Jelenlegi hely

Introvertáltak egy zajos világban

A mindennapokban minket körülvevő hangok persze nagyon sokfélék – már az is kérdés, hogy egyáltalán mi tesz bizonyos hangokat zajjá?

A fokozott zajterhelés általában véve rontja az életminőséget, emeli az észlelt stressz szintjét, és negatívan hat a jóllétre. Más környezeti stresszforráshoz hasonlóan azért veszélyes, mert általában nem okoz azonnali károkat, ám krónikus hatásai jelentősen megnövelik egyes egészségügyi problémák rizikóját. 

Amióta Jung 1921-ben leírta az introverzió/extraverzió kettősét, mint a pszichés beállítottság általános típusait, számos elmélet értelmezte (újra) és kutatások sora támasztotta alá különböző bizonyítékokkal a jungi tipológia érvényességét – miközben a megkülönböztetés a köznapi nyelvben egyre inkább a „társaságkedvelő” és „magának való” ellentétpárjára egyszerűsödött.

Az extra- vagy introverziót mint személyiségjellemzőt később biológiai funkciókkal, elsősorban a központi idegrendszer működési sajátosságaival próbálták magyarázni. Hans Eysenck elmélete szerint az extravertált személyeknél a kérgi arousal alapszintje (az agykérgi izgalmi szint) alacsonyabb, és nehezebben is aktiválható, mint az introvertáltaké, ami miatt az extravertáltak keresik a külső ingereket, és akkor érzik jól magukat a bőrükben, ha megfelelő mértékű, az arousal-szint megemelkedésével járó stimulációt kapnak a környezetből. Ezzel szemben az introvertáltak, akiknek az agykérgi izgalmi szintjük eredendően is magasabb, inkább szeretnék elkerülni a további ingerlést, mivel azt kellemetlennek, zavarónak élik meg. Eysenck elmélete elegáns magyarázatát adja a fentiekben említett „társaságkedvelés” versus „magának valóság” megkülönböztetésnek. Eszerint az extravertáltak azért keresik jobban mások társaságát, mert a szociális helyzetekben való részvétel az arousal-szintjük emelkedésével jár, így számukra kellemes, jutalmazó értékű lesz. Az introvertáltaknál – vagy ahogy a téma egyik szakértője, Sylvia Löhken nevezi őket: a „csendes embereknél” – épp ellentétesen: a társas helyzetek (főként a sok ember kis helyen) rendkívül erőteljes stimulációt jelentenek, vagyis az arousal-szintjük túlzottan megemelkedik, ezért (egy idő után legalábbis) hajlamosak lesznek inkább „egyet hátralépni”, például a szituációból kicsit félrevonulni és egy nyugodt helyet keresni – vagyis izgalmi szintjüket lecsendesíteni. Nem az alkalmazkodóképesség hiányáról van tehát szó, sokkal inkább a túlstimulációval szembeni védekezésről, a túlzottan intenzív vagy zavaróan sokféle benyomástól, ingertől való szükségszerű eltávolodásról.

Ha a fentiek alapján elfogadjuk azt, hogy az (inkább) introvertált személyek lehetőség szerint olyan helyzeteket választanak, ahol a külső ingerek nem túlzottan intenzívek, felmerül a kérdés, hogyan hatnak rájuk a nem-társas helyzetekből származó környezeti impulzusok – vagyis miként tudnak megküzdeni a mindannyiunkat körülvevő, zajos világgal?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...