelés (a legenyhébb tünet is ijedtséget vált ki) már a korai gyermekkorban kialakulnak...

Életünk során elkerülhetetlen, hogy ne érjenek bennünket olyan ingerek, amelyek erősebbek, mint amennyit idegrendszerünk az adott életkorban elbír... A tartósan fennálló ingerek (fizikai, lelki okok) és az értelmezés nélkül maradt ismétlődő tünetek előbb-utóbb felvetik a kérdéseket: „Mi a baj van velem? Forduljak-e orvoshoz, vagy inkább még várjak – hátha elmúlik minden magától?” Nemegyszer az is megfordul a fejünkben, hogy egyáltalán jogos-e az, amit érzünk. A választ – környezetünk jelzéseiből – rendszerint mi magunk próbáljuk megadni. „A családom szerint csak nyavalygok, és az orvosok szerint sincs semmi bajom.”  Pedig ez nem így van. Minden „baj” akkora, amekkorának érezzük. Minden érzés jogos: a kétségbeesés és a gyógyulásba vetett remény, a kételkedés és a bizonyosság érzése is. Tanuljunk hát meg bízni a saját testünkben, figyeljük jelzéseit, hogy választ találjunk kérdéseinkre!

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A másik ember szenvedése vagy a másikkal szembeni igazságtalanság nem nagyon érint meg mélyen. Látjuk ugyan a szenvedést, értjük az igazságtalanságot, de az első gondolatunk az...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

A legerősebb motiváció az, ha a tevékenység önmagában olyan vonzó, hogy semmiféle további belső vagy külső nógatásra nincsen szükség.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

A legtöbb nézelődő – remélhetőleg – nem katasztrófaturista, nem azért jött, hogy szörnyűségeket lásson. Akkor miért vannak itt? Hiszen senkit sem ismertek azok közül, akik a...

A szívroham gyanújával kórházba került betegeknél gyakran az derült ki, hogy a roham előtt düh vagy szorongás-epizód érte őket – a kiváltó okok között családi veszekedések,...