Jelenlegi hely

Újragondolt engedelmesség

Mit tudtunk meg valójában a Milgram-kísérletből?
„Talán bábok vagyunk, bábok, akiket a társadalom láthatatlan zsinórjai rángatnak” S. Milgram

Milgram híres kísérletében hétköznapi embereknek fokozódó erősségű áramütést kellett adniuk egy idegennek, hogy a kutatók tesztelni tudják a büntetés hatását a tanulásra. A kísérlet célja azonban nem a büntetés és a tanulás kapcsolatának feltárása volt.

A valódi kérdés az volt, hogy az átlagosnak tekinthető emberek meddig hajlandóak elmenni, ha egy tekintélyszemély szélsőségesen negatív tettek végrehajtására kéri őket. A kísérlet megdöbbentő eredménnyel járt: az alaphelyzetben, ahol a „tanár” és a „tanuló” két külön szobában tartózkodott és csak rádión kommunikálhattak egymással, a vizsgálatban részt vevők 65 százaléka halálos erősségű áramütést adott a tanulónak. A fő kérdés a mai napig nyitott: miért voltak hajlandóak sérülést okozni a tanárok a tanulóknak?

A Milgram-kísérlet aktualitását jól mutatja, hogy a Santa Clara Egyetem kutatója, Jerry Burger 2009-ben, a lengyel Dariusz Doliński és társai pedig 2017-ben tették közé azokat a kutatásaikat, amelyek bizonyos módosítások mellett megismételték a kísérletet, és nagyjából hasonló eredményeket kaptak, mint Milgram annak idején.

Az engedelmesség jelensége azért is jelent nagy kihívást, mert annak ellenére, hogy ismerjük a negatív következményeit, mégis szerves része mindennapjainknak. Gyerekkorunk óta arra vagyunk nevelve, hogy engedelmeskedjünk a minket körülvevő tekintélyszemélyeknek, legyenek azok tanárok, orvosok, rendőrök, vagy éppen óvodai gondozók. Életünk során hamar megtanuljuk, hogy értékeljük az engedelmességet, hogy bízzunk a tekintélyben, és azt is, hogy általában legyen egy olyan várakozásunk, hogy lesz valaki, aki majd parancsol egy adott helyzetben... Úgy tűnik, nem az okozza a gondot, hogy az emberek képtelenek ellenállni egy rosszindulatú vezetőnek, hanem az a nehéz, hogy felismerjék: egy látszólag racionális és jó szándékú autoritás valójában akár gonosz célokért is küzdhet. Ha elfogadjuk, hogy az engedelmesség a társas együttélés szükséges velejárója, akkor a lényegi kérdés talán éppen az: meg tudjuk-e tanítani a társadalom tagjainak, hogy megkülönböztessék egymástól a jó és a rossz tekintélyt? A cikk elején idézett mondatot Milgram végül így fejezte be: „… bár lehet, hogy bábok vagyunk, de olyan bábok, akik tudatossággal rendelkeznek. Talán éppen ez a tudatosság az első lépés a felszabadulásunk felé.”

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?

„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, addig napjainkban már a férfiak körében is egyre gyakrabban

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker