Jelenlegi hely

Introvertáltak egy zajos világban

A mindennapokban minket körülvevő hangok persze nagyon sokfélék – már az is kérdés, hogy egyáltalán mi tesz bizonyos hangokat zajjá?

A fokozott zajterhelés általában véve rontja az életminőséget, emeli az észlelt stressz szintjét, és negatívan hat a jóllétre. Más környezeti stresszforráshoz hasonlóan azért veszélyes, mert általában nem okoz azonnali károkat, ám krónikus hatásai jelentősen megnövelik egyes egészségügyi problémák rizikóját. 

Amióta Jung 1921-ben leírta az introverzió/extraverzió kettősét, mint a pszichés beállítottság általános típusait, számos elmélet értelmezte (újra) és kutatások sora támasztotta alá különböző bizonyítékokkal a jungi tipológia érvényességét – miközben a megkülönböztetés a köznapi nyelvben egyre inkább a „társaságkedvelő” és „magának való” ellentétpárjára egyszerűsödött.

Az extra- vagy introverziót mint személyiségjellemzőt később biológiai funkciókkal, elsősorban a központi idegrendszer működési sajátosságaival próbálták magyarázni. Hans Eysenck elmélete szerint az extravertált személyeknél a kérgi arousal alapszintje (az agykérgi izgalmi szint) alacsonyabb, és nehezebben is aktiválható, mint az introvertáltaké, ami miatt az extravertáltak keresik a külső ingereket, és akkor érzik jól magukat a bőrükben, ha megfelelő mértékű, az arousal-szint megemelkedésével járó stimulációt kapnak a környezetből. Ezzel szemben az introvertáltak, akiknek az agykérgi izgalmi szintjük eredendően is magasabb, inkább szeretnék elkerülni a további ingerlést, mivel azt kellemetlennek, zavarónak élik meg. Eysenck elmélete elegáns magyarázatát adja a fentiekben említett „társaságkedvelés” versus „magának valóság” megkülönböztetésnek. Eszerint az extravertáltak azért keresik jobban mások társaságát, mert a szociális helyzetekben való részvétel az arousal-szintjük emelkedésével jár, így számukra kellemes, jutalmazó értékű lesz. Az introvertáltaknál – vagy ahogy a téma egyik szakértője, Sylvia Löhken nevezi őket: a „csendes embereknél” – épp ellentétesen: a társas helyzetek (főként a sok ember kis helyen) rendkívül erőteljes stimulációt jelentenek, vagyis az arousal-szintjük túlzottan megemelkedik, ezért (egy idő után legalábbis) hajlamosak lesznek inkább „egyet hátralépni”, például a szituációból kicsit félrevonulni és egy nyugodt helyet keresni – vagyis izgalmi szintjüket lecsendesíteni. Nem az alkalmazkodóképesség hiányáról van tehát szó, sokkal inkább a túlstimulációval szembeni védekezésről, a túlzottan intenzív vagy zavaróan sokféle benyomástól, ingertől való szükségszerű eltávolodásról.

Ha a fentiek alapján elfogadjuk azt, hogy az (inkább) introvertált személyek lehetőség szerint olyan helyzeteket választanak, ahol a külső ingerek nem túlzottan intenzívek, felmerül a kérdés, hogyan hatnak rájuk a nem-társas helyzetekből származó környezeti impulzusok – vagyis miként tudnak megküzdeni a mindannyiunkat körülvevő, zajos világgal?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...

A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.

Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek...

Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni,