Jelenlegi hely

Életveszélyben: családi vállalkozások

Még mindig ő akarja fogni a gyeplőt, csak már nem bírja.

Kisvendéglő mindössze néhány asztallal; egyedi bútorokat gyártó asztalosüzem; három testvér által alapított szoftvercég. Reneszánsza van a kisméretű, illetve a családi vállalkozásoknak. Ámulatba esünk a semmiből született „minicégek” láttán, csodáljuk, amikor valaki a maga erejéből hozta létre – csak a tudása volt meg stb. Sokunk számára egyenesen romantikus a családi- vagy mikrovállalkozás mint gazdasági forma. Az alábbiakban nézzünk egy picit e romantika mögé. 

A legtöbb mikrovállalkozás nem a tudatosan hosszú távú tervezés eredményeként jött létre – ez bennük egyébként a szép –, hanem valamiből való menekülésként. Szabadságkeresés, önmegvalósítás, a függetlenség iránti nagyon rokonszenves igény volt a háttérben – később azonban éppen e faktorok válnak majd a fenntarthatóság és a növekedés akadályává...

Ügyfeleim között nem is egy olyan családi vállalkozás felbukkant már, mely milliárdos éves árbevétellel rendelkezik. Nyomda, informatika, környezetvédelem – csak néhány az általuk képviselt gazdasági területek közül. Egy közös van mindegyikben: az elsőszámú vezető, a családfő sehol nem engedte a kormányhoz az új generációt. Miért is engedte volna? Egész életében ezt csinálta, nem akarja abbahagyni, akármilyen nehezen is megy a munka, ahogy múlnak az évtizedek. Ez az élete, a hobbija. Ráadásul mindig is ő volt a kapcsolattartó a külvilággal – érthető okokból nem engedett másokat ügyféllel tárgyalni, félve attól, hogy az idegen elviszi azt. Különben is: így, ha valamit rosszul csinált, csak magára haragudhatott. A vállalkozó sokszor nem ismeri fel, hogy nemcsak a konkrét tevékenységek (anyagbeszerzés, ételkészítés, reklámtábla-dizájn) során követhet el hibát, hanem mint vezető is hibázik, amikor nem tanítja, nem fejleszti, nem hatalmazza fel az embereit, nem állít fel motiváló, átlátható, teljesíthető és egyértelmű követelményrendszert.

A következő generáció ugyan a cégvezető anya vagy apa mellett (inkább alatt) nő fel, tehát már gyerekkorában a vacsoraasztalnál megtanulja a szakma lényegét, de a szülői védettséget élvezve soha nem kerül valóban éles helyzetbe.  Ez egyébként azon kollégákra is hatással van, akiknek viszont nem származási alapon, hanem a szaktudásuk és a teljesítményük alapján lett helyük a családi vállalkozásban. A „nagy öreg” csak a legritkább esetben veszi észre idejében, hogy a lánya vagy a fia valójában nem vállalkozó típus. Ugyanis ha az lenne, leginkább a saját mikrocégét akarná már a gimnáziumi padból kilépve létrehozni, nem menne be a szülői kéz alá...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?

„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, addig napjainkban már a férfiak körében is egyre gyakrabban

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker