Jelenlegi hely

Újragondolt engedelmesség

Mit tudtunk meg valójában a Milgram-kísérletből?
„Talán bábok vagyunk, bábok, akiket a társadalom láthatatlan zsinórjai rángatnak” S. Milgram

Milgram híres kísérletében hétköznapi embereknek fokozódó erősségű áramütést kellett adniuk egy idegennek, hogy a kutatók tesztelni tudják a büntetés hatását a tanulásra. A kísérlet célja azonban nem a büntetés és a tanulás kapcsolatának feltárása volt.

A valódi kérdés az volt, hogy az átlagosnak tekinthető emberek meddig hajlandóak elmenni, ha egy tekintélyszemély szélsőségesen negatív tettek végrehajtására kéri őket. A kísérlet megdöbbentő eredménnyel járt: az alaphelyzetben, ahol a „tanár” és a „tanuló” két külön szobában tartózkodott és csak rádión kommunikálhattak egymással, a vizsgálatban részt vevők 65 százaléka halálos erősségű áramütést adott a tanulónak. A fő kérdés a mai napig nyitott: miért voltak hajlandóak sérülést okozni a tanárok a tanulóknak?

A Milgram-kísérlet aktualitását jól mutatja, hogy a Santa Clara Egyetem kutatója, Jerry Burger 2009-ben, a lengyel Dariusz Doliński és társai pedig 2017-ben tették közé azokat a kutatásaikat, amelyek bizonyos módosítások mellett megismételték a kísérletet, és nagyjából hasonló eredményeket kaptak, mint Milgram annak idején.

Az engedelmesség jelensége azért is jelent nagy kihívást, mert annak ellenére, hogy ismerjük a negatív következményeit, mégis szerves része mindennapjainknak. Gyerekkorunk óta arra vagyunk nevelve, hogy engedelmeskedjünk a minket körülvevő tekintélyszemélyeknek, legyenek azok tanárok, orvosok, rendőrök, vagy éppen óvodai gondozók. Életünk során hamar megtanuljuk, hogy értékeljük az engedelmességet, hogy bízzunk a tekintélyben, és azt is, hogy általában legyen egy olyan várakozásunk, hogy lesz valaki, aki majd parancsol egy adott helyzetben... Úgy tűnik, nem az okozza a gondot, hogy az emberek képtelenek ellenállni egy rosszindulatú vezetőnek, hanem az a nehéz, hogy felismerjék: egy látszólag racionális és jó szándékú autoritás valójában akár gonosz célokért is küzdhet. Ha elfogadjuk, hogy az engedelmesség a társas együttélés szükséges velejárója, akkor a lényegi kérdés talán éppen az: meg tudjuk-e tanítani a társadalom tagjainak, hogy megkülönböztessék egymástól a jó és a rossz tekintélyt? A cikk elején idézett mondatot Milgram végül így fejezte be: „… bár lehet, hogy bábok vagyunk, de olyan bábok, akik tudatossággal rendelkeznek. Talán éppen ez a tudatosság az első lépés a felszabadulásunk felé.”

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a gyilkosok, sorozatgyilkosok előéletében gyakran szerepel a gyermekkori állatkínzás.

Sokszor érezzük azt, hogy vitapartnerünkkel valójában nem is ugyanarról vitatkozunk.

A terapeuta a pszichés zavarok szakértője, a kliens viszont a saját problémájának a szakembere, hiszen ő ismeri legjobban a saját nehézségeit...

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.